Sokkal kevesebb terem a nyár slágergyümölcséből: később is kerül a boltokba
A hűvös tavasz miatt később érik a meggy, a termés pedig a szakértői becslések szerint a virágzáskor reméltnél kevesebb, csak 60-70 ezer tonna körüli lesz.
A hűvös tavasz miatt később érik a meggy, a termés pedig a szakértői becslések szerint a virágzáskor reméltnél kevesebb, csak 60-70 ezer tonna körüli lesz.
Idén a tavaszi fagyok és hűvös időjárás miatt a megszokottnál mintegy két héttel később érik a meggy, nagy mennyiségben június 25-e után várható. A szakemberek közepes mennyiségű termést prognosztizálnak.
A komposztálás természetes újrahasznosítási folyamat: a háztartásunkban keletkező szerves hulladék szerves anyagai oxidálódnak és lebomlanak, a folyamat közben pedig szén-dioxid, ásványi anyagok és humusz keletkezik.
A hazai termés júliusig kitart.
A hazai gyümölcstermés több mint fele károkat szenvedett 2020-ban, ami meglátszott a fogyasztói árakon is. Most annak jártunk utána, az idei évben mire számíthatunk: milyen termést remélhetünk, mennyibe kerülnek a legkedveltebb magyar gyümölcsök?
Milyen terményeket vásárolhatunk az őszi szezonban? Melyek az elfeledett vagy kevésbé népszerű zöldségek? Ennek jártunk most utána.
Szuperegészséges.
Nem is kevéssel!
A kiesést csak részben kompenzálták a magasabb árak.
Mi meg csak kapkodjuk a fejünket.
1300 forintot is elkérhetnek egy kilogramm magyar cseresznyéért.
A szakemberek viszont figyelmeztetnek: érdemes résen lenni, hiszen nem csak az időjárás képes pusztítani a termést.
Ezt minden epret vásárlónak érdemes tudnia!
Többet kell fizetni majd a legtöbb gyümölcsért itthon.
Az idén nagyon szép a termés, bár elmaradt a hótakaró és márciusban is volt fagy, ami szerencsére ezúttal nem ártott a növénynek
De még mennyire.
Drasztikusan kevés zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak a magyarok: a HelloVidék összegyűjtötte azokat a zöldségeket és gyümölcsöket, amelyeket télen is bátran kereshetünk az üzletek polcain.
Körülbelül 4,2 millió mázsa szőlő termett idén, amiből 2,9-3,1 millió hektoliter bor készülhet.
Megkezdődött a diószezon, azonban a termés mennyisége a tavalyi évhez hasonlóan nem lett kiemelkedő. Megnéztük, mennyiért lehet most kapni egy kiló diót az ország különböző pontjain - elképesztő különbségek vannak!
Számos jótékony hatása mellett azért kedveljük a piros bogyót mert könnyen elérhető bárki számára. Nem csak a téli hónapokban, hanem az év minden napján érdemes fogyasztani. Hogy miért? Mutatjuk!