Modern népbetegség les a magyar fiatalokra: rengetegen rokkanhatnak bele, erre mindenképp figyelni kell
A diabétesz jelentősen megnöveli a daganatok kockázatát, elsősorban a 40-54 évesek körében.
A diabétesz jelentősen megnöveli a daganatok kockázatát, elsősorban a 40-54 évesek körében.
III. Károly brit király és felesége, Camilla lerövidítik ausztráliai és szamoai látogatásukat, mivel az orvosok a király egészségügyi állapota miatt aggódnak.
Az új kutatási eszköz bevezetése jelentős változást hozhat a rákkutatás területén.
Az onkológus szakértő "lenyűgözőnek" nevezte a New York-i kutatók által elért áttörést.
Az AstraZeneca új gyógyszere egyelőre nem váltotta be a tripla-negatív emlőrák kezelésében várt áttöréshez fűzött reményeit.
Szentesi Éva írónő egy hétórás műtéten esett át, amely során eltávolították a testében talált tumort.
ENSZ: Európában évente 2,7 millió ember haláláért felelős négy ipari ágazat, köztük a dohány- és az alkoholtermelés.
Minden időskori krónikus nyavalya közös oka a helyes genetikai információk zavarossá válásában keresendő.
A programra a kormány idén 1,4 milliárd forintot, jövőre hárommilliárd forintot biztosít.
Unió-szerte aggasztó mértékben növekszik a rákos megbetegedések és a rákkal összefüggő halálesetek száma.
Ez lesz a sorsa a Tompos Kátyának gyűjtött pénznek. A színésznő még halála előtt rendelkezett a neki szánt pénz sorsáról.
Reviczky Gábor ismét kórházba került, így van most a híres színész.
Hosszan tartó betegség után, 41 évesen, péntek hajnalban elhunyt Tompos Kátya Jászai Mari- és Junior Prima díjas színművész, énekes.
A szakértők nyomatékosítják az önvizsgálat és az egyéni rizikók tudatosításának jelentőségét.
A 2-es típus cukorbetegség a szív-érrendszeri és a vese- mellett a daganatos betegségek kockázatát is megnöveli.
Egy kutatóközpont statisztikái szerint napjainkban minden harmadik ember élete során jelentkezik a rákbetegség valamilyen formája.
Ritka daganatos betegséggel küzd Tompos Kátya. Gyűjtést szerveznek a gyógyulásáért.
Magyarország évek óta vezető helyen szerepel a népességre jutó emésztőrendszeri daganatok számában, és a fiatalok körében is egyre elterjedtebb a vastagbélrák.
Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma.
Anyák napjához kapcsolódóan ingyenes tüdőrákszűrést szervez az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet.