Itt a bejelentés végre: több mint 50%-kal emelnék az egyik családtámogatást
A Belügyminisztérium új rendelettervezete szerint 54 százalékos emelést terveznek az anyatej-támogatás rendszerébe.
A Belügyminisztérium új rendelettervezete szerint 54 százalékos emelést terveznek az anyatej-támogatás rendszerébe.
Az egyik orvos balesete miatt nincs elégséges számú más dolgozó, így egyelőre július közepéig bezárják az ózdi kórház gyermekosztályát.
Ifjabb Mészáros Lőrinc sérüléseit a nagyváradi kórházban látták el, már jobban van, az orvosi ellátást követően hamarosan otthonában lábadozik.
Készen áll-e az egészségügyi ellátórendszer a több szűrővizsgálatra? Szakértőt kérdeztünk az új egészségügyi törvényekről.
A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség vádirata alapján a bíróság súlyos pénzbüntetést szabott ki egy orvossal szemben.
A gerinc egészségének megőrzése érdekében a napi használatra szánt ideális táska könnyű kell legyen és egyenletesen kell elosztania a súlyt, a nagy, egyvállas típus kerülendő.
A cipős ügycsoportnak jelenleg 74 gyanúsítottja van: 29 orvos, 21 cégvezető, 12 alkalmazott, 6 orvosi asszisztens és 6 szociális intézményi dolgozó.
Kedden összeomlott az állami orvosi egyetemek államvizsgarendszere, és a probléma mind a négy orvosi egyetemen fennáll.
Kérdés, hogy a tervezett szülészeti reformmal csökken-e majd az ilyen jellegű problémák száma.
Garda Károly gyermekorvos fillérekért sem tudja eladni praxisát, pedig 50 év után már nyugdíjba menne.
A reggeli fény segíti az agyat abban, hogy ébren maradjon és felkészüljön az előttünk álló napra.
Nagyon sok itthon az orvosi műhibaper, ennek ellenére sokszor van olyan, hogy maguk a betegek vagy hozzátartozók sem ragaszkodnak a bírósághoz.
Elképzelhetetlennek tartják a Pénzcentrum által megkérdezett egészségügyi szakértők, hogy a tavaly ellenőrzött orvosok több mint egyharmada szándékosan ne végezné a munkáját.
Volt olyan telephely, ahol lepukkant családi házat találtak rendelő címén, és olyan is, ahol az orvost még telefonon sem lehetett elérni.
Az orvostársadalom elöregedése a jövőben csak tovább súlyosbíthatja a szakemberhiányt.
A krónikus májbetegek száma eléri a 1.5 milliárdot. 2 millió ember hal meg évente májbetegség következtében világszerte és a májzsugor a 11. leggyakoribb halálok a világon.
A betegek gyakran összezavarodnak és nem tudják, mik az első és legfontosabb lépések a diagnózis kézhez vételét követően.
A Pénzcentrum gyűjtéséből kiderül, mekkora kiadás lenne magánúton elvégeztetni az összes javasolt vizsgálatot életkortól és nemtől függően 2024-ben.
Az oltásellenesek a háziorvosokat perelik tömegesen, a sok per lassítja egészségügyi hivatalok munkáját, az oltások megtagadása a járványügyi biztonságot veszélyezteti.
Ezt a módszert az orvostudomány nem tekinti szakmailag megbízhatónak, de a spiritualitás iránt fogékonyak között népszerű kezelésnek számít.