Szimulátor mellől a kispadra: kirúgták az edzőt, akit a játék mellől hívtak el
Will Still úgy lett futballedző, hogy korábban egy focis szimulátorban ért el kimagasló eredményeket.
Will Still úgy lett futballedző, hogy korábban egy focis szimulátorban ért el kimagasló eredményeket.
A 32 éves angol csatár szerződésében 65 millió eurós kivásárlási záradék szerepel, amit a Barcelona vélhetően szívesen ki is fizetne.
A Tottenham Hotspur újabb hazai vereséget szenvedett, ezúttal a Chelsea ellen, ami tovább mélyíti a csapat körüli válsághangulatot.
A Wolverhampton Wanderers menesztette Vitor Pereira vezetőedzőt, miután a csapat az idei Premier League szezonban még egyetlen mérkőzést sem tudott megnyerni.
Az Arsenal vezetőedzője, Mikel Arteta arra figyelmeztet, hogy a klubok akár versenysorozatokból is visszaléphetnek a túlzsúfolt menetrend miatt.
A Liverpool menedzsere kijelentette, hogy elégedett a csapat keretével, annak ellenére, hogy korábban még aggodalmát fejezte ki a rendelkezésére álló keret mélységével kapcsolatban.
Phil Foden jogi lépéseket tett, miután az interneten hamis híreket terjesztettek gyermekeiről.
A Premier League-ben idén rekordot dönt a pontrúgásokból szerzett gólok aránya, a legjobban az Arsenal használja ezeket a helyzeteket.
José Sa, a Wolverhampton Wanderers kapusa heves szóváltásba keveredett saját szurkolóival a csapat Burnley elleni 3-2-es veresége után.
Harry Kane felesége akadályozhatja a Bayern München csatárának visszatérését a Premier League-be, mivel a család jól érzi magát Németországban.
A Premier League idei karácsonyi programja jelentősen szűkülhet: előfordulhat, hogy mindössze egyetlen mérkőzést rendeznek a hagyományos Boxing Day-en.
Az egykori angol válogatott és Liverpool-játékos Joe Cole élesen bírálta a Liverpool három játékosát, kiemelten Kerkez Milost a Brentford elleni 3-2-es vereség után.
Caoimhin Kelleher, aki nyáron 18,5 millió fontért igazolt a Brentfordhoz, elárulta, hogy nem akart tovább a Liverpool második számú kapusa lenni.
Az Arsenal idén rég látott minőségű védekezést mutat a Premier League-ben, ami akár bajnoki címet is érhet a szakértők szerint.
Bruno Fernandes kijelentette, hogy nem tárgyal jövőjéről a következő évi világbajnokság előtt - közben szombaton 300. mérkőzésére készül a klubnál.
A Como labdarúgócsapata szerint "áldozatokra van szükség" a Serie A túlélése érdekében a Premier League pénzügyi dominanciájával szemben.
Benni McCarthy, korábbi Premier League csatár szerint a 2000-es évek támadói magasabb színvonalat képviseltek, mint a mai kor gólvágói.
Frank Lampard óvatosságra int a Coventry City rekordot döntő teljesítménye után, miközben a csapat tovább növelte előnyét a Championship élén.
A Liverpool magyar középpályása a ma esti BL-meccs előtt azt mondta: a csapatnak össze kell tartania, mos jobban, mint bármikor.
Kompany a vezetőség, a játékosok és a szurkolók bizalmát is élvezi, most újabb évekre kötelezte el magát a csapat élén.