Címke: támogatás (1363 cikk)
10 magyar településen épül új piac: rengeteg pénzt szánnak rá
És te hol vásárolsz?
1500 új munkahelyet jöhet létre: álláskeresők, közfoglalkoztatottak, kismamák előnyben
Ötmilliárd forintból ismét pályázatot hirdet a Pénzügyminisztérium a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására - jelentette be Varga. A pénzügyminiszter elmondta, a keddtől induló pályázat révén 250 vállalkozásnál mintegy 1500 új munkahely jöhet létre Magyarországon.
Ebben sem támogatják dolgozóikat a magyar cégek: pedig az egészségük múlik rajta
A munkáltatók több, mint hetven százaléka gondolja így.
Minden szükséges információ, amit a 10 milliós babaváró hitelről tudni kell
A törlesztőrészlt mellett az állami kezességvállalás díját is fizetni kell.
Megújul az ország egyik legfontosabb tava: erre megy el 23 milliárd forint
Több mint 23 milliárd forintot kap a Fertő tó: mutatjuk, mire futja 23,26 milliárd forintból.
Szinte hihetetlen: 20 milliót foghatsz, ha berobban a Matolcsy-bomba
Ez vár a kétgyerekesekre, ha kiterjesztik a 10 milliós támogatást.
Itt a lista: ezen a pár településen van értelme igényelni a falusi CSOK-ot
Megáll ettől a falvak népességnövekedése?
Használt lakás vásárlására, bővítésére és felújítására is jár majd a falusi CSOK
A kormány a Magyar falu program keretében döntött a falusi családi otthonteremtési támogatás (CSOK) bevezetéséről.
Indul a pénzosztás: kiderült, mikortól pályázhatnak a falvak
2800 olyan település van, amelynek a népessége nem éri el az ötezer főt.
Hamarosan jönnek a családvédelmi program részletei: készülnek a módosítások is
Tisztázódik a bizonytalanság.
Ingyen lakás Magyarországon? Mutatjuk, hogyan lehetséges!
Komoly segítséget jelent a három gyereket vállaló családoknak a 10 millió forintos szabad felhasználású hitel ingatlancélú felhasználása.
Visszatértek a 0%-os autóhitelek: Orbánék 2,5 milliós ajándékával is kombinálhatod
Ez így már elég kedvezőnek tűnik.
Itt a bejelentés: milliókat kapnak ajándékba a magyar családok
7 pontos családpolitikai akciótervet jelentett be Orbán Viktor.
Jó hírt kaptak a magyar családok: korábban érkezik a pénz
Több mint egymillió család érintett!
Rengetegen csúsztak le a tüzifa-támogatásról: ilyen feltételekkel lehetett kérni
A jogosultak fele nem kapcsolt időben, nem is kapnak pénzt.
Állami ingyenpénzt kaphatnak a zártkertek tulajai: érik az újabb pályázat
A HelloVidék tudomása szerint az Agrárminisztérium korábban elkészítette azt a tervezetet, amely magánszemélyekre is kiterjesztené a Zártkert Programot.
Itt a javaslat: pénzhez jutnak a gyermeküket otthon nevelők
Változik az ápolási díj is.
