Hatalmas banki csalást lepleztek le Magyarországon: 42 ember ellen emeltek vádat
42 kölcsönigényló ellen emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt.
42 kölcsönigényló ellen emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt.
A vidéki színházban minden előadást teltházzal játszanak, a bérletesek száma is egyre növekszik.
Szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy nő szombaton Kecskeméten – közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője. Az eset körülményeit és okát vizsgálják.
Tegnapi cikkünkben utánanéztünk, hogy mennyibe kerülnek Északkelet-Magyarországon a jégpályák igénybevétele. Most végig vettük Szeged, Szolnok, Kecskemét és Békéscsaba árait is.
A férfiakat kábítószer-kereskedelem bűntett kísérlete miatt őrizetbe vették a rendőrök, és kezdeményezték letartóztatásukat
Átlagosan 10 százalékkal drágábbak a felújított, panelprogramos lakások a felújításra váróknál.
A Fodor Cukrászda igazi kincs a kecskemétiek és a városba látogatók számára. A város talán legrégebbi cukrászdája finom süteményekkel, fagylaltokkal és kávéval várja betérő vendégeit.
A vásárló nem csak az ételt látja, amit a pénzéért megvásárol, hanem az embert is, aki mögötte van.
A Kecskeméti Szatyor Közösség fő célja a helyi termelők tevékenységének erősítése, támogatása és a tudatos fogyasztás, valamint a fenntartható mezőgazdaság támogatása.
Bács-Kiskun megye gazdag természeti kincsekben, és programokból sincs hiány soha.
A vádlott vödörrel és bottal rendszeresen bántalmazta is a férfiakat. Egyiküket ököllel úgy megütötte, hogy a bal szemére megvakult. A juhász végső elkeseredésében öngyilkosságot kísérelt meg, ami miatt a vádlott végül kórházba vitte, és ott hagyta.
Megtartotta vezető pozícióját a régió ingatlanpiacán Szeged, míg országos szinten továbbra is a Dél-Alföldön bonyolítják le a második legtöbb adás-vételt.
2023. június 6-án, helyi idő szerint 19:26 perckor, első becslések szerint 5.0-ös magnitúdójú földrengés keletkezett Romániában, Aradtól 12 km-re - adta hírül hivatalos Facebook-oldalán az ELKH FI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium.
A Honvédelmi Minisztérium bejelentése szerint az orosz-ukrán háború miatt idén elmarad az augusztusra tervezett kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Hadtechnikai Bemutató.
A HelloVidék most annak járt utának, hogy az elmúlt évben milyen fontosabb demográfiai, gazdasági és turisztikai változások történtek, Bács-Kiskun megyében.
Korábban bemutattuk, hogy hova költözik az elit Kecskemét városában, most pedig azt vettük górcső alá, melyek a legolcsóbb utcák a Kecskeméten.
Továbbra is a széles szakadék a lakáspiacon, ami a kínálat és a kereslet alakulását illeti. Ez pedig egyre jobban látszik a használt lakások átlagos négyzetméterárának alakulásán is.
Cikksorozatunk következő részében azt vizsgáltuk meg, hogy mennyibe kerülnek Kecskeméten átlagosan az ingatlanok.
A régi Casablanca helyén nyitotta meg új éttermének kapuit Kecskemét egyik legjobb ázsiai vendéglátóhelye, a MyThai étterem, mely korábban a Vacsiközben működött.
Délutáni és éjszakai kiképzési gyakorlatot tartanak a Magyar Honvédség Gripenjei.