Kimondta Moszkva, amitől mindenki rettegett, majd Európát tették felelőssé
Szergej Rjabkov szerint elillant az alaszkai Trump-Putyin békecsúcs által generált momentum.
Szergej Rjabkov szerint elillant az alaszkai Trump-Putyin békecsúcs által generált momentum.
Európa hibrid háborúban áll, és ezt nagyon komolyan kell vennünk, egységes, határozott válaszra van szükség" - jelentette ki Ursula von der Leyen
A MOL vezére figyelmeztetett, hogy egy esetleges dízelhiány súlyos következményekkel járna a közép-európai régióban.
Megfordult a helyzet: az árkülönbség csökken, miközben a geopolitikai és ellátásbiztonsági kockázatok folyamatosan nőnek.
Donald Trump amerikai elnök hangsúlyozta: nem kívánja eszkalálni az orosz–ukrán háborút.
Daria Kasatkina orosz-ausztrál teniszező bejelentette, hogy idő előtt befejezi az idei szezont, mivel mentálisan és érzelmileg kimerült.
A karibi ország akár 5000 harcossal is támogathatja Oroszországot az ukrajnai háborúban
Öt halálos áldozatot követelt és több tízezer embert hagyott áram nélkül Oroszország intenzív rakéta- és dróntámadása Ukrajnában.
Az olajkorszak vége már nem a készletek kimerülése, hanem a kereslet csökkenése miatt közeleg.
Magyarország történelmi lépést tett az orosz gázfüggés csökkentésére: hosszú távú szerződések nyugati cégekkel és új potenciális partner.
Putyin gyors válaszlépéseket ígér Európa katonai megerősödésére, miközben tagadja, hogy Oroszország NATO-tagállamokat támadna meg
2025 első nyolc hónapjának gazdasági teljesítménye több kulcsfontosságú ágazatban is stabil növekedést mutat.
Orbán Viktor az uniós csúcs előtt nyilatkozott, ahol kifejtette az álláspontját azzal kapcsolatban, hogy mit fog tenni hazánk, ha idegen drónok repülnek be az ország légterébe.
A Pénzcentrumnak nyilatkozó szakértők szerint a politikai mozgástér mostanra gyakorlatilag elfogyott, és az USA egyértelmű nyomás alá helyezte a régió országait.
Negyedszázada már, hogy elindult egy páratlan történet, a magyar vízipólósok megkezdték a tíz éven át tartó dominanciájukat a sportban.
Keith Kellogg, az amerikai elnök ukrán és orosz ügyekért felelős különmegbízottja szerint Európának bátrabban kell fellépnie az orosz provokációkkal szemben.
Steve Witkoff amerikai elnöki különmegbízott szerint Donald Trump béketervének nemcsak a Gázai övezetben lehet jelentősége, hanem más konfliktusokra is kihatással lehet.
Hivatalosan is kérte az amerikai szankciók újbóli elhalasztását a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) – közölte a társaság hétfőn.
Az Egyesült Államok fontolgatja Tomahawk rakéták szállítását Ukrajnának, miközben Oroszország továbbra is elutasítja a kétoldalú és háromoldalú béketárgyalásokat.
Az ukrán főparancsnok közlése szerint erőik bekerítettek több orosz katonai egységet Dobropillia közelében, miközben stratégiailag fontos területeket sikerült felszabadítaniuk.