Mélyszegénységben élő emberek bankszámláit felhasználva mosta a pénzt a gyanúsított, szökés és befolyásolás veszélye miatt előzetesbe került.
Bűnbandák portyáznak a magyar boltokban: súlyos a helyzet, erre utaznak, mindenhol ott vannak
Ezek voltak a legfontosabb, legérdekesebb és nem utolsó sorban legolvasottabb pénzügyi-gazdasági hírek a Pénzcentrumon 2026 harmadik hetében. A teljes írás elolvasásához kattints a képes kiajánlókra.
Hiába nőtt papíron a kiskereskedelmi forgalom 2025 végén, a számok mögött továbbra is óvatosság és bizonytalanság húzódik meg a magyar boltokban. A fogyasztás nem tart lépést a reálbérek emelkedésével, a vásárlók továbbra is spórolnak, miközben az ágazat egyszerre küzd szabályozási nyomással, árrésstop-pal és növekvő veszteségekkel. Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint 2026 hozhat ugyan átmeneti élénkülést, de a tartós fordulathoz kiszámíthatóbb gazdasági környezetre és érdemi szabályozói változásokra lesz szükség.
A nehezebb gazdasági környezet a bolti lopások számának emelkedésében is megmutatkozik. Az OKSZ szerint egyre kevésbé beszélhetünk alkalmi, egyszerű élelmiszerlopásokról: a hangsúly mindinkább a szervezett, sorozatos, sok esetben megrendelésre történő eltulajdonításokra helyeződik át. Az üzletekbe nem vásárlási szándékkal érkező elkövetők célzottan állítanak össze „csomagokat”, amelyeket továbbértékesítési céllal próbálnak meg eltulajdonítani. Alábbi cikkeinkben arról olvashatsz részletesen, mindezt figyelembe véve mire is készülnek a magyarországi boltok 2026-ban:
1 millió magyar nyugdíjas kap nagyon fontos levelet a hetekben
Nyugdíjasok számára is elérhetővé váltak a teljesen díjmentes bankszámlák, ám ezek valódi előnyt csak akkor jelentenek, ha a számlahasználat illeszkedik az egyéni bankolási szokásokhoz. A szakértők szerint ma már az átlagnyugdíj vagy a mediánjövedelem számlára érkeztetése is elegendő lehet az ingyenességhez, de a feltételek pontos ismerete és tudatos választás nélkül könnyen rejtett költségek jelenhetnek meg. Az öregségi ellátásban résztvevők több mint kétharmada kapja bankszámlára a nyugdíját, így nem mindegy, hogy milyen feltételekkel kapják készhez a pénzüket.
A bankszámlával rendelkező nyugdíjasok számára lényeges változás, hogy februártól megduplázódik az ingyenesen felvehető készpénz összege. Tavaly havonta két alkalommal, összesen legfeljebb 150 ezer forintot lehetett díjmentesen felvenni bármely hazai bankautomatából. Februártól ez az összeg havi két alkalommal összesen 300 ezer forintra nő. A lehetőség minden magyar számára elérhető, de csak egy bankszámlára vonatkozik, és előzetesen nyilatkozni kell arról, melyik számlán kívánják igénybe venni. Részletes cikkünket ide kattintva olvashatod el:
Ennyiért jut VIP-műtéthez soron kívül a magyar elit 2026-ban
Magyarországon a műtétre várakozók száma egyes beavatkozások esetében nemhogy csökkent volna, hanem tovább nőtt az elmúlt években. Annak viszont, aki nem akarja kivárni a sorát az állami ellátásban, mélyen a zsebébe kell nyúlnia: a magánklinikák friss árlistái alapján egy műtétért egy kisebb vagyont is elkérhetnek. A Pénzcentrum idén is elkészítette azt a körképet, amelyből kiderül, mennyit kérnek el magánúton azokért a műtétekért, amelyekre jelenleg leghosszabb a várólista.
