Az Egyesült Államok négy mentességet adott ki az orosz olajvállalatoknak ellátásbiztonsági okokból, Magyarország viszont kimaradt a körből.
A magyar kormány a legversenyképesebb körülményeket kívánja biztosítani a gyógyszeripar számára, és ösztönzi, hogy az ágazat hazai szereplői az innovációban eredményesek legyenek - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a Hongene Biotech szingapúri gyógyszeralapanyag-gyártó vállalat az első európai üzemét Gödöllőn építi fel. A körülbelül 36 milliárd forint értékű beruházást az állam 7,5 milliárd forinttal támogatja, így segítve elő százötven új munkahely létrejöttét. Beszédében kiemelte, hogy a cég által alkalmazott technológia világszínvonalú, a hazánkban előállított termékek nagy része pedig exportra fog kerülni.
Arra is kitért, hogy a gyógyszeripar nagyon fontos szerepet játszik a magyar gazdaság teljesítményében, a kormány ezért a legversenyképesebb körülményeket kívánja biztosítani a szektor számára, s ösztönzi azt, hogy az ágazat magyarországi szereplői az innovációban eredményesek legyenek. Majd hozzáfűzte, hogy a gyógyszeripar vezető szerepet játszik a magyar gazdaság dimenzióváltásában, a hozzáadott érték, a kutatás-fejlesztési arány növelésében, illetve nagyban hozzájárult az elmúlt évek során a nemzetgazdasági rekordok megdöntéséhez.
Szijjártó Péter közölte, hogy a közel negyvenezer embernek munkát adó magyarországi gyógyszeripar termelési értéke tavaly 1330 milliárd forint volt, és az idei évben máris sikerült 9 százalékos növekedést elérni. "És hogy nemzetközi szinten mennyire versenyképes a magyar gyógyszeripar, azt mutatja a tény, hogy a világon a 19. helyen állunk a gyógyszeripari export tekintetében, mindezt tízmilliós országként, tehát lakosságszám szerint 95.-ek vagyunk a világon" - fogalmazott.
Ezután megjegyezte, hogy a hazai exporttermékek közül a negyedik legjelentősebb árucsoportot adják a gyógyszerek, a szektor mintegy 85 százalékos exporthányaddal dolgozik. "A magyar gyógyszeripar ráadásul nemzetközi is, hiszen nagy izraeli, dán, brit, francia cégek működnek a legnagyobb magyarokkal együtt itt Magyarországon" - sorolta.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter kiemelte, hogy a Hongene Biotech vállalat vezetőivel abban is megállapodtak, hogy közös kutatási együttműködéseket indítanak a magyar orvostudományi egyetemekkel. Gödöllőn pedig a szakképzésben terveznek duális együttműködéseket – közölte az MTI-vel a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM). A miniszter értékelése szerint a világszínvonalú szingapúri gyógyszeralapanyag-gyártó vállalat Gödöllőn megvalósuló beruházása befektetés a jövőbe - tették hozzá.
A befektetés azt is egyértelműen jelzi, hogy a magyar kutatók nemzetközi szinten is versenyképesek, és a magyar munkaerő kiváló – idézi a közlemény Hankó Balázst, aki elmondta, hogy a beruházással Magyarország az mRNS gyártási technológiában lép előre. Emlékeztetett rá, hogy az Karikó Katalin ezen technológia kapcsán kapta meg Nobel-díjat. Hankó Balázs kitért a felsőoktatás, az innováció és a külgazdaság kapcsolatára is. Úgy fogalmazott, hogy a külgazdaság alapját a nemzetközi rangsorokban előrelépő magyar egyetemek, azok nemzetközi együttműködései, innovációs együttműködései erősítik - áll a közleményben. Hankó Balázs megjegyezte, hogy a szingapúri vállalat az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Németországban, Kínában, Hongkongban is jelen van, és mindenhol "világszínvonalat képvisel" - írták.
Az ország legnagyobb vidéki könyvünnepe startol: Szörényi Levente és Szabó T. Anna ott lesz – és te?
Darvasi László, Vámos Miklós - még néhány név a sztárvendégek közül. A Győri Könyvszalonra idén is érdemes lesz kilátogatni, hiszen a könyvújdonságok mellett számos remek...
Döbbenet, mire figyelmeztetnek a hazai szakemberek: illegális erdőlezárásokkal sokkolják a túrázókat
Figyelem: ne dőlj be a kamu lezárásoknak! A Bükkben mostanság kétféle „piros-fehér szalag” létezik. Ha erre túrázol, jobb ha megtanulod felismerni, melyik az igazi!
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








