Tényleg megmenti a vendéglátósokat a kormány új csomagja? Megszólalt az Éttermek Szövetsége
Somlyai Zoltán, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke szerint valódi könnyebbséget hozhat a vendéglátóiparnak az új intézkedéscsomag.
Somlyai Zoltán, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke szerint valódi könnyebbséget hozhat a vendéglátóiparnak az új intézkedéscsomag.
A miniszter Facebook-bejegyzése szerint az intézkedések célja a vendéglátó-szektor versenyképességének javítása és a fekete foglalkoztatás visszaszorítása.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentette, hogy módosítják a rezsicsökkentés rendszerét.
A kormány hozzányúlhat a rezsicsökkentéshez, erről tárgyalnak ma a kormányülésen - közölte Orbán Viktor. A döntést az extrém hideggel indokolta.
Már csak éjfélig igényelhetik a közszférában dolgozók meglévő lakáshitelük 1 millió forintos elengedést.
Bár a Dunai Vasmű 2025-ben gyakorlatilag leállt, és a felszámolási eljárások nyomán több ezer munkahely szűnt meg, az év második felében kisebb fordulat is történt...
Egy hétfő este megjelent kormányhatározattal 6 milliárd forint közpénzt kap Miskolc pályázat és kérelem benyújtása nélkül, a Diósgyőri Acélművek egykori területének megszerzésére.
Egyszerűsödik a kisebb összegű állami támogatások elszámolása, miután módosították az államháztartásról szóló törvény végrehajtási rendeletét.
Búcsúbeszédében az államfő emlékeztetett, hogy kilencéves hivatali ideje alatt hét kormányt nevezett ki, és mindvégig támogatta az oligarchák és a korrupció elleni küzdelmet.
A Belügyminisztérium az érdeklődésre azt válaszolta, hogy egy teljes munkaidős egészségügyi szakdolgozó havi átlagkeresete közel bruttó 800 ezer forint.
A rendkívüli hideg és a hóhelyzet súlyos ellátási gondokat okozott számos vidéki kistelepülésen, miközben az ígért ingyenes tűzifa több helyen még nem érkezett meg.
2025 első félévében havonta átlagosan közel száz kocsma kényszerült bezárni.
A támogatási rendszer 2026. január 1-jétől visszamenőleg is igényelhető, háztartásonként 1500 és 6000 euró közötti összegben.
A magyar árrésstop jövője egyre gyakrabban kerül napirendre, miközben a kormány különböző európai modelleket vizsgál, hogy tartósan fenntartható megoldást találjon.
A kormány 100 milliárd forintot szór szét a napelemes háztartások között: akár 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatás is járhat.
A kormány szerint az éttermeknél „lépni kell”: már dolgoznak egy célzott támogatási csomag részletein.
Megkezdődött a mai Kormányinfó, ahol Gulyás Gergely és Vitályos Eszter ismertetik a kabinet aktuális döntéseit és azok hátterét.
A kormány rendkívüli intézkedéssel ingyen adja az állami tűzifát, a megszokott szabályokat is felfüggesztik.
Január elején az egészségügyben dolgozó nyugdíjasok többsége a munkabére mellett ismét megkapta a nyugdíját is, miután a kormány év végén enyhítette a korábbi szigorú szabályozást.
A Human Rights Watch szerdán közzétett jelentésében súlyos kritikát fogalmazott meg a magyar nyugdíjrendszerrel kapcsolatban.