Ukrajnai menekültekkel enyhítenék a hazai munkaerőhiányt: tárt karokkal várják őket a cégek?
Az ÉVOSZ a munkavállalás lehetőségét azzal segíti, hogy a munkaadók figyelmébe ajánlja az érdeklődőket.
Az ÉVOSZ a munkavállalás lehetőségét azzal segíti, hogy a munkaadók figyelmébe ajánlja az érdeklődőket.
Egyre több benzinkútra kerül ki az eladó tábla, sok vállalkozó már nem akar veszteségesen működni, vagy egyszerűen átadni az üzemeltetést.
A Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára szerint a kiskutakat sem lehet az út szélén hagyni, egyfajta közteherviselés jelenthetne megoldást.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) bízik a gazdasági kormányzat intézkedéseiben, mégis szükséges lenne a terhek közösebb viselésére.
2022. február 25-ig van lehetőségünk nyilatkozni a székhelyük, illetve telephelyük szerinti önkormányzat felé.
Egy vállalkozó már a lakását is bevonta az alkudozásba, hogy meggyőzze a befektetőket. A szegedi paprikatermesztő pedig világhódító útra indult volna.
2021-ben több mint 85 ezer egyéni vállalkozás indult, és ezzel már a 600 ezret közelíti meg a vállalkozási formát választók száma.
A befektetők keményen alkudoztak a rolleres cég tulajdonosaival, majd édességet kóstoltak, és a fregolikról is tanultak ezt-azt.
Tényleg a vállalkozók a legboldogabbak Magyarországon.
Katás vállalkozóként mindössze ennyi nyugdíjra számíthatunk, sokan nem tudják, később derül ki a baj.
Egy kutatás szerint a magyarok 61 százalékának nem változott a jövedelme a járvány ellenére.
Erősen megrengette a vállalkozók jövedelmét a COVID-19 járvány, a digitalizációra viszont sajnos a pandémia sem vette rá a hazai kkv-k jelentős részét.
Továbbra is meredeken emelkedik az egyéni vállalkozók száma Magyarországon, az év eleji KATA szigorítások és a koronavírus járvány ellenére.
Továbbra is tömegesek a cégalapítások és cégtörlések, a kényszertörlési eljárások felfutóban, a piacot pedig tovább borzolják az emelkedő építőanyag árak.
Még két hónapig lehet igényelni a vállalkozóknak, önfoglalkoztatóknak az egyszeri, 219 ezer forintos állami támogatást.
Döntött a kormány a családi adóvisszatérítés részleteiről - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter péntek reggel a közösségi oldalára feltöltött videóban.
A kis- és középvállalkozásokat sem kímélte a pandémia, sokuk arra kényszerült, hogy lehúzza a rolót. Voltak azonban olyanok, akik pozitívan vészelték át ezt az időszakot.
A faanyagok ára az országban átlagosan 160 százalékkal emelkedett 2021 első felében 2020 végéhez viszonyítva. De durván drágult a szigetelés és az elektromos kábel is.
Egyéni vállalkozó nyilvántartás, kereső és az egyéni vállalkozó adózása: hogyan lehetek egyéni vállalkozó, ki lehet katás egyéni vállalkozó, ki nem lehet egyéni vállalkozó?
Az idei első félév végén ugyanis csaknem 12 ezerrel kevesebb vállalkozást tartottak számon, mint tavaly decemberben.