Ez nem megy könnyen: még nincs meg a Vidi új tulajdonosa, kell még egy kör
Székesfehérvár önkormányzata pénteken eredménytelennek nyilvánította a Fehérvár FC Kft. értékesítésére kiírt pályázatot, ám nem az érdeklődés hiánya miatt.
Székesfehérvár önkormányzata pénteken eredménytelennek nyilvánította a Fehérvár FC Kft. értékesítésére kiírt pályázatot, ám nem az érdeklődés hiánya miatt.
A kormány 100 milliárd forintot szór szét a napelemes háztartások között: akár 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatás is járhat.
A kormány szerint az éttermeknél „lépni kell”: már dolgoznak egy célzott támogatási csomag részletein.
A kormány rendkívüli intézkedéssel ingyen adja az állami tűzifát, a megszokott szabályokat is felfüggesztik.
A minimálbér emelése elsőre egyszerű és népszerű megoldásnak tűnik a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésére, ám a gazdasági valóság ennél komplikáltabb.
A nyertes pályázóknál a támogatások átlagos összege 78,6 millió forint volt, így a beruházások teljes összege átlagosan 157,2 millió forintot tett ki.
A közszolgálati dolgozók január 20-ig kérhetik az otthonteremtési támogatást, de a cégeknél sok helyen most döntenek más kedvezményről is.
Nézzük meg, mennyi az ápolási díj összege 2025-ben, illetve mikor utalják az ápolási díjat a következő hónapokban.
Családi adókedvezmény 2026: a családi adókedvezmény kalkulátor megmutatja, mennyi a családi adókedvezmény összege. Milyen családi adókedvezmény nyilatkozat kell az igényléshez?
A támogatás az igénylés időpontjában fennálló, fel nem mondott jelzáloghitel-tartozás csökkentésére használható.
Nem hagynák annyiban,civil kezdeményezésként ggyűjtést indított az egyik hazai vár, hogy megünnepelhesse várvédésének 400. évfordulóját.
A kormány az év végén ismét két ütemben nyújtott rendkívüli támogatást az intézményeknek.
A kormány könnyít a KKV-k számára elérhető kamatmentes hitelprogram feltételein, amelyre eddig közel ezer igénylés érkezett.
Decemberben látványosan, 16 százalékkal visszaesett az eladó lakások iránti kereslet
A Magyar Államkincstár közzétette a családi pótlék utalás 2026-os dátumait. Ezeken a napokon érkezik a a gyermekgondozást segítő ellátás, gyermeknevelési támogatás, fogyatékossági támogatás, vakok személyi járadéka is.
Öt településen - Abasár, Nemesbük, Mezőtúr, Zomba és Monostorapáti esetében - a 100 forintot sem éri el az egy lakosra eső támogatási összeg, míg más helyeken több mint 100 ezer forint jut egy főre.
2025-ben is azok a témák mozgatták meg leginkább olvasóinkat, amelyek közvetlenül hatottak a mindennapjaikra, a Pénzcentrum egész évben ezekre fókuszált.
A Magyar Államkincstár a jogosult munkáltatókról, valamint azok fenntartóiról nyilvántartást vezet.
Az Otthon Start program bejelentése látványosan átrendezte a hazai ingatlanpiacot 2025 második felében.
A Trump-kormányzat szerint az ENSZ-ügynökségeknek alkalmazkodniuk kell az új pénzügyi realitásokhoz.