Meg fogsz lepődni, milyen egyszerű szokásokat betartva nevelhetsz kivételes gyerekeket

Reem Raouda gyermekpszichológus több mint 200 szülő–gyermek kapcsolatot vizsgált, és arra jutott: azok a gyerekek, akik kiemelkedően jó szociális készségekkel rendelkeznek, általában már nagyon korán megtanulnak néhány alapvető dolgot a szüleiktől.

A szakember kutatásai szerint a gyerekek elsősorban a szüleik viselkedését figyelve tanulják meg a kommunikációt és a kapcsolatteremtést; az érzelmi biztonságot és őszinte kapcsolódást előtérbe helyező családi közeg pedig óriási előnyt jelenthet. Íme az a kilenc szokás, amelyek szerinte különösen jellemzőek azokra, akik kivételes szociális készségekkel rendelkező gyerekeket nevelnek.

Nyíltan beszélnek az érzésekről

A gyerekek akkor tanulják meg az érzelmekkel kapcsolatos kifejezéseket, ha a szülők következetesen megnevezik és természetes módon kezelik az érzéseket.

Azok a szülők például, akik például úgy fogalmaznak, hogy: „csalódott vagyok, hogy ma ezt nem tudtuk megcsinálni, de most veszek egy mély levegőt, holnap pedig majd újra megpróbáljuk”, valós időben mutatják meg, hogyan lehet szabályozni a nehéz érzelmeket. Ez a modell segít a gyerekeknek később is megfelelően kifejezni magukat a társaik felé a kiabálás vagy dühroham helyett.

A mindennapi életben példát mutatnak az empátiára

A gyerekek látják és hallják, hogyan beszél a szülő a szomszéddal, hogyan viselkedik a pénztárossal a boltban, és hogyan reagál a családtagok igényeire vagy nehéz érzéseire. Ezekből a hétköznapi jelenetekből rakják össze azt a belső mintát, amely később meghatározza a saját társas viselkedésüket is.

Amikor például a szülő észreveszi, hogy egy bevásárlószatyrokkal megrakott vásárló épp kilépne a boltból, odafordul a gyerekéhez, és azt mondja: „tele van a keze, gyere tartsuk ki neki az ajtót”, sokkal többet tanít az empátiáról, mint bármilyen „kiselőadás” erről. A gyerek ilyenkor azt látja, hogy mások nehézségeire érdemes odafigyelni, és hogy a segítség nem feltétlenül csak a nagy dolgokat jelenti. Ezek az apró, hétköznapi kedvességek idővel egy mélyen beépülő, egész életre szóló társas érzékenység és együttérzés alapjává válhatnak.

Valódi, hiteles önbizalmat ápolnak

A gyerekek önbizalma elsősorban abból épül fel, hogy érzik: úgy szeretik és fogadják el őket, amilyenek – a hibáikkal együtt. Ugyanilyen fontos az is, hogy lehetőséget kapjanak a próbálkozásra, és arra is, hogy néha elhibázzanak valamit.

Amikor a szülő hagyja, hogy például a gyerek maga próbáljon bekerülni egy sportcsapatba, vagy önállóan töltse ki a tejet – még akkor is, ha ebből néha kisebb rendetlenség lesz – azt az üzenetet közvetíti felé: „bízom benned, meg tudod csinálni.” Ha ezt következetesen olyan bátorító visszajelzésekkel egészíti ki, mint például: „nagyon tetszett, hogy nem adtad fel”, a gyerek megtanulja, hogy értékes, és képes a dolgokra anélkül is, hogy tökéletességre kellene törekednie. Ez a fajta hiteles önbizalom később is erősíti a kitartást és a belső stabilitást.

Megtanítják, hogyan lehet a konfliktusokat rendezni

Minden kapcsolatban előfordulnak súrlódások, ez természetes része az együttélésnek. A lényeg az, hogy a gyerekek megtanulják: a konfliktusok nem a kapcsolat végét jelentik, hanem olyan helyzetek, amelyeket meg lehet és meg is kell oldani.

Amikor egy szülő így fordul a gyerekéhez: „megbántottad a húgodat. Gondoljuk át együtt, mit tehetünk, hogy helyrehozzuk a dolgot”, nem csak a bocsánatkérés fontosságát tanítja meg, hanem azt az alapelvet is, hogy a felelősségvállalás és a jóvátétel erősíti a kapcsolatot. Azok a gyerekek, akik ezt korán megtapasztalják, később, felnőttként is nagyobb eséllyel alakítanak ki stabil, egészséges kapcsolatokat.

