Megszólalt Lázár János az országos fejlesztésekről: Keveset fogunk építeni, de az marha jó lesz
A mennyiség helyett a minőséget helyezné előtérbe a jövőben Lázár János és minisztériuma.
A mennyiség helyett a minőséget helyezné előtérbe a jövőben Lázár János és minisztériuma.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium nemrég jelentette be, hogy a teljes M0-ás autópályát fizetőssé tennék.
Egyáltalán nem biztos, hogy lesz megoldás magyar Erasmus-ügyben, ami most erősen holtpontra jutott.
Két kis nyaraló állt azon a fél hektáros telken, amelynek eladásáról szóló szerződést függesztettek ki a Hatvanhoz tartozó Nagygomboson. Egy férfi azonban a adás-vételkor beelőzött egy idős nőt, aki elég sajátos módon állt bosszút.
A végintézkedések számának növekedése immár többéves tendencia, ami azt jelzi, hogy "az utóbbi években elkezdett kialakulni egy végrendelkezési kultúra az országban.
A rapper bízik benne, hogy amint lecsillapodnak a kedélyek, fognak még beszélni zenésztársaival.
Aki úgy érzi, az áram- és gázfelhasználásán már nem tudna többet megtakarítani, gyakran elfeledkezik a vízmelegítésre használt energiáról.
Az Akadémia elnöke megbeszélést kezdeményezett a favipiravir koronavírus elleni alkalmazásának tudományos alapjaival és a tudományos vita fontosságával kapcsolatban.
Az építkezések és a felújítások számának felfutásával párhuzamosan egyre több a vita is, amikor beruházók és építők, illetve fő- és alvállalkozók nem tudnak megegyezni.
2021-ben különösen fontos a pénzügyek higgadt kezelése.
Moldován András vállalkozó, a szókimondó sertésmogul és Bergovecz László, a Magyar Vegán Egyesület elnöke volt a Brain Bar Reboot vendége, egy izgalmas vita során ütköztették az érveiket.
Egyelőre nem kell sztrájktól tartani, de napirendre kerülhet előbb-utóbb a téma.
Új megoldás terjed itthon a haragosok megbékítésére.
Nem muszáj minden kollégáddal kijönnöd, azonban ha a főnökkel nem találjátok meg a közös hangot, az elég nagy baj. Ez nem egyenlő felek kapcsolata - világított rá Marie McIntyre karrier-coach, aki könyvet is írt a témában -, hiszen a felettesednek nagyobb szava van a cégnél, hatalom tekintetében is övé a fölény.
Új megoldás terjed Magyarországon.
Veszélyes eszközökkel esett egymásnak két BKV-s buszsofőr szombaton. A BKV Zrt. tájékoztatása szerint az eset után mindkettőjüket kirúgták.
Meg tudjátok beszélni, hol a határ?
Öt évig vitáztak az örökségen.
A napokban tudta meg.
Nem viccnek szánták ugyan ezeket a híreket, de elég nehéz rezzenéstelen arccal végigolvasni őket.