Óriási tűzvészek pusztítottak Magyarországon: a hőség csak tetőzheti a bajt
Csaknem kétszer annyi tűz keletkezett az idén eddig, mint tavaly ugyanebben az időszakban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság beszámolója szerint.
Csaknem kétszer annyi tűz keletkezett az idén eddig, mint tavaly ugyanebben az időszakban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság beszámolója szerint.
Elektronikai hulladék gyulladt meg Kőbányán, a tűzoltók már oltják a lángokat.
Van, ahol már most 30 fős a létszámhiány, és előfordul az is, hogy műszaki hibára hivatkozva a garázsban maradnak az autók a létszámhiány miatt.
Felrobbant egy kazánház, majd az épület is kigyulladt. A szomszéd egy idős nőt kihúzott az épületből, megkezdte az újraélesztését, de már nem lehetett az életét megmenteni.
Három hónap alatt 2604 lakástűzhöz riasztották a katasztrófavédelem tűzoltóegységeit, 37 ember vesztette az életét, 175-en pedig megsérültek.
Tűz ütött ki vasárnap reggel a budapesti Szent Imre kórházban, a lángokat a tűzoltók kora délelőttre eloltották.
A tűzoltók szilveszter éjszaka sem unatkoztak, az év utolsó napján több tűzeset, baleset és szén-monoxid-mérgezés is történt.
Egy ember meghalt, egy pedig megsérült, miután rájuk szakadt a galéria egy budapesti élelmiszerboltban – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője kedden.
123 helyszínen avatkoztak be a tűzoltók karácsony első napján.
Nem unatkoztak szenteste a tűzoltók, 134-szer avatkoztak be. Több tűzhöz és közlekedési balesethez is riasztották őket.
Idén több mint 6300 lakástűz volt Magyarországon, 116 ezer négyzetméternyi épített terület semmisült meg. Naponta átlag 2-3 lakás válik teljesen lakhatatlanná.
Ősztől egyre gyakoribbak a kisebb-nagyobb otthoni tűzesetek, hiszen a sütés-főzés, a fűtés, de a dohányzás kapcsán is adottak az égés feltételei.
A tűzoltók csökkenő létszáma hosszú évek óta vita tárgya.
Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megye kivételével mindenhol megszűnik a tűzgyújtási tilalom péntektől - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
A nagy hőségben nagyon durván megnövekedett a mezőgazdaságot sújtó tűzesetek száma.
A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke szerint a diákmunkásoknak is magasabb a bére, mint a lánglovagoknak.
Az alacsony bérek miatt a rendvédelmi szerveknél dolgozók szabadidejükben is dolgozni kényszerülnek, de nem egyformák a lehetőségeik.
Átlagosan 41 percenként kigyulladt egy otthon.
A járvány miatt több idős van egyedül - így tehetünk a biztonságukért.
Te mit gondolsz?