Válás vagy haláleset után nemcsak a családi és jogi helyzet változik meg, hanem gyakran a lakásbiztosítás is kérdésessé válik.
Tovább nőtt a végrendelkezők száma, tavaly mintegy tíz százalékkal többen tettek végintézkedést közjegyző közreműködésével, mint 2021-ben - tudatta a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) hétfőn.
A közlemény szerint a végintézkedések számának növekedése immár többéves tendencia, ami azt jelzi, hogy "az utóbbi években elkezdett kialakulni egy végrendelkezési kultúra" Magyarországon. Míg a rendszerváltás környékén nem volt miről végrendelkeznie az emberek túlnyomó többségének - hiszen egy lakáson, egy autón és esetleg egy nyaralón kívül jellemzően nem volt vagyonuk -, addig az elmúlt három évtizedben megerősödött a középosztály és létrejött egy jelentős vállalkozói réteg, amelynek tagjai már sokszor előre, tudatosan megtervezik vagyonuk átörökítését - írták.
Sokan az élethelyzetük, családi állapotuk miatt rendelkeznek előre a vagyonuk sorsáról: a végrendelkezők között gyakran vannak, akiknek több kapcsolatukból is született gyermekük, ezért mindenképpen rendezni szeretnék a vagyoni viszonyokat, hogy a halálukat követően az örökösök között ne merüljön fel öröklési jogi vita.
A MOKK gyakori jelenségnek nevezte az is, hogy élettársak végrendelkeznek egymás javára, ugyanis ők a törvényes öröklési rend szerint nem örökölnek egymás után, így még a közösen lakott ingatlanra sem illeti meg őket haszonélvezet. Az is előfordul, hogy valaki ugyan a törvényes örököseinek szánja vagyonát, de a törvényi szabályozástól eltérő arányban. A kamara közlése szerint ha valakinek már van érvényes végrendelete, majd a vagyoni körülményei vagy családi helyzete megváltozik, érdemes átgondolnia, nem szükséges-e módosítania a korábban tett végrendeletét.
Leggyakrabban azok változtatják meg azt, akiknek gyermekük, unokájuk születik vagy megromlik a viszonyuk valamelyik végrendeleti örökösükkel. Akkor is gyakori a végintézkedés módosítása, ha valaki új lakást vagy egy nyaralót vásárol, vagy más jelentősebb vagyontárgyat szerez - tették hozzá.
A MOKK azt javasolja, hogy aki például új írásbeli magánvégrendeletet készít, a korábbit kifejezett nyilatkozattal vonja vissza, sőt, lehetőleg fizikai értelemben is semmisítse meg. Ha ugyanis több végintézkedés is előkerül a hagyatéki eljárás során, abból - a tapasztalatok szerint - szinte mindig vita és pereskedés lesz, így hosszú hónapokig elhúzódhat a hagyaték átadása - írták.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Felhívták a figyelmet arra, hogy ha valakinek európai uniós tagállamban van vagyona, akkor abban a tagországban érdemes végrendeletet készítenie, ahol a szokásos tartózkodási helye van, mert főszabályként annak a tagállamnak az öröklési szabályait veszik majd figyelembe, és ott is folytatják majd le a hagyatéki eljárást.
Örökölni kétféleképpen lehet: végintézkedéssel vagy a törvényi rendelkezések alapján. Amennyiben az örökhagyó után végintézkedés maradt, akkor az öröklés rendjét ez határozza meg - hangsúlyozták. A közjegyzők tapasztalatai alapján a végrendeletek többsége házilag készül, míg kisebb része jogász - közjegyző vagy ügyvéd - közreműködésével. Az örökhagyók többsége egyszer készít végrendeletet, de az is egyre gyakoribb, hogy valaki folyamatosan módosítja, aktualizálja a végakaratát - áll a MOKK közleményében.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







