Sokszor online leselkedik a legnagyobb veszély a fiatalokra: így lép a GHV az erőszak ellen
A GVH nagy hangsúlyt helyez a gyermekek és fiatalok védelmére, amelynek fontos részét képezi a biztonságos és átlátható online környezet kialakítása.
A GVH nagy hangsúlyt helyez a gyermekek és fiatalok védelmére, amelynek fontos részét képezi a biztonságos és átlátható online környezet kialakítása.
Az Európai Bizottság új stratégiája szerint minden európai polgárnak legalább 72 órára elegendő élelmiszer-tartalékkal kellene rendelkeznie válsághelyzet esetére.
Az ázsiai lódarazsak célzottan vadásznak a méhekre, és komoly fenyegetést jelentenek a kaptárakra – figyelmeztetnek a szakemberek.
A szakértők egyetértettek abban, hogy bár vannak biztató jelek és fejlemények, a globális fosszilis energiafelhasználás továbbra is növekszik.
A járványügyi kockázat számottevően csökkenthető a sertésállomány levágásával, amit a korlátozott területen március 31-ig kell megtennie a gazdáknak.
A betegség ellen védőoltás áll rendelkezésre, amelyet elsősorban a veszélyeztetett csoportoknak ajánlanak.
A lakóközösség félelme főként a villanyautók feltételezett tűzveszélyességéből ered.
A kutatók megállapították, hogy a 25 év alattiak, a férfiak, egyes etnikai kisebbségek tagjai, illetve a krónikus betegségben nem szenvedők körében nagyobb a bizonytalanság.
A közlekedőknek továbbra is fontos, hogy tájékozódjanak a forgalmi helyzetről és az aktuális korlátozásokról.
A szakemberek a terület teljes átvizsgálását végzik, hogy megbizonyosodjanak arról, nincsenek-e további robbanótestek a földben.
Szerinte az infláció kezelése átfogó gazdaságpolitikai lépéseket igényel, de a jelenlegi helyzetben ennek megvalósítása nehézségekbe ütközik.
Bár Putyin provokációnak tekintené az amerikai atomfegyverek lengyelországi telepítését, Duda elnök szerint ez egy védelmi intézkedés lenne az elrettentés megerősítésére.
A technológia várhatóan műholdra vagy akár egy űrállomásra is felszerelhető lesz.
A Nők 40 program sok magyar nőnek a korhatár előtti nyugdíjazásra nyújt lehetőséget, ezzel együtt a rendszer nem mentes a kockázatoktól.
A szakértők azt tanácsolják a Gmail-felhasználóknak, hogy tartsák aktívan a spam-szűrőt, és azonnal töröljék a gyanús e-maileket.
Történt már veled olyan, hogy a számítógéped vagy okostelefonod képernyőjén váratlan felugró ablakok jelentek meg?
Sok gyermek már 8–10 évesen elkezd tiktokozni, pedig a platformra elvileg csak 13 éven felüliek regisztrálhatnak.
A bank levélben értesítette az érintett ügyfeleket, és két év ingyenes személyazonosság-lopás elleni védelmi szolgáltatást ajánlott fel.
Minden második játék megbukott a piacfelügyeleti vizsgálaton, fokozni kell az ellenőrzéseket.
Dr. Kőnig Róbert gyermekorvos tapasztalatai szerint ma Magyarországon hasonló számú gyermek szorul műtéti ellátásra trambulinos baleset miatt, mint biciklis sérülés következtében.