2026 januárjában tovább mérséklődtek az ipari termelői árak éves összevetésben, miközben havi alapon már emelkedés látszik a statisztikákban.
Ez a 401 település kap támogatást 2026-ban: van, ahová 400 millió forint jut, de Nemesbük alig 10 ezer forintot kap
Megjelent a Magyar Közlöny 162. számában december 31-én azoknak a településeknek a listája, melyek területfejlesztési célú forrásokhoz jutottak a 2025-ben hozott határozat szerint. A listára Kazinczy Krisztina, 22. kerületi önkormányzati képviselő hívta fel a figyelmet a közösségi médiában: a 401 támogatást kapott település közt ugyanis van, amelynél több mint 400 milliós összeg, máshol alig 10 ezer forintos támogatás szerepel.
A poszt tanúsága szerint a támogatási összegek elosztása nem túl egységes, még az egy lakosra jutó összegek tekintetében is óriási különbségek vannak. A Pénzcentrum szintén végignézte a települések listáját, és öt településen - Abasár, Nemesbük, Mezőtúr, Zomba és Monostorapáti esetében - a 100 forintot sem éri el az egy lakosra eső támogatási összeg, míg Kétújfalun, Gyöngyösmelléken vagy Királyegyházán több mint 100 ezer forint jut egy főre.
A kérdéses rendelet, a kormány 1595/2025. (XII. 31.) Korm. határozata területfejlesztési célú források felhasználásával kapcsolatos egyes további intézkedésekről úgy rendelkezik: hogy az 1. melléklet szerinti kedvezményezettek részére, az ott meghatározott összegben és céllal az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 101/A. §-a szerinti támogatás nyújtására kerüljön sor. A határozat szerint a támogatások kifizetésének határideje 2026. január 10-e.
Az 1. melléklet az 1595/2025. (XII. 31.) Korm. határozathoz sorolja fel azoknak a településeknek az önkormányzatait, amelyek kedvezményezettjei ennek az intézkedésnek a pontos összegekkel és célokkal együtt. A települések teljes listája alapján látható, mely települések mekkora összegeket kapnak és ez mekkora támogatást jelentene egy lakosra vetítve. A legtöbb pénzt
- Komárom (442 369 648 Ft),
- Hatvan (440 678 574 Ft),
- Göd (412 685 725 Ft),
- Szigetszentmiklós (384 503 668 Ft),
- Dunaharaszti (368 535 742 Ft), és
- Dunaföldvár (310 641 298 Ft) kapja,
a legkevesebbet pedig
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- Zomba (70 790 Ft),
- Vát (69 805 Ft),
- Monostorapáti (64 372 Ft),
- Abasár (26 277 Ft), és
- Nemesbük (10 450 Ft).
Ha viszont azt nézzük, hogy hányan laknak az adott településen és ez alapján mennyi az egy főre támogatási összeg, akkor azt láthatjuk, hogy
- Kétújfalu (287 557,7 Ft/fő),
- Gyöngyösmellék (158 041,1 Ft/fő), és
- Királyegyháza (128 701,5 Ft/fő) kapták a legnagyobb összegeket,
a legkevesebbet pedig
- Monostorapáti (60,7 Ft/fő),
- Zomba (39,5 Ft/fő),
- Mezőtúr (14,8 Ft/fő),
- Nemesbük (14,5 Ft/fő), és
- Abasár (10,6 Ft/fő) önkormányzata.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







