1 °C Budapest

Itt a bejelentés: már idén elindul a falusi CSOK

2019. február 21. 12:30

A kormány a Magyar falu program keretében döntött a falusi családi otthonteremtési támogatás (CSOK) bevezetéséről - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. Amin az is elhangzott, hogy nem lesz jövedelemhez kötve a kormány új gyermekvállalási hitele.

Gulyás Gergely közölte, a falusi csok az 5000 fő alatti településeket érinti, azokat, ahol a lakosságszám 2003-hoz képest nagyobb mértékben csökkent, mint az országos átlag (ahol a 2003. január 1-jei népességszámhoz képest nem éri el a 95 százalékot a mostani népesség.). Hozzátette: 2031 település érintett.

Elmondta, a falusi CSOK-ra az általános CSOK-szabályok vonatkoznak: új lakás építésekor, vásárlásakor a támogatás egy gyermek esetén 600 ezer, két gyermek esetén 2,6 millió, míg három gyermek esetén 10 millió forint.

A változás lényege: azokat a CSOK-összegeket, amelyeket eddig csak új lakásra lehetett igénybe venni, ezentúl az érintett kistelepüléseken használt lakás vásárlására, bővítésére és korszerűsítésére is fel lehet majd használni (utóbbi kettőre vélhetően ezek 50 százalékát, ahogy eddig a bővítés esetében volt). 1 gyermek után változatlanul 600 ezer forint lesz a használt lakások CSOK-jának az összege, 2 gyermek után viszont 1,43 millióról 2,6 millióra, 3 gyermek után pedig 2,2 millióról 10 millióra növekszik. Akik legalább 4 gyermeket nevelnek, az eddigi 2,75 millió helyett szintén 10 millióra lesznek jogosultak az érintett kistelepüléseken.

Kamatmentes hitel

Nem lesz jövedelemhez kötve a kormány új gyermekvállalási hitele, így a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) negatív nyilvántartásában szereplőkön kívül bárki felveheti, aki megfelel a kormány feltételeinek - jelentette be ma a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

(Borítókép: MTI/Illyés Tibor)
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 16. 18:35
91. évében érte őt a halál.
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
Holdblog  |  2026. január 16. 09:18
A HOLD Minutes e heti részében Pekár Dávid szenior portfóliókezelő beszél arról, mit hozhat  az...
ChikansPlanet  |  2026. január 16. 08:00
A tengeri hőhullámok idején a bohóchalak ideiglenesen összezsugorodnak, hogy csökkentsék energiaigén...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?