Kinek jár az olcsó hitel? Figyelj, nehogy lemaradj
Az első program során 701 milliárd forint forrás került a vállalkozásokhoz, ennél is nagyobb összeget használtak fel hitelkiváltásra.
Az első program során 701 milliárd forint forrás került a vállalkozásokhoz, ennél is nagyobb összeget használtak fel hitelkiváltásra.
A számítógép alapú, elektronikus naplóval felszerelt pénztárgépek esetében nem tartható az év végi határidő, a karácsonyi bevásárlási forgatagban lehetetlen pénztárgépeket cserélni, átalakítani, így vagy az ajándékvásárlás, vagy a kasszacsere marad el december végéig az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint.
Akár a bolt bezárásával is járhat, ha nem rendelkezik határidőre új pénztárgéppel.
A várható jövő évi csúszás annyiban lehet előnyös, hogy rendeződhet a helyzet a piacon.
A hazai vállalatok hitelezésének élénkítése érdekében indította el Növekedési Hitelprogramját az MNB.
A szerdai esethez hasonlóan csütörtökön is a Vörösmarty téri végállomáson.
Túl drágák az online pénztárgépek: bolt és kocsma nélkül marad Kiscsákó.
Bevasalják a be nem fizetett kamarai hozzájárulást, a behajtáskor 10 ezer forintos bírságot is felszámítanak.
Arannyá válik, amihez Frei Tamás kezd: kasszasiker regényei mellett bejött a kávébiznisz is. Ezen felbuzdulva terjeszkedni kezdett külföldön.
Zavart okoz az online pénztárgépekre történő átállással kapcsolatos hatósági eljárás az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint.
A jelek szerint a nagyobb bankok biztosan behajtják a tranzakciós adó miatt kieső bevételeik egy részét.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint a jogszabályba iktatott türelmi időnek köszönhetően a szeptember hónap állt a vállalkozások rendelkezésére, hogy megtalálják és megrendeljék az igényeiknek megfelelő pénztárgépet. Ha a kereskedő az előírt feladatokat határidőre elvégzi, nem kell büntetéstől tartania, és régi készülékét mindaddig jogszerűen használhatja, amíg a forgalmazótól meg nem kapja új gépét - közölte a tárca az MTI érdeklődésére annak kapcsán, hogy a kereskedelmi szövetség méltányos elbánást kért a kasszacserével érintett kereskedők részére.
Bezárnak a természetes alapanyagokból készült ruháiról ismert Jackpot női és Cottonfield férfi márkákat árusító magyarországi üzletek. A brandek új dán tulajdonosa, egy szupermarketlánc, csak Skandináviában viszi tovább saját hálózatában az értékesítést.
Az új magyar közbeszerzési törvény megteremtette annak a lehetőségét, hogy az uniós szabályok keretei között a magyar cégek, elsősorban is a kkv-k előnyösebben férjenek hozzá a közpénzek felhasználásához.
Dühösek a kereskedők: szerintük nem kellene milliós bírságokat kapniuk.
Összesítve több milliós bírságot szabott ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azokra a kereskedőkre, akik még nem rendelték meg az online pénztárgépet - tájékoztatta a Pénzcentrum.hu-t a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága.
Becslések szerint 3-400 albán és három tucat horvát pékség működik Magyarországon és további 150-en jelezték, hogy üzletet nyitnak - derül ki a szerdai Népszavából. Jelenleg a hazai sütőipar egyharmada lehet külföldi tulajdonban.
Bizonytalanná teszi a befektetési környezetet a nem egységesen kivetett, akár évente változtatható telekadó a főváros agglomerációjában.
Megérkezett az Alt Cash forgalmazó első, 6 konténernyi, online kapcsolatra alkalmas közel 8000 pénztárgépe Magyarországra, a következő néhány hétben heti rendszerességgel érkeznek Dél-Koreából pénztárgépek több ezres mennyiségben.
Az idén szeptemberben éves összevetésben először mérséklődött a cégbedőlések száma.