Nem csak a háború miatt lőttek ki az árak: elhallgatott probléma fenyegeti a világot, elképesztő drágulás jöhet

Pánikhangulat uralkodott el a tőkepiacokon: a részvényindexek esnek, több deviza gyengült, a Brent típusú kőolaj ára pedig a háború kitörése óta drasztikusan, 120 dollár közelébe emelkedett. A kiváltó ok ezúttal nem puszta geopolitikai feszültség, hanem valós fizikai áruhiány.

Az Irán és Izrael közötti konfliktus elmérgesedése – miután Izrael teheráni olajipari létesítményeket is támadott – a világ olajforgalmának legkritikusabb ütőerét, a Hormuzi-szorost is veszélyezteti. Ezen a tengeri útvonalon halad át a globális napi kőolajkereskedelem mintegy 20-21 millió hordója, valamint a cseppfolyósított földgáz (LNG) forgalmának nagyjából ötöde. Ha ez az ellátási lánc akár csak néhány napra is megszakad, az azonnal több tízmillió hordós kiesést jelenthet a piacon.

A piac már egy elhúzódó válságra, valamint a térség energiainfrastruktúrájának szélesebb körű fenyegetettségére áraz. Ezt jól mutatja, hogy nemcsak az azonnali (spot) piaci olajárak ugrottak meg, hanem az egyéves határidős (futures) jegyzések is meredeken, 75 dollár közelébe emelkedtek. Eközben az európai gázpiacon az árak a decemberi szintek duplájára nőttek. Bár a G7-országok egyeztetnek a stratégiai kőolajkészletek esetleges felszabadításáról, a több százmillió hordónyi amerikai és kínai tartalék csak átmeneti enyhülést hozhat. A problémát strukturálisan ez a lépés sem oldja meg.

A jelenlegi válság ráadásul egy olyan piacon csapódik le, amelynek szerkezete az elmúlt húsz évben teljesen átalakult. Bár az ezredforduló után az amerikai palaolaj-forradalom megmentette a világot a komolyabb hiánytól – napi 8 millióról 22-23 millió hordóra növelve a szénhidrogén-kitermelést –, a hagyományos olajmezők többsége mára túljutott a termelési csúcsán.

Gajda Mihály, a Concorde Értékpapír Zrt. részvényelemzője szerint az amerikai palaolaj nélkül a világ már a 2000-es évek közepén kínálati korlátokba ütközött volna. A nagy globális olajfelfedezések aranykora lezárult. A világ ma évente több mint 30 milliárd hordót fogyaszt, de az újonnan feltárt készletek ennek csak a töredékét teszik ki.

A rendszer így egyre inkább a drága, mélytengeri vagy magas technológiaigényű projektekre szorul, amelyek kizárólag tartósan 80-100 dollár feletti árfolyam mellett térülnek meg. Ezt a helyzetet tetézi, hogy a 2014-es árzuhanás óta az olajipari vállalatok sokkal óvatosabban ruháznak be. A kitermelés agresszív bővítése helyett manapság inkább a részvényesi juttatások növelésére, például osztalékfizetésre és részvény-visszavásárlásra fókuszálnak.

Eközben a kereslet egyáltalán nem esett vissza. Bár a fejlett nyugati országokban lassan csökken a fogyasztás, a fejlődő régiók továbbra is fűtik a piacot. Az elmúlt két évtized növekedésének mintegy 60 százalékát Kína adta. A mostani kínálati sokk különösen érzékenyen érinti az ázsiai importőröket, hiszen a Hormuzi-szoroson áthaladó olaj bő 80 százaléka oda tart. Nem véletlen, hogy Kína számára az energiaszuverenitás immár stratégiai kérdéssé vált. A gyors elektrifikáció mellett hatalmas kapacitású új szénerőműveket is építenek. Ezzel a hazai forrásból történő ellátás biztosítása a cél, függetlenedve a sérülékeny külső piacoktól.

Az energiaárak megugrása messze túlmutat az olajszektoron. A dráguló kőolaj azonnal növeli a fuvarozási költségeket és az ipari alapanyagárakat, ami végül az élelmiszerek árában is megjelenik, általános inflációs nyomást generálva. Ez a folyamat megkötheti a jegybankok kezét, lelassíthatja a várt kamatcsökkentési ciklusokat, és átírhatja a részvénypiaci várakozásokat is. Ha a Hormuzi-szoros körüli konfliktus tartóssá válik, az nem pusztán egy átmeneti piaci sokk lesz, hanem egy új, tartósan magasabb árkörnyezet előszobája.