Titokzatos kór: több száz gyermek betegedett meg két vidéki iskolában
Két kecskeméti intézményben, az Arany János és a Lánchíd Utcai általános iskolákban összesen közel félezer gyermek betegedett meg.
Két kecskeméti intézményben, az Arany János és a Lánchíd Utcai általános iskolákban összesen közel félezer gyermek betegedett meg.
Csapó Virágot a Barátok közt bájos fodrászaként ismerte meg az ország, most pedig a TV2-n hétköznap esténként jelentkező, Hazatalálsz című sorozatában játssza Editet, a gazdag özvegyasszonyt a szőke színésznő.
Egyidejűleg 6-8, az elmúlt években összesen több tucat prostituált dolgozott a férfinél, aki a nőktől a napi bevételük felét vagy egy előre meghatározott napi összeget követelt.
Kecskeméten évek óta minden évben megrendezésre kerül az adventi vásár, ahova az idei évben személyesen is ellátogattunk, hogy megtudjuk a járványt követően miként alakul a forgalom idén.
A halgazdaságokra is súlyos hatással van a 2022-es év; nem csak a gazdasági nehézségek, de az idei történelmi aszály is rendkívül nehéz helyzetbe hozta a haltermelőket. Ennek pedig a halárakon is mutatkozik a hatása: egy év alatt csaknem 30 százalékkal drágultak a haltermékek.
Engedélyek nélkül üzemeltetett idősek otthonába felvett emberek vagyonát kicsaló bűnszövetség tagjait vették őrizetbe.
Elképesztő, miket talál az ember, ha körbenéz az ingatlanpiaci hirdetések között. Éppen ezért indítottuk el korábban Ingatlanturmix nevű rovatunkat, amelyben rendszeresen bemutatunk különleges hirdetéseket.
Nemcsak Magyarországon, de a délszláv térségben is láttak egy nagymacskát, amely ezek szerint valahol tényleg itt kóborol a környékünkön.
A járványhelyzet miatt tavaly többnyire nem tartották meg az eseményt, de idén korlátozásokkal együtt, de megrendezésre kerülnek az adventi vásárok. Kíváncsiak voltunk, hogyan készülnek a települések, ezért helyzetértékelést végeztünk.
Nyolc éve indították el a Kecskeméti Tanyai Termék Piacot, ahol a kereslet és kínálat hétről hétre találkozik. Megkerestük Hamzáné Lakó Juditot, a munkaszervezet vezetőjét, hogy válaszoljon kérdéseinkre.
Halálos áldozata is van a Mélykút és Bácsalmás között csütörtök reggel történt vonatbalesetnek.
Az akadémiai program céljairól, előadásokról, eddigi eredményeiről Molnár Szilárdot, a CédrusNet Kecskemét Program szakmai vezetőjét kérdeztük meg.
Az Együtt a Kecskeméti Családokért Közhasznú Alapítványt a kisgyermekes családok megsegítéséért hozták létre. Az alapítvány céljairól Szabóné Kis Évát kérdezte a HelloVidék.
Sokan meglepődtek, akik az égre tekintettek a délutáni záporok után, mivel az egyik leglátványosabb kísérőjük Kecskemét határában nyúlt alá a felhőkből.
Hegedűs László kunbaracsi gazda egy nagyon különleges juhtenyészetet indított, szeretné ugyanis elismertetni a még nem bejegyzett fajtát, a Kecskeméti Sárgafejű juhot.
A 2016-ban debütáló, eredetileg kecskeméti megmérettetésből 2021-re már egy 3 országot és 37 középiskolás csapatot megmozgató vállalkozói versennyé lett az 5letből jövő! A díjnyertes ötlet a NetCsomag mobil applikáció.
A rendszerváltást követően kapták meg rendszámtábla-gyűjteményük első darabját, már a 14 ezret is meghaladja a gyűjtemény. A két Guinness Rekordot követően az izgalmak azonban továbbra sem érnek véget.
A közel 40 éves Sasfészek Étterem Kecskemét egyik legrégebbi vendéglátóhelye. Az épület céges és esküvőhelyszínként is funkcionál, számos étel és italkínálattal. Leteszteltük a helyet.
A HelloVidék úgy döntött, hogy megkeresi Farkas Barta Katát, a 10 millió Fa Kecskemét Egyesület vezetőjét, hogy válaszoljon kérdéseinkre.
Egyes félvezető komponensek terén beszállítói nehézségek vannak az alkatrészellátásban. Közölték: akkora időtávra terveznek előre a gyárban, amennyire azt a helyzet megengedi.