Kiadta a riasztást a HungaroMet: brutál köd száll le Magyarországra, ezeken a helyeken pokol lesz a közlekedés
Szerdán az ország nyugati felén sűrű köd várható.
Szerdán az ország nyugati felén sűrű köd várható.
Az orosz hadsereg átlépte a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszk régió határát szerdán.
Ukrajnába csak akkor mennek vissza, ha véget ér a háború (vagy legalább tűzszünetet sikerül elérni), az izraeli járatok azonban most biztonságosak.
Toronymagasan nyerte a nézőszámversenyt a keleti rangadó, majdnem kétszer annyi néző ment ki, mint az Újpest meccsére.
Németország külügyminisztere, Johann Wadephul élesen bírálta Kínát a tajvani szorosban és a kelet- és dél-kínai tengereken tanúsított agresszív magatartása miatt.
A továbbjutók akár nagy halat is foghatnak, hiszen a következő fordulóban már jönnek az első- és második vonal csapatai is.
Vasárnap még változékony, záporokkal tarkított időre kell készülni, különösen az ország keleti felén
Magyarországon pedig éves szinten 15%-kal nőtt a szállodai befektetések száma
Négy földrajzi csoportba osztották a 144 csapatot, amelyben még nincsenek is benne az első két osztály együttesei. A párharcokat augusztus első hétvégéjén rendezik.
Kelet-Európa egyik legnépszerűbb tengerparti üdülőhelyén található, 397 szobás, felnőtteknek szóló szálloda all-inclusive élményt kínál.
Az első negyedévben az országos átlaghoz képest jobban emelkedett a lakóingatlanok hirdetési ára Szabolcs-Szatmár, Békés és Hajdú-Bihar vármegyékben.
Legalább hét ember meghalt, további 19 pedig megsérült, amikor egy egészségügyi célból közlekedő kisrepülőgép lezuhant Philadelphiában.
A globálisnál magasabb, 7,6%-os éves átlagos piaci növekedést jósolnak a következő 3–5 évben Közép-Kelet Európa sportvezetői.
Néhány területen lehet ma havazás, de mínusz fokokra nem kell számítani átlagosan.
Az elmúlt időszakban Oroszország jelentős területeket foglalt vissza Kelet-Ukrajnában, azonban ez rendkívül magas emberveszteségek árán történt.
Az idei év egyértelműen a lakáshitelezésről szól – 2024 első nyolc hónapjában összesen 889,3 milliárd forint új jelzáloghitel került kihelyezésre.
Búcsúzik a Roncsbár, Kelet-Magyarország egyik legnépszerűbb helye, amely 12 éven át szórakoztatta a látogatókat.
Elindult Magyarországon az Allegro.hu, Kelet-Európa legnagyobb e-kereskedelmi piactere.
Öt pontban vázolta Orbán Viktor, hogyan kell szerinte "gazdaságilag semlegesnek maradni".