Te is szedsz Algopyrint, No-Spat, Normafloret? Most közölték a gyártóról: rengeteg beteget érint
A vállalat célja, hogy vezető szerepet töltsön be az egészségügy egyik legdinamikusabb és a kihívásoknak a legjobban ellenálló szegmenseiben.
A vállalat célja, hogy vezető szerepet töltsön be az egészségügy egyik legdinamikusabb és a kihívásoknak a legjobban ellenálló szegmenseiben.
A Zalando erős első negyedévet zárt: növekvő forgalom és javuló nyereségesség mellett megerősítette az egész évre vonatkozó előrejelzését.
A világhírű befektető egy csődközeli textilgyártóból építette fel a Berkshire Hathaway-t, amely mára 1,16 billió dolláros befektetési óriássá vált.
A McDonald's negyedéves eredményei jelentős visszaesést mutatnak az amerikai piacon, miközben globálisan is csökkent a forgalom.
Az Apple figyelmeztetése azután kapott nagyobb figyelmet, hogy a Google kedden bejelentette: mégsem távolítja el a harmadik féltől származó sütiket a Chrome-ból.
A vállalat azt javasolja a még meglévő készülékek tulajdonosainak, hogy a határidő előtt frissítsék eszközeiket.
A szociális hozzájárulási adó 14,5 százalékos csökkentése összességében 1,6 százalékkal növelte az 55 év feletti munkavállalók foglalkoztatottságát.
A 25 ezer dollár körüli árcédulával kínált jármű a munkásosztály számára kíván megfizethető elektromos alternatívát nyújtani.
A miniszter értékelése szerint a világszínvonalú szingapúri gyógyszeralapanyag-gyártó vállalat Gödöllőn megvalósuló beruházása befektetés a jövőbe.
A Mercedes-Benz kecskeméti üzemében dolgozók jelentősen alacsonyabb bónuszban részesülnek német kollégáikhoz képest.
A vállalat, amely olyan népszerű márkák tulajdonosa, mint az Always, Ariel, Duracell, Head and Shoulders, Olay és Oral-B, kénytelen lesz áremeléseket végrehajtani.
A Shein kínai beszállítói jelentős rendeléscsökkenésről számolnak be, miközben a vállalat termelését Vietnámba helyezi át.
Várhatóan 2600 helyett csak 1800 munkavállalóra lesz szükség a jövőben.
A brit Tesco további árcsökkentéseket helyezett kilátásba, ami fokozza a szupermarketek közötti árversenyt.
A Cora hipermarketlánc 2025 elején bezárja utolsó hét belgiumi üzletét, miután évek óta tartó pénzügyi nehézségekkel küzdött.
A vállalat részvényei 22%-kal estek Trump novemberi megválasztása óta.
Komoly programokat valósított meg a cég, az eredményeket most közölték a fenntarthatósági szempontokat kihangsúlyozva.
A kétszintes, 2500 négyzetméteres kínai Zara üzlet különleges szolgáltatásokat kínál.
A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 56 százaléka elégedetlen a jelenlegi fizetésének mértékével, ami 6 százalékponttal magasabb a tavaly ilyenkor mért aránynál.
A vállalat globális egészségügyi kezdeményezései között szerepel a mellrák, tüdőrák és diabéteszes retinopátia korai felismerését célzó AI-alapú diagnosztikai eszközök bevezetése.