Újabb fordulat a vérlázító BME-gólyatábor ügyében: színt vallott a rendőrség
Mivel a bűncselekmény elkövetésének objektív feltételei hiányoznak, így a bűncselekmény nem valósult meg a rendőrség szerint.
Mivel a bűncselekmény elkövetésének objektív feltételei hiányoznak, így a bűncselekmény nem valósult meg a rendőrség szerint.
A döntéshozók szerint a TikTok betiltásának legegyszerűbb módja az lenne, ha eltávolítanák azt az AppStore-okból.
A kerületeknek, a lakóházaknak és a lakóknak csekély az eszköztára, érdemi változásokat csak az Országgyűlés hozhat. Mégis létezik néhány kiskapu, ha kitör az Airbnb-krízis.
Hétfőn lépett életbe a parlament által februárban megszavazott "kikapcsoláshoz való jogról" szóló törvény.
Már tavaly is nagy balhé kerekedett a magyar interneten abból, hogy Handrás kiakadt zajos szomszédai miatt, most újabb videóval jelentkezett.
A Magyar Államkincstár naptára szerint a családi pótlék 2024-ben is kétszer érkezik augusztusban.
A tavaly július negyedikén elfogadott pedagógusok életpályamodellje jelentős vitákat váltott ki.
Németország új állampolgársági törvényt vezetett be, amely jelentős változásokat hoz a honosítási folyamatban.
Évek óta illegális fémkereskedelemből egészítette ki bevételét három Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei férfi.
A kormány szerint a diákok már nem figyelnek eléggé az órákon az okostelefonok miatt.
A kormány most törvényben tiltaná meg az iskolai telefonozást, de a szakszervezet szerint ez fölösleges, hiszen erről eddig is lehetett rendelkezni a házirendben.
A kormány csak akkor járulhat hozzá európai uniós hitelfelvételhez, ha azt a parlamenti képviselők kétharmada támogatja.
A szabályok betartása érdekében a tanároknak és az iskolaőröknek joguk lesz a tanulók csomagját és tárolóhelyiségét átvizsgálni, a tiltott tárgyat elvenni.
Köteleznék a Facebookot, hogy fizessenek az ausztrál hírszolgáltatóknak a megosztott tartalmakért, miközben a kormány egy 2021-es törvény alkalmazását fontolgatja e célból.
Több ponton változik a Vadgazdálkodási törvény: módosulnak, pontosításra kerülnek, valamint kiegészülnek a kerítéstelepítésre vonatkozó előírások.
Egy új törvény előírja a TikTok amerikai üzletágának eladását január 19-ig, különben az alkalmazást betiltják.
Bővül azon járművek köre, amelyekre kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kell kötni.
Közel két éve vált minden eddiginél hatékonyabbá a nehézségekkel küzdő vállalkozások restrukturálása.
A pakisztáni belügyminisztérium ideiglenesen betiltotta az X közösségi platform működését az országban szerdán nemzetbiztonsági aggályokra hivatkozva.
A munkahelyek kötelesek diszkrimináció és zaklatásmentes légkört teremteni, így vannak olyan területek, melyekbe nem hogy beavatkozniuk, de még rákérdezniük sem szabad.