Keresztet vethetnek ezek a dolgozók az évközi emelésre? Ezzel szúrná ki a szemüket a munkáltató
Lemondanának az évközi minimálbér-emelésről a szakszervezetek egy jelentős januári bérfejlesztésért cserébe.
Lemondanának az évközi minimálbér-emelésről a szakszervezetek egy jelentős januári bérfejlesztésért cserébe.
Életveszélyes következményekkel járó törvénymódosításra készül a kormány - közölte az öt szakszervezeti szövetség, mely sürgős érdemi szakmai egyeztetést követel.
Átszerveznék több szakszervezet tagdíjlevonási rendszerét, az érintettek sérelmezik a lépést és azt is, hogy nem egyeztettek velük erről. Közös nyilatkozatot adtak ki.
A munkavállalói érdekképviseleti tagdíjfizetés önkéntességéről szóló törvény módosítására vonatkozó javaslatot bocsátott társadalmi egyeztetésre a Miniszterelnöki Kabinetiroda.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezet szerint érdemes lenne a kormánynak átgondolnia a terveit.
Augusztusig nem lesz tárgyalás és ha lenne is egy megállapodás, október előtt valószínűleg nem lépne életbe.
A gatwicki repülőtér dolgozói, poggyászkezelők és a check-in személyzet nyolcnapos sztrájkot tartanak július végén, augusztus elején.
Már júliusban tárgyalhatnak arról, hogy év közben is emelkedjen a legkisebb megkereshető összeg.
A tervezett változásokat az Európai Bizottság üdvözli ugyan, de továbbra is módosításokat javasol a törvényjavaslat egyes elemeire.
A szakszervezet szerint évek óta szorgalmazzák, hogy a december 24-e legyen a bolti dolgozók számára is pihenőnap.
Az ott dolgozó 207 ember 80-90 százalékát elküldik, ami a gyár bezárását is jelentheti.
A szervezet szerint a nemzetközi egyezmény minimumának sem felel meg a munka törvénykönyve-módosítás, amely lehetővé teszi a 12 hónapot meghaladó munkaidőkeret alkalmazását.
Franciaországban az elmúlt negyedévben tizenkettedik alkalommal szerveztek a szakszervezetek csütörtökön utcai tömegdemonstrációkat a vitatott nyugdíjreform ellen.
A hazai kereskedelmi dolgozók körében is van támogatottsága a vasárnapi boltzárnak Bubenkó Csaba szerint.
Hiába az emelések, az emberek mégsem érzik jól magukat a gyárakban, a feldolgozóiparban jelenleg mintegy 25-30 százalékos a fluktuáció.
A feldolgozóiparban jelenleg mintegy 25-30 százalékos a fluktuáció, rengetegen fél évet sem töltenek a munkahelyükön.
Öt százalékkal, de legalább 53 ezer forinttal emelkedik január elsejétől a MÁV-Volán-csoportnál dolgozók alapbére.
Egyelőre nem egyeztek meg az Audi dolgozói a munkaadóval, teljesen mások az elképzelések. A cég mindössze a becsült infláció harmadát adná meg alapbéremelésként.
Többkörös egyeztetés után ma részmegállapodás született a Magyar Posta vezetése, a Postás Szakszervezet és a Magyar Postások Érdekvédelmi Szövetsége között.
Még mindig nincs bérajánlat az Audi dolgozóinak, a második fordulóban sem jutottak előrébb.