Ezeken a helyeken felrobbant a lakáspiac: azok a magyarok járhatnak nagyon jól, akik itt adnának el
A KSH adatai alapján 2024-ben a vármegyeszékhelyeken és Budapesten közel 60 ezer lakóingatlan cserélt gazdát.
A KSH adatai alapján 2024-ben a vármegyeszékhelyeken és Budapesten közel 60 ezer lakóingatlan cserélt gazdát.
A Duna House legfrissebb adatai szerint a budapesti lakáspiacon átrendeződés figyelhető meg a kerületi preferenciákban.
Az Otthon Start lakáshitelprogram továbbra is váratlanul erős érdeklődést mutat, a kormány eredeti várakozásait felülmúlva.
Az új otthon elérhetősége – mit ér a 3%-os hitel különböző keresetek mellett?
A lakásárak az idei első félév végéig országos átlagban 17,9 százalékkal nőttek az egy évvel korábbi szinthez képest.
Budapesten a kisebb lakások kerültek előtérbe, vidéken pedig a nagyobb családi otthonok iránt nőtt az érdeklődés.
Kovács Csaba szakértő szerint a 3%-os kamat ellenére sem feltétlenül a támogatott hitellel vásárlás most a legjobb lehetőség a tó környékén
Az Országgyűlés elfogadta a társasházi építményi jog intézményét, amely fokozott védelmet biztosít a lakásvásárlóknak és finanszírozóknak az építés alatt álló ingatlanok esetében.
A CSOK Plusz jelenleg azoknak a gyermeket vállaló házaspároknak érhető el, ahol a feleség a hitelkérelem beadásakor még nem múlt el 40 éves.
Ezek a legolcsóbb ingatlanok a fővárosban, amelyek megfelelhetnek a 3%-os Otthon Start hitel feltételeinek.
A változások november 15-től lépnek életbe és több ponton könnyítik az első lakást vásárlók helyzetét.
A KSH adatai szerint 2024-ben több mint öt százalékkal nőtt a külföldi lakásvásárlók száma Magyarországon.
A változások november 15-től lépnek életbe és több ponton könnyítik az első lakást vásárlók helyzetét.
Októberben az értékesítési idők szinte minden szegmensben tovább rövidültek, miközben a kereslet az augusztusi rekord után fokozatosan csökkent.
A megnövekedett kereslet nemcsak a 70 millió forint alatti ingatlanokat szívta fel, hanem a már évek óta piacon lévő házakat is.
Az Otthon Start Program (OSP) bejelentését követően látványos, de kétségtelenül túlfűtött érdeklődési hullám indult el az ingatlanpiacon.
Az Otthon Start indulása óta egy átlagos hónaphoz viszonyítva mintegy egyharmados növekedést tapasztalt a lakáshitek iránt érdeklődők számában a CIB Bank.
8,5 éve nem adtak ki olyan kevés lakásra használatba vételi engedélyt Magyarországon, mint az idei harmadik negyedévben.
2025 végéig egészen biztosan él az a lehetőség, hogy az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítását lakáscélra lehet fordítani. De mi lesz jövőre?
A szeptemberi hitelstatisztikai adattokból egyértelműen látszik, hogy a támogatott hitelek aránya a teljes hitelkihelyezésben jelentősen megugrott.