Brutál hőséggel köszönt ránk a következő hét: erre készülj!
Folytatódik a hőség a jövő héten, a legmelegebb órákban akár 38-39 Celsius-fok is lehet.
Folytatódik a hőség a jövő héten, a legmelegebb órákban akár 38-39 Celsius-fok is lehet.
Késő estétől, éjféltől nyugat, északnyugat felől zivatarok alakulhatnak ki, amik várhatóan a délelőtti órákban lecsengenek.
Zivatarok környezetében viharos széllökés (~ 60-80 km/h), kis méretű jég (< 1-2 cm), valamint intenzív csapadék is előfordulhat.
Hétfőn még szórványosan előfordulhat zápor, zivatar, majd csökken a csapadék esélye, és visszatér a jellemzően napos idő gomoly- és fátyolfelhőkkel.
A Dunántúl nyugati és északi részein, valamint az Északi-középhegységben maradhat 25 fok alatt a középhőmérséklet.
Erős széllökés, zápor, zivatar is jégeső is lehet ma, főleg a nyugati országrészben.
Sok napsütés és 30 Celsius-fok feletti csúcshőmérséklet várható a hétvégén.
A hét második felében lassan megnyugszik felettünk a légkör, de ismét melegebb léghullámok érkeznek, fokozódik a nappali felmelegedés.
Hétfőn gomolyfelhős, napos idő lesz, elszórtan fordulhat elő zápor, zivatar.
Vasárnap délután az ország északkeleti harmadában számíthatunk helyenként zivatarok előfordulására szélerősödés kíséretében, egy-egy helyen jelentősebb mennyiségű csapadékkal.
A ház környékéről minden olyan tárgyat, amelyet a szél felkaphat - kerti bútort, szerszámot, kisebb cserepes növényt.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 39 fok között várható, továbbra is délkeleten lesz a legnagyobb forróság, ott néhol 40 fok sem kizárt.
A következő héten változatos időjárásra számíthatunk, amely a napsütéstől a záporokig és zivatarokig terjed majd.
A déli óráktól megszűnnek az erős széllökések a Balatonnál, majd a délután folyamán nyugat felől az élénk lökések is elmaradoznak.
Dél felől érkezik a zivatarrendszer, ami több itthoni vármegyét is érinteni fog az előrejelzés szerint.
Délnyugaton kedd hajnaltól már zápor, esetleg zivatar is előfordulhat. Az északi, északkeleti szél veszít erejéből, de még több helyen lehetnek élénk széllökések.
Folytatódik a nyáriasan meleg idő: sok napsütés várható 30 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de a hét közepén többfelé kell záporra, zivatarra számítani.
Tizenhat megyében van érvényben a citromsárga riasztás, jégesőre és viharra figyelmeztetnek.
A meteorológiai szolgálat friss veszélyjelzése szerint Bács-Kiskun megyében harmadfokú, vörös riasztás lesz érvényben magas középhőmérséklet miatt.
Csütörtökön egy gyenge hidegfront hatására minimálisan mérséklődik a meleg, a fellélegzés azonban nem sokáig tart.