Titkos tipp a Balaton, Velencei-tó helyett: itt még 2026-ban is lehet emberi áron nyaralót venni
Az Otthon Start Program szeptemberi bevezetése nemcsak a lakáspiacon, hanem a nyaralóingatlanok piacán is érezteti hatását, miközben a támogatott hitel konstrukciója nem közvetlenül erre a szegmensre fókuszál. A hitelprogram a vásárlók egy részét a klasszikus lakóingatlanok felé terelte, ami több üdülőkörzetben visszafogta a nyaralók iránti keresletet.
A Velencei-tó és a Balaton környékén élénkülő kereslet mögött Magyarországon tapasztalható életmódváltozások és a tóparti települések iránti erős érdeklődés áll. Ugyanakkor a Balaton részpiacai, például a prémium vízparti ingatlanok esetében a program hatása korlátozott, míg más térségekben, például a Tisza-tónál és a Velencei-tónál a saját használatra vásárolt ingatlanok élénkítik a piacot.
Ezekkel a melókkal 2026-ban is degeszre keresheted magad Magyarországon
Miközben a diplomások átlagosan továbbra is többet keresnek, mint a középfokú vagy ennél alacsonyabb végzettségűek, a legmagasabb fizetések között ma már olyan szakmák is jelen vannak, amelyekhez nem szükséges a felsőfokú végzettség. A KSH friss adatai alapján több, diplomához nem kötött munkakörben is milliós nagyságrendű fizetések érhetők el, miközben számos diplomás pályán csak hosszú évek után válik igazán jövedelmezővé a karrier. A különbségek sokszor nemcsak a végzettséghez, hanem a felelősséghez, a stresszhez, a teljesítményhez és a speciális tudáshoz is szorosan kapcsolódnak. Cikkünkben a legjobban fizető felsőfokú végzettséget igénylő és diplomát nem igénylő szakmákat vetettük össze a hivatalos statisztikák alapján.
Nekiment a terézvárosi Airbnb-tiltásnak az apartmankiadók elnöke
A VI. kerület 2025. január 1-jével teljesen betiltotta a rövid távú lakáskiadást, ezzel Budapest első olyan városrésze lett, ahol az Airbnb-zés gyakorlatilag megszűnt. A döntést sokan a nemzetközi trendek folytatásának tekintik, hiszen Barcelonától New Yorkig számos nagyváros szigorította a magánszállások működését - megnéztük, mit szólnak ehhez a lakáskiadók. Szerintük a lakhatási válságra hivatkozó érvelést több adat is cáfolja, a kerület által hivatkozott „népszavazás” pedig valójában egy saját szervezésű, hitelesítés nélküli közvélemény-kutatás volt. A tiltás hatása a turizmusra is súlyos lehet, a helyzetet tovább bonyolítja, hogy sok szállásadó korábban milliós díjakat fizetett be a működés reményében, amelyeket most nem kapnak vissza. A részletekről Schumicky Balázs, a Magyar ApartmanKiadók Egyesületének elnöke beszélt a Pénzcentrumnak.
Szakadék szélén az európai autóipar: ez Magyarországnak is fájni fog
Az európai autóipar olyan átalakulás közepén van, amelyre az ágazat több mint százéves történetében még nem volt példa: egyszerre kell áttérnie az elektromos hajtásra, a szoftvervezérelt és részben önvezető járművekre, miközben egyre élesebb globális versenyben, geopolitikai bizonytalanságok között és növekvő költségnyomás alatt működik. A kereskedelmi feszültségek árprésbe, az ellátási lánc sebezhetőségei beruházási és foglalkoztatási kockázatba, az infrastruktúra hiánya pedig piaci bizonytalanságba tolja a beszállítókat és a dolgozókat. Sok térségben nem tudnak lépést tartani a zöld átállással, miközben az Európai Unió különféle iparpolitikai beavatkozásokkal próbálja egyszerre védeni és újraépíteni az ágazatot. De mekkora az ellenszél az európai autóiparban? Ennek jártunk utána.
