Indul a pályázat: ingyen kaphatnak vegyes tüzelésű kályhát a magyar háztartások0
Több mint 150 kistelepülés lakói kapnak új, vegyes tüzelésű kályhákat a Felzárkózó települések programnak hála – számolt be az MTI.
Több mint 150 kistelepülés lakói kapnak új, vegyes tüzelésű kályhákat a Felzárkózó települések programnak hála – számolt be az MTI.
Megjelent a Napenergia Plusz Program pályázati felhívása, a 75 milliárd forintos keretösszegű program napelem és tároló együttes létesítésében támogatja januártól a bruttó elszámolásba kerülő háztartásokat.
A kormány a zöldenergia fokozott hasznosítása érdekében segíti a lakosságot a modern napelemes rendszerek telepítésében.
Egy szakmai egyeztetésről kiderült, hogy várhatóan a korábban bejelentetthez képest nagyobb kapacitású napelem és tároló együttes létesítéséhez is lehet majd támogatást igényelni.
Lázár János több ponton módosítaná a dohánytörvényt: többek között emelné a hibázók bírságait, kiterjesztené a koncessziós pályázat alkalmazhatóságának lehetőségeit.
A megváltozott klímaviszonyok ellenére is széles a fenntartható gazdálkodási gyakorlatok tárháza az országban.
A 2023/24. tanév őszi félévében végző hallgatók számára elérhetővé vált a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) által kiírt Ujvári János diplomadíj-pályázat.
Az Energiaügyi Minisztérium Facebookon jelentette be, hogy útnak indul a Napenergia Plusz Program.
Új napelemes pályázat indul, amelynek keretében 75 milliárd forint támogatást nyújtanak napelemek telepítésére és a megtermelt energia tárolására, közölte Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.
Háztartási méretű napelemek és tárolók együttes telepítését támogató pályázatot hirdetnek meg a jövő év elején 75 milliárd forintos keretösszeggel - jelentette be az energiaügyi miniszter csütörtökön Budapesten, a Portfolio.hu szakkonferenciáján.
A négy elnyert pályázat összesen majdnem egymilliárd forintnyi támogatást jelent, amelyet többek között a közterek korszerűsítésére, egy megújult piacra és útburkolat-felújításra költenek el.
Egy badacsonyörsi nyaraló és a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar épülete az Év háza 2023-ban.
A vállalkozásoknak sok kihívással kellett szembenéznie az elmúlt időszakban, de a nehézségek mindig lehetőségekké fordíthatók.
A pályaválasztás legtöbbször már a középiskoláig eldől, és a támogató közeg hiánya miatt választja kevesebb lány a műszaki-technológiai hivatást.
A pályázatra a Magyarország határain kívül működő szervezetek jelentkezhetnek, a vágtára pedig csak magyarországi település csak magyar tenyésztésű lóval indulhatnak.
A bölcsőde finanszírozásához ráadásul 2023. június 30-ig még igénybe vehettek állami támogatást a családok.
Versenyt fut az idővel az a több tízezer család, amelyik 100 százalékos támogatást nyert az energia-korszerűsítési pályázatokon.
Júliustól a környezetszennyező termékek gyártóinak „a szennyező fizet” elve alapján díjat kell fizetni a termékeik hulladékkezelésével kapcsolatos költségek megtérítésére.
A klímaváltozás mértékét, hatását csökkentő települési fejlesztések támogatására szánt forrást az önkormányzatok pályázati úton nyerhetik el.
Magyarországon a korábban tetőfedésre, burkolásra és szigetelésre alkalmazott azbesztet az egészségkárosító hatása miatt 2005 óta tilos felhasználni az építőiparban.