Vörös kódot hirdetett a Nestlé - rengeteg babatápszert hívnak vissza, ételmérgezést okozhatnak
A probléma először decemberben került napvilágra, amikor a vállalat önkéntesen visszahívott két terméket.
A probléma először decemberben került napvilágra, amikor a vállalat önkéntesen visszahívott két terméket.
Hányást, hasmenést okozhatnak a baktériummal fertőzött termékek, a cég azonnal együttműködött a hatósággal.
A Nestlé arra kéri a vásárlókat, hogy amennyiben a fenti tételazonosítókkal rendelkező termékekből vásároltak, és azok még birtokukban vannak, ne fogyasszák el azokat.
A vállalat már megtette a szükséges intézkedéseket a kifogásolt tétel forgalomból történő kivonására és a fogyasztóktól való visszahívására.
A globális munkaerő közel 6%-át, köztük 12 000 szellemi alkalmazottat bocsátanak el a következő két évben.
A magyar fogyasztók szerint az élelmiszer-hulladék keletkezése a klímaváltozással egyenrangú kihívásnak számít.
Az X (korábbi nevén Twitter) újabb vállalatokat vont be a hirdető cégek elleni perbe, amelyet tavaly indított egy texasi szövetségi bíróságon.
Ha te is fogyasztod, vásárlod ezeket a világszerte ismert termékeket, töltsd ki a Pénzcentrum gazdasági kvízét és teszteld, mit tudsz a világ legsikeresebb multinacionális vállalatairól!
Ha ismered ezeket a brandeket és az őket gyártó, forgalmazó nagyvállalatokat, a Pénzcentrum gazdasági kvíze csak rád vár: válaszold meg kérdéseinket, mutasd, mit tudsz róluk!
A Lay's márka a második helyre jött föl a rangsorban a tavalyi harmadikról, miután a márkaérték 9 százalékkal, 12 milliárd dollárra emelkedett.
Nem jelölt glutén jelenléte miatt a forgalmazó Nestlé Hungária Kft. visszahívta a forgalomból népszerű szószait.
A Nestlé a mai napon bejelentette, hogy értékesíti a BOCI, a MELBA és a PÁRIZSI KOCKA védjegyeit a Cerbona számára.
Az inflációs időszakban túl drágává váltak, ezért visszafogja árainak növelését a Danone és a Nestlé. Céljuk, hogy a vásárlók visszatérjenek hozzájuk a saját márkás termékektől.
Több legendás édességét is kivezeti a brit piacról a Nestlé. Sokan nem örülnek, de a vállalat új, innovatív finomságokat ígér.
Noha eddig csak feltételezni lehetett, mostanra azonban ténnyé vált, hogy több gyártó is aktívan alkalmazza az akár a fogyasztók megtévesztéséhez vezető zsugorflációt.
A Nestlé és a SPAR szemléletformáló kampányt indít a jelenség visszaszorításáért.
Nem kell aggódniuk a Balaton szelet rajongóinak, a gyártótól megtudtuk: hamarosan ismét megtelnek a boltok polcai a klasszikus magyar édességgel. A gyártást az ukrajnai háború miatt ideiglenesen kellett leállítani.
Jelenleg a szerkezetépítés zajlik, ami várhatóan június végére fejeződik be – mutatta be a már forgalmas munkaterületnél a generálkivitelező vezérigazgató-helyettese, Szilágyi Csaba.