Jön a Blue Monday, az év legszomorúbb napja!
Megérkezett a CashTag legfrissebb epizódja, amely a Blue Monday jelenségén keresztül vizsgálja a téli depresszió és a januári levertség hátterét. A műsorban szó esik arról, mi áll a szezonális hangulati zavar mögött, és hogyan hat mindez a mindennapi teljesítményre és döntéseinkre. Ha szeretnéd érteni, mi történik ilyenkor velünk pszichológiai és biológiai szinten, érdemes megnézni az adást.
Ijesztő méreteket ölt a gyógyszerszegénység Magyarországon
Nem mindegy, mikor betegszik meg valaki, és az sem, érti-e, mit ír fel az orvos. A szegregátumokban élők egészségét egyszerre rontja a gyógyszerek megfizethetetlensége, a tudáshiány és az ellátórendszer túlterheltsége: sokan csak részben váltják ki a recepteket, helytelenül szedik a gyógyszereket, vagy inkább el sem jutnak orvoshoz. A következmény nemcsak egyéni tragédia, hanem társadalmi kockázat is: kezeletlen betegségek, gyerekeket érintő szövődmények és az antibiotikum-rezisztencia erősödése. A gyógyszerszegénység mindennapjairól az Igazgyöngy Alapítvány, az Ökumenikus Segélyszervezet, a Házi Gyermekorvosok Egyesülete és az NNGYK beszélt a Pénzcentrumnak.
Fű alatt változtak a fizetésletiltás szabályai 2026-tól
Január 1-jétől 11 százalékkal emelkedett a minimálbér, ami nemcsak a fizetéseket, hanem a végrehajtási letiltások gyakorlatát is módosítja. A változás következtében nőtt az a bérösszeg, amelyet a törvény teljes mértékben megvéd a letiltástól, így az alacsonyabb keresetűeknél kevesebb pénz vonható le. Mindeközben a levonási arányok nem változtak, és a magasabb jövedelmeknél továbbra is széles körű a végrehajtás lehetősége. A módosulás különösen aktuális annak fényében, hogy a magyar háztartások hitelállománya gyorsan nő, miközben egyre többen élnek hitelből és hitelkártyából finanszírozott megoldásokkal.
Ennyi a házvezetők, bejárónők fizetése Magyarországon 2026-ban
Sokan még mindig úgy gondolnak a takarításra, mint alulfizetett, kevés megbecsüléssel járó munkára, ám ez nem feltétlenül van így minden esetben. Miközben a KSH adatai szerint a teljes munkaidőben alkalmazásban álló takarítók bére továbbra sem számít kiemelkedőnek, ugyanakkor a bejárónők és házvezetők a hirdetések szerint sokszor igen csábító bérekre számíthatnak. A nagyvárosokban, különösen Budapesten egyre több család szervezi ki a háztartási feladatokat. A rugalmas munkavégzés, a sokrétű feladatkör és a magas fokú diszkréció miatt a tapasztalt házvezetőkért sokszor komoly verseny folyik. De mennyit lehet hazavinni bejárónőként és házvezetőként Magyarországon 2026-ban? Cikkünkben ennek jártunk utána.
Oszkó Péter: Rengeteg pénzünkbe kerül a bizonytalanságot és bizalmatlanságot előidéző gazdaságpolitika
Az államadósság valódi költsége nem az adósság nagyságában, hanem annak finanszírozásában rejlik - hívta fel a figyelmet Oszkó Péter volt pénzügyminiszter egy friss elemzésében. Rámutatott: miközben Magyarország adósságszintje az uniós átlag körül alakul, a kamatterhek messze kiemelkednek, évente a GDP közel 5 százalékát emésztve fel. „Ez az igazi tragédia” - fogalmazott, hiszen egy közepes adósságállományra a térség többi országához képest többszörös kamatot fizet az állam. A különbség nagyságrendileg a GDP 3 százalékának megfelelő forrást von el minden évben a gazdaságtól.
