Kiderült, mennyi olajat szabadít fel a Mol Magyarország vésztartalékából: döbbenetes szám!
A felajánlott mennyiség legkésőbb április közepéig áll az elsőbbségi hozzáférésre jogosult Mol rendelkezésére.
A felajánlott mennyiség legkésőbb április közepéig áll az elsőbbségi hozzáférésre jogosult Mol rendelkezésére.
A kormány tíz évre bérbe adná a Papp László Sportarénát, miközben az állam a bérleti időszak alatt jelentős beleszólást tartana meg az ingatlan használatába és fejlesztésébe.
Egyszerűsödik a kisebb összegű állami támogatások elszámolása, miután módosították az államháztartásról szóló törvény végrehajtási rendeletét.
A Magyar Közlönyben megjelent határozat és az igazságügyi miniszteri rendelet pedig részletes menetrendet rögzít a választási eljárás minden fontos lépésére.
Öt településen - Abasár, Nemesbük, Mezőtúr, Zomba és Monostorapáti esetében - a 100 forintot sem éri el az egy lakosra eső támogatási összeg, míg más helyeken több mint 100 ezer forint jut egy főre.
A hivatalos lapban megjelent jogszabály helyesbítése azóta sem történt meg, noha a törvény már hatályba lépett.
A közlönyben többek között megjelent a nyugellátások 2026. januári emeléséről szóló rendelet is.
Megjelent a Magyar Közlönyben az agrárminiszter rendelete, amely szigorítja és pontosítja a száraztésztákra vonatkozó minőségi és kategorizálási előírásokat.
Megjelent a Magyar Közlönyben a munkavédelmi szabályok jelentős szigorítása, amely az uniós előírások átvételével erősíti az egészségvédelmet.
Megjelent a Magyar Közlönyben az a jogszabály-módosítás, amely megemeli az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát a lakossági ügyfelek számára.
A kormány újabb 11 lakásfejlesztési projektet nyilvánított kiemelt beruházássá, amelyek révén mintegy 5000 új lakás építése indulhat meg országszerte az Otthon Start keretében.
A változások részeként 2026-tól bevezetik az M1 regionális jogosultságot is, amely Pest, Fejér, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron vármegyékre vonatkozik.
A kormány jelentős költségvetési átcsoportosításokról döntött, amelyek összértéke meghaladja a százmilliárd forintot. A módosítások érintik a gyógyszertámogatást, állami beruházásokat, kulturális intézményeket és önkormányzatokat is.
A félkemény sajt mégsem kerül az árrésstopos termékek közé, miközben importbejelentési kötelezettséget vezetnek be bizonyos tejtermékekre.
A kabinet szerint megóvnák a fővárosi szolgáltatásokat egy csődhelyzetben, de sem tárgyalás, sem felelős, sem pénz nincs a friss határozatban.
A kormány több jelentős gazdasági intézkedést jelentett be a szerdai Magyar Közlönyben.
Fontos változás, hogy házastársak esetében, ha mindketten jogosultak a támogatásra, akkor ugyanarra a lakáskölcsön-szerződésre is igényelhetik azt.
2026-tól az önkéntes pénztártagok kilépéskor vagy pénzfelvételkor magasabb adminisztratív költséget szenvedhetnek el a szabályozás szerint.
A kereskedők egyeztetés nélkül kapták meg a döntést, miközben a kormány szerint jelentős árcsökkenést hozott az árrésstop.
A változások november 15-től lépnek életbe és több ponton könnyítik az első lakást vásárlók helyzetét.