Durva nap a befektetőknek: látványosan esett a magyar részvénypiac
A napi forgalom 25,1 milliárd forintot tett ki, miközben a vezető részvények teljesítménye vegyes képet mutatott.
A napi forgalom 25,1 milliárd forintot tett ki, miközben a vezető részvények teljesítménye vegyes képet mutatott.
Bennfentes kereskedelem gyanúja miatt indított vizsgálatot a Magyar Nemzeti Bank a Mol részvényeivel összefüggő egyes tranzakciók ügyében.
A hír nyomán a magyar olajvállalat részvényei történelmi csúcsra emelkedtek.
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 393,94 pontos, 0,36 százalékos emelkedéssel, 109 607,58 ponton zárt pénteken.
A Mol részvényesei a mai rendkívüli közgyűlésen jóváhagyták a társaság holdingstruktúrává történő átalakítását,
A MOL délután bejelentette, hogy sikerült megfékezni a Dunai Finomító AV3 üzemében keletkezett tüzet, és a termelés fokozatosan újraindul.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX hétfőn mindössze 49,65 ponttal, azaz 0,05 százalékkal került feljebb, így 99 257,44 ponton zárt.
Újra a középpontba került a közép-európai energiaellátás biztonsága, miután ukrán fenyegetések érték a Barátság kőolajvezetéket.
Szeizmikus méréseket indít a MOL Dunaharaszti környékén – vajon új olaj- vagy gázmező után kutatnak? A Pénzcentrum szúrta ki a hivatalos hirdetményt!
Pici mínusszal megy el hétvégére a BUX-index, de a forgalom a szokásos mértékűnek volt ma mondható a tőzsdén.
A befektetői hozzáállást meghatározta a héten a közel-keleti konfliktus.
A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) pert indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ellen.
A Mol igazgatósága részvényenként 165 forint alaposztalékot és 110 forint körüli rendkívüli osztalék fizetését javasolja a közgyűlésnek.
Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten.
A nemzetközi befektetői hangulat továbbra is bizonytalan, ezért negatív korrekcióval indulhat a kereskedés Budapesten.
A Mol-csoport tavaly 1121,8 milliárd forint tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el, ez 2,2 százalékos emelkedés az előző évhez képest.
Az OTP történelmi csúcson, 24 350 forinton zárt pénteken, miközben a BUX index is emelkedett, 85 492 ponttal fejezve be a hetet.
Kissé csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten.
A legnagyobb magyar pénzintézet a héten mintegy 118 ezer saját részvényt vett.