Végre kiderült, hány ukrán menekült van Magyarországon: tényleg elveszik a magyarok munkáját?
Lassan 4 éve tart az orosz-ukrán háború. Nálunk ennek lecsapódása elsősorban az ukrán menekültek "áradata". De vajon azt, hogy hányan is vannak valójában, és sikerült-e beilleszkedniük, mit dolgoznak például, eddig nem annyira volt felszínen. Ahogy az sem, milyen programokkal segítik őket. E kérdéseket járjuk körbe a két legnagyobb szervezet, a Ökumenikus Segélyszervezet Magyarország és a Nemzetközi Migrációs Szervezet segítségével.
Ausztriában szinte ingyen van, nálunk luxuscikk: nincs mit tenni, brutális pénzt fizetnek a magyar nők
Ausztria 2026-tól teljesen eltörölte a menstruációs termékek áfáját, így a tamponok és betétek 0%-os adókulccsal kerülnek a boltokba – a döntés hatása pedig azonnal megjelent az árakban. Miközben a szomszédban fillérekért lehet hozzájutni ezekhez az alapvető higiéniai termékekhez, Magyarországon továbbra is Európa egyik legmagasabb adóterhe sújtja a nőket, és a menstruációs szegénység mindennapi valóság marad.
Zacher Gábor: 40 ezer szakdolgozó és ezer háziorvos hiányzik az egészségügyi ellátórendszerből
Biztos Ő is tud fáradt lenni, de sosem látszik rajta. A belvárosi kávéház (a mentősök egyik törzshelye, ahol jól megérdemelt kedvezményt kapnak az árakból) ajtaján is energikusan lép be, barátként üdvözli a fiatal felszolgálólányokat. Pedig 24 órás szolgálat van mögötte, Isten tudja hányadszor az életében. És egy műszak alatt Ő is többször viszi a hátán az „alapmentős” 70-75 kilós felszerelést. „Most hajnali fél 1 és 4 között egy, a lakása fürdőszobájában fekvő eszméletlen emberhez riasztottak minket”- kezdi a nem mindennapi történeteket. „A kihűlt férfit a tűzoltók segítségével hoztuk le a negyedikről (lift nem volt a házban). Az ellátás, a „melyik kórházba vigyük” (alig volt intenzív hely a városban), átadás a kórházban, adminisztráció 3,5 órás „kaland” volt. Majd egy stroke-os beteghez mentünk, aki végül az Amerikai úton kapta meg a sikeres kezelést. A front miatt az utóbbi napokban nagyon megugrott a stroke, epilepszia gyakorisága.” A Pénzcentrum az RTL Klub „Év embere” díj 2025-ös kitüntetettjével, Dr. Zacher Gáborral beszélgetett magánéletről, munkáról, és természetesen az egészségügy állapotáról.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Alapelvárás lenne egy önálló minisztérium létrehozása, mivel az egészségügy mindenkit érint ebben az országban. De külön kell kezelni a fővárost és a vidéket. Vidéken a megyei és a városi kórházak jól működnek, Budapesten viszont szükség lenne négy központi kórházra, amelyek mindegyike el tud látni minden akut beteget heti 168 órában. Mivel jelentősen elöregedő társadalomban élünk, alapvető lenne a krónikus rehabilitációs osztályok növelése. Ugyanezért rendezni kell a gondozás, szociális ellátás kérdését, amit nem szabad teljesen a családtagokra terhelni. Jelenleg ezer háziorvos hiányzik a rendszerből, az alapellátást vonzóvá kell tenni a fiatal orvosok számára. Szintén nem halasztható a szakdolgozói bérrendezés, hiszen 40 ezer szakdolgozó hiányzik a rendszerből, vannak komplett osztályok, amik emiatt vannak lezárva. Társadalmi edukációt kell indítani a szűrővizsgálatok népszerűsítéséért. Svédország a nők 90%-a jár szűrésre az őket érintő betegségek kapcsán, nálunk 20% sem
- reagálta Zacher Gábor arra a kérdésünkre, szerinte mik lennének az alapjai a hazai egészségügy reformjának; mivel kellene kezdeni? A teljes interjút ide kattintva olvashatod el:
CHART: mi a hosszú élet titka?
