A Baranya Vármegyei Kormányhivatal által elrendelt tilalom visszavonásig érvényes.
Erre rengeteg magyar nem figyel a nyári hőségben: egy pillanat alatt megtörténik a katasztrófa
Akár hányinger, szédülés, émelygés, fejfájás is felléphet az arra érzékenyeknél, ha nagy hőmérséklet- vagy magasságkülönbségnek teszik ki a szervezetüket, a vérnyomásunk ugyanis ilyenkor reagál a környezetváltozásra. Dr. Barna István, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika főorvosa azt mondja, az egészséges szervezet nagyon gyorsan adaptálódik, viszont a magas vérnyomással küzdő betegeknek azt javasolja, hogy a nyaralásra is vigyék magukkal a vérnyomásmérőt, hogy az esetleges ingadozásokat követni tudják, ehhez igazítva a gyógyszeradagolást.
Az emberi szervezet alapvetően 20-25 Celsius fokos hőmérsékleten van egyensúlyi állapotban, ilyenkor működik optimálisan. Minden egyéb esetben vagy fokozott vagy csökkentett hőtermeléssel, verejtékezéssel és egyéb módon kompenzál, hogy az egyensúlyi állapotot biztosítani tudja.
"Melegben kitágulnak az erek, ennek következtében csökken a vérnyomásunk, csökken a vese- és a máj vérellátása, így a vizelet mennyisége is, míg hidegben az erek összehúzódása vérnyomás-emelkedést eredményez. Egy egészséges ember szervezete nagyon hamar alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez" – mondja dr. Barna István.
A főorvos kitér arra is, hogy a 25 fok feletti maximum-hőmérséklet és a hőmérséklet-ingadozás jelentős kockázati tényező, ilyenkor növekszik a szív- és érrendszeri betegségek, az akut vesebetegségek kialakulásának az esélye, és több a haláleset is.
Ha az erekben a nyomás változik, akkor a legváltozatosabb tünetek jelentkezhetnek a fejfájástól, szédülésen, gyengeségérzésen át – nagy vérnyomásesésnél – akár az ájulásszerű rosszullétekig. Magasabb hő hatására átmeneti vénás pangás alakul ki a kézen és lábon egyaránt, ezért ilyen esetekben bőséges folyadékbevitellel tudjuk segíteni a szervezetünket.
A folyadékot elsősorban vízzel pótoljuk, és nem a szimpatikus idegrendszerre ható italokkal (pl. a kóla, energiaital, alkohol) – javasolja a belgyógyász. Hozzáteszi: ha lehetőségünk van rá, mérjük meg a vérnyomásunkat, mert hasonló tünetek jelentkeznek az alacsony és az emelkedett vérnyomásértéknél is.
„A jól együttműködő betegeknek ilyenkor – előzetes egyeztetést követően – adhat az orvos egy kis szabadságot a gyógyszerszedésben. Akik rendszeresen mérik a vérnyomásukat, azok jól tudják, hogy ha melegfront lesz, akkor melyik gyógyszerből kell majd csökkenteniük az adagot, hogy ne essen le nagyon a vérnyomásuk, és ezt ne kompenzálja a szervezet nagyon szapora szívműködéssel” – magyarázza a főorvos.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
"A hőmérséklet, a tengerszint feletti magasság, a levegő páratartalma és szennyezettsége, illetve egyes országokban a vulkánokból kitörő hamu is befolyásolja a vérnyomást. Azt is kimutatták, hogy egy nagy afrikai homokvihar hatására is megnövekedhet az érték akár 4-8 Hgmm-rel is" – ismerteti dr. Barna István.
A téma aktualitását mutatja, hogy az Európai Hypertonia Társaság legutóbbi kongresszusán speciális munkacsoport alakult annak vizsgálatára, hogy a környezeti tényezők hogyan hatnak a vérnyomásra és a pulzusszabályzásra.
„A Semmelweis Egyetemen mi is végeztünk felméréseket, amelyek igazolták, hogy a téli időszakban 3-5 Hgmm-rel magasabb, nyáron pedig alacsonyabb vérnyomásértékeket mérhetünk, ezért ezt figyelembe kell venni a gyógyszerek használatakor – mondja a főorvos.
Dr. Barna István arra is kitér, hogy a fizikai aktivitás az egészséges embereknél 4-6 Hgmm-rel csökkenti a vérnyomást, míg a magas vérnyomással élő betegeknél ez 6-7 Hgmm is lehet. Vagyis tiszta levegőn túrázás, kerékpározás, séta, jóga közben csak kedvező változások történnek, hiszen a mozgás hosszabb távon biztosítja a csökkentett vérnyomásértéket. Ha azonban valaki szervezete érzékenyen reagál a nagy hőmérséklet különbségre, akkor érdemes 1-2 napot hagyni az akklimatizálódásra a fizikai aktivitás előtt.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







