Sok magyar családnak járhat több tízezer forint beiskolázási támogatás: az élelmesek így csinálják
Még mindig kevesen tudnak az egészségpénztárak szerint a lehetőségről, hogy a megtakarításokat ilyen célra is fel lehet használni.
Még mindig kevesen tudnak az egészségpénztárak szerint a lehetőségről, hogy a megtakarításokat ilyen célra is fel lehet használni.
Egyre kisebb gyerekeknek nyitnak bankszámlát a szülők. Az sem ritka, hogy akár születésük után, de a középiskola második felére már szinte mindenkinek van számlája és kártyája.
Vannak olyan genetikai vizsgálatok, szűrések, amelyeket a gyermekvállalás tervezett időpontjától függetlenül érdemes elvégeztetni.
Viszont sokan ledöbbenhetnek, hogy az akciós strandjátékok, jégakkuk, matracpumpák helyett iskolaszereket találnak a középső sorban.
Az állami szervek kötelesek lennének megfelelő támogatott lakhatást biztosítani, ahol a felnőtt fogyatékos emberek az önálló életükhöz kapnak segítséget.
Friss statisztikák szerint a magyarok több mint 40 százaléka olyan anyagi helyzetben van, hogy egy hét pihenést sem tud kigazdálkodni, az idősek körében ez az arány még magasabb.
Alvásriadót hirdetett a Magyar Alvás Szövetség, azonnali cselekvésre szólítanak fel.
A legkeresettebb meglepetések a szabadtéri- és kreatív játékok, könyvek és kifestők, a legnépszerűbb programok pedig az ugrálóvár, a trambulin és a kézműves foglalkozás.
A fiatalok fele napi 4 óránál is többet netezik, miközben vírusként terjed az online zaklatás, a figyelemzavar és az önsértés.
Ha az olvasás gyermekünk számára túlzottan nagy kihívással jár, érdemes szakértő véleményét kikérni, mivel az óvodáskori szűrés létfontosságú lehet a diszlexiával küzdők életében.
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium felhívja a figyelmet, hogy a kisgyermekes szülők 2023. március 31-ig pályázhatnak a legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatásra.
Nyilvánosságra hozta a Belügyminisztérium a 2022-es évben legtöbbet adott utónevek listáját.
Március 31-ig igényelhető a vissza nem térítendő, legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatás a Magyar Államkincstárnál.
Bekövetkezhetett, amit a szakértők régóta mondanak: a koronavírus szezonálissá vált akárcsak az influenza.
A január elejétől február második feléig tartó farsang csak az év egyik kiemelkedő időszaka a jelmezértékesítés szempontjából.
Január 1-től a kisgyermeket nevelő anyákat nem lehet éjszakai műszakba beosztani, hacsak nem nyilatkoztak erről korábban. Az új szabály az egyedülálló szülőkre is vonatkozik.
A Pénzcentrum most összeszedte, hogy mely napokon várhatják az utalást a következő hónapokban a családok, illetve minden egyebet is, amit az idei támogatásról tudni érdemes.
Megsokasodhatnak a magyar bíróságokhoz benyújtott keresetek, ugyanis ez infláció miatt a korábban megállapított gyermektartási díjak aligha fedezik a gyermekek szükségleteit.
A nagyszülői GYED plakát is hirdeti: mutatjuk, mennyi a nagyszülői GYED összege 2023 évében, mik a nagyszülői GYED 2023 évi szabályai, lehet-e nagyszülői GYED mellett dolgozni!
GYES GYED kalkulátor 2023, GYES utáni szabadság kalkulátor 2023: mutatjuk, hogyan számol a GYES kalkulátor 2023 évében, mennyi a GYES összege, A CSED és a GYED összege!