A nagy kérdés: mi a hosszú élet titka? A CHART by Pénzcentrum jubileumi, 100. epizódjában a százévesek világába merültünk el. Megnéztük, hol él a legtöbb 100 év feletti ember, miért Japán vezeti messze a rangsort, és hogyan alakul a várható élettartam Európában, különösen Magyarországon. Beszéltünk a centenáriusok robbanásszerű növekedéséről, kék zónákról, genetika vs. életmód dilemmáról, és arról is, mire kell felkészülnie egy elöregedő társadalomnak.
Óriási változás zajlik a hazai ATM-eknél: minden banki ügyfelet érint
Életbe lépett az úgynevezett ATM-törvény, amely jogszabályi kényszerrel írja elő a készpénzhez való hozzáférés országos biztosítását. A bankoknak minden kistelepülésen ATM-et kellett telepíteniük, komoly bírságok terhe mellett. A pénzintézetek egy része alkotmányjogi panasszal és szakmai kritikával támadta a szabályozást, vitatva annak gazdasági indokoltságát és hosszú távú hatását a magyar pénzügyi rendszerre. Megkérdeztük a bankokat, hogy állnak az automata-telepítéssel 2026 elején.
Ebben az országban tényleg milliomosnak érezheted magad a magyar fizetéssel is
Vietnámban tényleg úgy érzi magát az ember, mintha hirtelen egy másik gazdasági ligába csöppent volna: egy korsó sör 50 forint, egy üdítő 110, egy 20 kilométeres taxiút pedig alig 1500 forint. Majet Tamás utazó blogger friss videója megmutatja, milyen az, amikor 13 ezer forintból több mint 800 ezer donggal a zsebben érkezel és hirtelen milliomosként mozogsz egy gyönyörű városban.
Sokan minden pénzüket erre rakták fel: csúnya meglepetés jöhet 2026-ban
A mesterséges intelligencia körüli lelkesedés mára messze túlnőtt a technológiai újdonság varázsán. A technológia, amely lassan minden szempontból nézve megkerülhetetlennek tűnik, már a globális tőkepiaci trendeket, a geopolitikai stratégiákat és a hatalmi viszonyokat is erőteljesen formálja. Miközben dollárbilliók áramlanak az AI-ígéretekbe, egyre élesebb a kérdés, hogy valódi gazdasági és társadalmi érték születik-e, vagy egy újabb, a dotkomkorszakot idéző buborék fúvódik fel. A következő évek (különösen 2026) nem az áttörések ünnepléséről, hanem a kijózanodásról, a szelekcióról és az emberi kontrollért folytatott vitáról szólhatnak.
Ezen a 120 helyen nőtt a helyi iparűzési adó 2026-ban
A helyi iparűzési adó (HIPA) 2026. januártól összesen 120 településen változott, ebből 36 helyen először vezették be. Mutatjuk, mennyit nőtt az érintett helyeken az iparűzési adó mértéke, mekkora idén a fővárosi iparűzési adó, hogy történik a HIPA befizetése és milyen határidő vonatkozik erre az adónemre.
Ezen a 322 településen változott a kommunális adó 2026-ban
Sok helyen változott a magánszemélyek kommunális adója 2026. január 1-től: 322 hely közül van olyan, ahol a maximális adómérték 37 ezer forinttal emelkedett. 39 településen pedig idén vezették be ezt az adót újonnan.
