1 °C Budapest
Emelkedő tőzsdei grafikon egy kereskedési táblán háttérben.

Óriási a bizonytalanság a piacokon: ezt bizony a magyar tőzsde is érezni fogja pénteken

2025. március 7. 10:09

A nemzetközi befektetői hangulat továbbra is bizonytalan, ezért negatív korrekcióval indulhat a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 1179,18 pontos, 1,34 százalékos emelkedéssel 89 239,75 ponton zárt csütörtökön.

Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a vezető részvények közül az OTP árfolyamában a következő ellenállás 24 870 forintnál, majd 25 ezer forintnál adódik, míg támasz 24 360 forintnál húzódik. Csütörtökön az OTP-részvények ára 690 forinttal, 2,86 százalékkal 24 800 forintra nőtt, forgalmuk 12,2 milliárd forintot tett ki. Az elemző arra is kitért, hogy nyitás előtt tette közzé negyedik negyedéves jelentését az OTP.

A csoport szintű bevételek a vártnál 4 százalékkal jobban alakultak és 705,9 milliárd forintot értek el tavaly az utolsó negyedévben. Főleg a magyar, a horvát, a bolgár és az orosz leánybank teljesített jól. Az adózott eredmény 249,7 milliárd forint lett, ami nagyjából egybecseng az elmezői várakozásokkal. Így az egész éves nettó eredmény 1076,1 milliárd forint volt.

A menedzsment 270 milliárd forint osztalék kifizetését javasolja, ami részvényenként 964 forint. Ebből arra lehet következtetni, hogy a bank vezetése továbbra is meg akarja szerezni a Luminor bankot, vagy ha látnak hasonlóan vonzó célpontot - ismertette Varga Zoltán. Hozzátette, hogy a Mol árfolyama nagyobb kilengések után a 2824 forintos támasz felett maradt, ellenállást az 50 napos mozgóátlag jelent 2867 forintnál.

Csütörtökön a Mol 26 forinttal, 0,92 százalékkal 2864 forintra erősödött 3,0 milliárd forintos forgalomban.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A Richter jegyzése a 10 600 forintos támasz és a 11 ezer forintos ellenállás között mozog. Az előző nap a Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,28 százalékkal 10 850 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,9 milliárd forintot ért el.

Az elemző szerint a Magyar Telekom grafikonján 1647 forintnál látható támasz, 1691 forintnál ellenállási szint. Csütörtökön a Magyar Telekom árfolyama 30 forinttal, 1,76 százalékkal 1670 forintra csökkent, forgalma 862,3 millió forint volt.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
MEDIA1  |  2026. február 3. 13:34
Egy helyen lesznek elérhetők a közönségkedvenc műsorok.
Bankmonitor  |  2026. február 3. 10:45
Decemberben 268,78 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a magyarok. Ez nem rekord, de íg...
Holdblog  |  2026. február 3. 09:30
Az elmúlt időszakban több helyen járva azt tapasztalom, hogy elképesztően negatív a magyar gazdaságr...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?