Bár jogszabály nem tiltja a téli gumiabroncsok nyári használatát, egy esetleges baleset során komoly anyagi következményekkel járhat ez a döntés.
Hivatalos, indul az új elektromos autós állami támogatás: rengeteg ingyenpénzt kaphat a lakosság
Németország hárommilliárd eurós keretösszeggel indít új, 2029-ig tartó programot az elektromos járművek terjedésének támogatására, amely akár 800 ezer autó beszerzését is segítheti. A támogatási rendszer 2026. január 1-jétől visszamenőleg is igényelhető, háztartásonként 1500 és 6000 euró közötti összegben.
Németország újabb jelentős lépést tesz az elektromos mobilitás ösztönzésére: a Bloomberg értesülései szerint a szövetségi kormány hárommilliárd eurós kerettel indít új támogatási programot. Carsten Schneider környezetvédelmi miniszter a Bild napilapnak nyilatkozva elmondta, hogy a rendelkezésre álló forrásból mintegy 800 ezer elektromos autó megvásárlásához nyújthatnak állami hozzájárulást.
A program 2029-ig lesz elérhető, és autónként 1500 és 6000 euró közötti támogatást lehet majd igényelni. A konkrét összeg több tényezőtől függ: meghatározó lesz a választott jármű típusa, valamint az igénylő háztartásának mérete és jövedelmi helyzete.
A konstrukció egyik legfontosabb eleme, hogy visszamenőleges hatállyal is igénybe vehető. A támogatás a 2026. január 1-je után vásárolt elektromos autókra kérhető, az igényléseket pedig utólag is be lehet majd nyújtani. A beadáshoz szükséges elektronikus felület várhatóan májusban válik elérhetővé.
Schneider hangsúlyozta, hogy az intézkedés elsődleges célja a német autógyártás versenyképességének erősítése és a belföldi kereslet élénkítése. A program hivatalos bemutatását eredetileg péntekre tervezték, azonban a részletek véglegesítéséhez további egyeztetésekre volt szükség, ezért a kormány hétfőre halasztotta az ismertetést.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az elektromos autók támogatása a Friedrich Merz kancellár vezette konzervatív–szociáldemokrata kormány gazdaságélénkítő csomagjának része, amelyet még októberben jelentettek be a válsággal küzdő német autóipar megsegítésére. Merz uniós szinten is azt sürgeti, hogy lazítsák a belső égésű motorral szerelt járművek kivezetésére vonatkozó szabályokat, és az autógyártóknak több idő jusson a zöld átállásra.
A csomag részeként a kabinet 2035 végéig meghosszabbította az elektromos járművekre vonatkozó adókedvezményt is. A pénzügyminisztérium számításai szerint ez 2029-ig összesen mintegy 600 millió euró adóbevétel-kiesést okoz majd az államháztartásnak.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







