Betelt a pohár a közszolgáknál: brutális felmondási hullám jöhet az állami szférában?
Tavaly 20 százalékos béremelést követelt az MKKSZ az elszabaduló infláció miatt, a kormány azonban nem fizetett többet, azt mondták a háború miatt.
Tavaly 20 százalékos béremelést követelt az MKKSZ az elszabaduló infláció miatt, a kormány azonban nem fizetett többet, azt mondták a háború miatt.
Elhunyt Kordás László országgyűlési képviselő. A politikus korábban a Közmunkás Szakszervezet főtitkára és a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke is volt.
A szakszervezetek 25 százalékos bérfejlesztést szerettek volna, a kormányzati oldal szerint azonban semmilyen emelésre nincs keret jelenleg a költségvetésben.
Márciustól 15 százalékkal emeli meg a béreket a Tesco. Mint közölték, a toborzás szempontjából kihívást jelentő áruházakban megemelik a lokációs pótlékot is.
Újabb inflációkövető bérkorrekciót kapnak az Audi dolgozói Magyarországon, és ez még csak a kezdet.
Sikerrel zárultak a tárgyalások a Volánbusz és a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) vezetése között.
A PDSZ egyhetes sztrájkot hirdetett január 23-tól, a szakszervezet pedig most közzétette a munkabeszüntetés részleteit.
A korábbi ígéretekhez képest csak júliusban érkezhet meg az egészségügyi dolgozók megemelt bére, ami komoly felháborodást váltott ki.
Várhatóan sokan nem fognak arra várni, hogy esetleg 2024 márciusától majd kapnak valamit, el fogják hagyni a pályát.
Több száz ember kapta meg a felmondását a Tunsgramnál: a négy gyáregységben kb. 30-40 dolgozót tartanak meg.
Két oldalról is megerősítést kértünk a minimálbér és a garantált bérminumról való megegyezésről. Az érintettek elismerték, hogy nagyon közel a megállapodás.
Minimum 15 százalékkal emelkedett egy taxis egy kilométerre jutó költsége amiatt, hogy múlt héten eltörölték a benzinárstopot. A szakszervezet most tarifaemelést szeretne.
Mint írták, a további tárgyalások szükségességét indokolja a már akkor szerződésben foglaltak szerinti szakasz is.
Vannak olyan szakszervezetek, amelyek bőven 20 százalék feletti emelést szeretnének, viszont ez irreális - mondta Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.
Borult a minimálbér-tárgyalás Orbán Viktor járulékokról szóló keddi bejelentése nyomán.
Nem kizárt a minimálbér 15 százalékos emelése, de még várni kell - mondta Perlusz László.
A szabadságolás rendje is könnyebben változtathatóvá válhát és könnyebb lehet a cégeknek a munkavállalók elküldése is.
Ma, november 18-án ismét a pedagógusokért állank ki élőlánccal, délután pedig Budapesten a nap második felében tüntetés várható.
Tegnap a Maruzsa Zoltán köznevelésügyi államtitkár tárgyalt a pedagúgus szakszervezetekkel, de nem sikerült megállapodni a béremelésekről.
Már megkezdődtek a tárgyalások a jövő évi minimálbér emelésről, a szakszervezetek szerint 26%-os korrekcióra lenne szükség a magas infláció miatt.