Elfogadják gyermekük érzéseit

A gyerekek akkor tanulják meg, hogy az érzéseik érvényesek és kimondhatók, ha a szülők valóban odafigyelnek rájuk. Amikor egy gyerek azt mondja: „a barátom nem akart velem játszani”, sok felnőtt reflexből bagatellizálja és hárítja a helyzetet egy olyan válasszal, hogy „ugyan már, ez nem nagy dolog.” Ezzel azonban azt az üzenetet közvetítik, hogy a gyerek érzései túlzásnak számítanak, vagy nem érdemes velük foglalkozni.

Ezzel szemben azok a szülők, akik úgy reagálnak, hogy: „ez tényleg nehéz lehetett. Mesélsz róla egy kicsit?”, azt tanítják a gyerekeknek, hogy az érzéseik és a véleményük fontos.

Ez a fajta megerősítés nemcsak az érzelmi biztonságot növeli, hanem a gyerek hangját is erősíti, azt a képességet, hogy ki tudjon állni magáért, megfogalmazza a szükségleteit, és tisztelettel közölje az érzéseit másokkal. Ez pedig az egészséges szociális készségek egyik legfontosabb alapja.

Segítenek gyermekeiknek felismerni a társadalmi jelzéseket

A társas helyzetekben rengeteg olyan apró jelzés jelenik meg – egy hangszínváltás, egy visszafogott mozdulat, egy félénk tekintet – amelyeket a gyerekek még nem feltétlenül értenek meg. Ezeknek a finomságok a megtanulása időbe telik.

Azok a szülők, akik finoman ráirányítják gyermekük figyelmét ezekre a jelekre, például úgy, hogy megkérdezik: „észrevetted, hogy halkan kezdett beszélni? Lehet, hogy kicsit megijedt vagy zavarban van”, segítenek neki megtanulni értelmezni mások viselkedését és érzéseit.

Ezek a kis, hétköznapi „mikroleckék” idővel összeadódnak. Ahogy a gyerek egyre többször tapasztalja, hogy a másik ember viselkedése mögött érzések és szándékok állnak, úgy válik fokozatosan társadalmilag érzékeny, érzelmileg intelligens felnőtté.

Nem sietnek minden konfliktust megoldani a gyermekük helyett

Amikor a gyerekek vitatkozni kezdenek egymással, sok szülő ösztönösen azonnal közbelépne, pedig a társas készségek fejlődése szempontjából gyakran éppen az a leghasznosabb, ha a felnőtt inkább hátralép egyet.

Ha a szülő azt mondja, hogy: „itt vagyok, ha segítségre van szükségetek, de szerintem ti ketten meg tudjátok oldani”, akkor teret ad a gyerekeknek, hogy maguk találják ki a megoldást, és gyakorolják a kompromisszumkészséget. Idővel a gyerekek megtanulják, hogy képesek kezelni a konfliktusokat saját maguk, mert bíztak bennük és lehetőséget kaptak a próbálkozásra.

A hibákat tanulási lehetőségnek tekintik

Amikor a szülők a hibákat a fejlődés természetes részének tekintik, a gyerekek nem szégyenkeznek, hanem bátrabban próbálkoznak, és ellenállóbbá válnak. Például, ha egy szülő nyugodtan így reagál: „kifolyt a gyümölcslé. Fogjunk egy törülközőt, és takarítsuk fel!”, azzal nem megalázza a gyereket, hanem példát mutat a felelősségvállalásra és a problémamegoldásra.

Az ilyen nevelés hatására a gyerekek megtanulják, hogy a hibák nem kudarcot jelentenek, hanem lehetőséget a tanulásra és a fejlődésre. Ez a szemlélet rugalmassá és együttérzővé teszi őket másokkal szemben is.

Többet hallgatnak, mint hogy előadást tartsanak

A gyerekeknek látniuk kell, hogy milyen a figyelmes hallgatás, mert ez az egyik legfontosabb társas készség. Amikor a szülők szünetet tartanak a beszélgetés közben, szemkontaktust teremtenek, teljes figyelmüket a gyereknek szentelik, és nem sietve javítanak vagy közbeszólnak, és azt mondják: „mesélj erről még!”. Ilyenkor a gyerek megtanulja, hogyan lehet türelmes és tiszteletteljes.

Idővel ez a készség átkerül a baráti kapcsolataiba is, és a gyerekből olyan ember válhat, akivel mások biztonságban érzik magukat, amikor megnyílnak. A jó szociális készségek a mai világban különösen értékesek, és ezek a képességek a mindennapi kapcsolattartásból, a figyelmes hallgatásból és az érzelmi biztonságból nőnek ki. A korai gyakorlás biztos alapot ad ahhoz, hogy a gyerek empatikus, együttérző felnőtté váljon, aki készen áll a valódi, egészséges kapcsolatokra.