Magyar hoteles cégnek kell visszafizetnie az uniós támogatást: ő lenne az első fecske?
A 2014-ben támogatást kapott projekttel szemben már korábban is állapítottak meg szabálytalanságot, amely a támogatás egy részének visszafizetésével járt.
A 2014-ben támogatást kapott projekttel szemben már korábban is állapítottak meg szabálytalanságot, amely a támogatás egy részének visszafizetésével járt.
A napokban több helyen határidőt hosszabbítottak, így aki siet, még erre a nyárra beszerezheti saját esővízgyűjtő edényét.
A pályázat egyik része az érintett szülőknek szól, mivel az ő mentorálásukra, képzésükre is szükség van.
A támogatás keretében az induló egyéni, vagy mikrovállalkozásnak minősülő társas vállalkozások igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást.
A december végére elkészülő intézmény 20 új munkahelyet hoz létre a szociális ellátó szférában, illetve bedolgozói munkát biztosítanak az otthonokban élő 48 embernek.
A programban a Balaton Fejlesztési Tanács - Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Közhasznú NKft. partnereit a települési önkormányzatok, felsőoktatási és szakképző intézmények, valamint a munkáltatók képezik.
Többszázmilliós költségvetési csalás miatt folytat eljárást a NAV egy társaság ellen, akik napelem pályázaton is csaltak.
Idén is meghirdette Ujvári János diplomadíj-pályázatát végzős felsőoktatási hallgatók részére a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala.
A kisebb hentesüzleteknek is problémákat okoz, hogy egekbe emelkedtek az energiaárak, ezért 4,5 milliárd forint keretösszegű pályázatot indított nekik a kormány.
1600 kilogramm vetőmagot és harmincezer előnevelt palántát osztanak ki a Felzárkózó települések program munkatársai az ország legszegényebb falvaiban élő családoknak - közölte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat csütörtökön.
Szinte éhbérért dolgoznak a tanársegédek és az adjunktusok. De az egyetemek és a tudományterületek között is hatalmas a szórás.
Az önkormányzatok a megvásárolt tűzifát pedig a leginkább rászoruló családoknak osztják majd ki.
A gomba a mai napig az egyik legmegosztóbb alapanyagok egyike, vagy utálja valaki, vagy egyenesen odáig van érte. Ráadásul komoly támogatáshoz juthat az, aki most a termesztésére adja a fejét.
Erzsébetváros önkormányzata akár 2 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a kerület lakóinak nyílászárók felújítására, cseréjére.
Még egy hónapig vehető igénybe a hatósági támogatás a régi mobilkészülékek cseréjéhez.
Akár 3,5 millió forintra is pályázhatnak a mikrovállalkozásként működő hentesüzletek.
Komplex kihívásokkal néz szembe a Balaton térsége a következő években. A fejlesztések fókuszában leginkább a térség turisztikai fejlesztése áll.
A mikrovállalkozásként működő hentesüzletek támogatásának keretösszege 4,5 milliárd forint, az egy kedvezményezett részére kifizethető támogatás összege 3 millió forint.
A pályázat benyújtásának első lépését jelentő regisztrációt mielőbb érdemes megtenni.
A támogatás feltételeit Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos feladata kidolgozni december 15-ig.