Régen tényleg minden jobb volt? Súlyos ítéletet mondtak Magyarországról
Az Ipsos 30 országra kiterjedő kutatása szerint Magyarország több kulcsterületen is a legborúlátóbb országok közé tartozik, sőt egyes mutatókban kifejezetten listavezető. A magyar válaszadók többsége nemcsak boldogabbnak és biztonságosabbnak látja az 1975-ös évet, hanem az egészségügy megítélésében is kirívóan negatív a jelenről alkotott kép. Magyarországon a legmagasabb azok aránya, akik szerint az egészségügy 50 évvel ezelőtt jobb volt, miközben a közbiztonság, a háborútól való félelem és az életszínvonal megítélésében is erősebb a múlt iránti nosztalgia, mint a régiós és a globális átlagban.
Itt a lista, ezek a lőporos hordó országok bármikor robbanhatnak: durva háborús láncreakció jöhet a világban 2026-ban?
A világpolitika látszólag megszokott válságai mögött egyre több olyan konfliktus gyűlik, amely bármikor nyílt háborúvá fajulhat. Tajvantól Gázán és Ukrajnán át Afrikáig és Latin-Amerikáig hét olyan geopolitikai „lőporos hordó” rajzolódik ki, amelyek 2026-ban nemcsak regionális katasztrófát, hanem globális gazdasági és biztonsági sokkot is kiválthatnak.
Így spórolhatsz százezreket az autóvásárláson 2026-ban
A magyar autópark átlagéletkora rekordot döntött: 2024-re elérte a 16,2 évet. Az elöregedő járműállomány nemcsak kényelmi és fenntartási kérdés, hanem közlekedésbiztonsági és gazdasági kockázatot is jelent. Ugyanakkor a kedvezőbb hitelkonstrukciók és a jövedelmek növekedése 2026-ban egyre több háztartás számára teszi elérhetővé az autóvásárlást. A döntés ma már nem csupán az árakon, hanem a finanszírozás hosszú távú feltételein is múlik. Megnéztük, milyen ajánlatokkal csábítják most az autóvásárlókat a bankok.
Ezzel nagyon ritkán számol az állam, amikor a minimálbérről kell dönteni
A minimálbér emelése elsőre egyszerű és népszerű megoldásnak tűnik a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésére, ám a háttérben egyre több jel utal arra, hogy a túl gyors vagy túl nagy mértékű beavatkozás hosszú távon épp azoknak árthat, akiket védeni szeretne. A kutatások szerint a láthatatlan mellékhatások – a lassuló munkahelyteremtés, a romló munkakörülmények és a dráguló mindennapok – komoly kockázatot jelentenek. Ideje újragondolni, valóban a minimálbér-emelés-e a leghatékonyabb út a dolgozók támogatásához.
Ideje korán árulják a hazai diszkontok a tavaszi virághagymákat!
Január van, mínuszok, hó és ónos eső, mégis a szupermarketekbe sorra érkeznek a tavaszi növények és virághagymák. A hazai szakemberek szerint ez korai és kockázatos. Utánajártunk, érdemes-e most vásárolni, és mire figyelj, ha élő növényt viszel haza.
Drámai számok: ennyi nő és gyermek hal bele évente családon belüli erőszakba
A nők elleni erőszak Magyarországon sem elszigetelt jelenség, hanem súlyos társadalmi probléma, amelynek jelentős része a családon belül marad rejtve. A hazai felmérések szerint a nők közel fele élete során már átélt valamilyen formájú fizikai, lelki vagy szexuális erőszakot, miközben az esetek nagy része nem jelenik meg a hivatalos statisztikákban.
Nemzetközi összehasonlításban Magyarország helyzete szorosan összefügg az intézményi bizalom, a megelőzés és az áldozatvédelem hatékonyságával. A rendelkezésre álló adatok alapján egyértelmű, hogy a probléma kezelése nem kizárólag egyéni, hanem rendszerszintű beavatkozást igényel. A CHART by Pénzcentrum friss epizódja arra vállalkozik, hogy adatvezérelt módon bemutassa a probléma valódi súlyát, valamint azt, hogyan illeszkedik Magyarország helyzete a nemzetközi tendenciákba.
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







