Örökre vége lehet a hagyományos iskolai modellnek: tanórára, osztályokra, tanteremre sincs szükség?

Pénzcentrum: Hogyan értékelik a kormány új mesterséges intelligencia-stratégiáját oktatási szempontból? Lehet ez egyfajta beismerése is annak, hogy a jelenlegi NAT nem készít fel a jövő kihívásaira?

Nahalka István: A stratégia lényegében az AI fejlesztéséhez és az alkalmazásához szükséges kompetenciák fejlesztéséig jut el az oktatással összefüggő feladatok kijelölésében. Ebben semmi új, semmi előremutató nincs. Ugyanakkor fontos megjegyzés, hogy „az AI exponenciális fejlődése az oktatás teljes spektrumában azonnali és mélyreható változásokat követel”. Ezt mi is így látjuk.

A baj az, hogy ezekről a változásokról a stratégia egy szót sem szól. Az AI fejlesztésekre és alkalmazásokra való felkészítés a magyar oktatás jelenlegi állapotában többféle ok miatt nem lehet kellően eredményes és hatékony, a stratégiának – elvileg – szólni kellene arról, hogyan teremthetők meg azok az alapok, amelyek nem az AI-val közvetlenül kapcsolatosak, hanem az oktatási rendszer általános felülvizsgálatát és reformját jelentik.

Itt elsősorban a digitális pedagógia terén mutatott jelentős lemaradásról, a tanulók szövegértés kompetenciájának átlagosan alacsony szintjéről, a kritikus gondolkodás, a kooperációs készség hiányáról van szó, az AI „tanulásához” szükséges pedagógiai gondolkodásmód, módszertan elterjedtségének szűk voltáról stb., mindenről, amit ma a magyar oktatás modernitástól való elmaradásának tekintünk.

A NAT valóban nem a jövő kihívásaira fókuszál, hanem egy normatív, ideologikus, a tanulók nagy többsége számára iszonyú túlterhelést jelentő szabályozó.

Mennyire reális elvárás az elmúlt évtizedek (évszázadok) rutinja mentén a tárgyi tudás számonkérése most, amikor az információkhoz való hozzájutás könnyebb, mint valaha?

A tárgyi tudásnak a szinte kizárólagos szerepe a tanulók értékelésében nemcsak azért probléma, mert a tantervekben szereplő ismeretek nagyrésze az életben aktuálisan is pillanatok alatt előkereshető ma már, és állandó birtoklásuknak nincs semmi előnye. Azért is nagyon problematikus ez, mert az ismeretek biflázása és számos értelmetlen algoritmus gyakorlása elveszi az időt a komplexebb ismeretek (összefüggések, törvényszerűségek, elméletek, fontos algoritmusok stb.) megismerése elől, amelyeknek már lenne értelmük, illetve még fontosabb: a kompetenciafejlesztés látja a kárát a biflázásnak és a nagyon kis hatékonyságú gyakorlásoknak. 

Ma az önszabályozott és motiváltan végzett tanulást helyettesítik az iskola hagyományos képének megfelelő tanulási folyamatok, ezzel akadályozzák az egész életen át tartó tanulásra vaó felkészülést, és egyszerűen fogalmazva: megutáltatják a tanulókkal az iskolát.

Hogyan oldanák fel a fentebb említett ellentmondást oktatási módszerekkel?

Nem elsősorban oktatási módszerekkel. A tanulás-tanítás folyamatáról alkotott alapvető, és a többség által birtokolt pedagógusi elképzeléseknek kellene átalakulniuk. A tanulás nem szövegek megjegyzése és nem értelmetlen műveletek egymásutánjának begyakorlása, hanem az életben valóban fontos ismeretek, képességek, attitűdök produkciója, konstrukciója a tanulóban, méghozzá motiváltan, a kooperáció keretei között, önszabályozott módon.

Sok más területen is meg kell változnia az iskolának, így például az esélyegyenlőtlenségek szemléletében is (az iskola ne sújtsa hátránnyal a társadalmi értelemben már hátrányos helyzetben lévő tanulókat, ne legyen egyoldalú, ne kedvezzen a középosztálynak). Továbbá meg kell változtatni a központi tartalmi szabályozást.

A NAT és a kerettantervek részletes, túlzó szabályozó szerepét gyökeresen át kell alakítani és az iskolákra, még inkább a pedagógusokra kell bízni, hogy a tanulókkal személyesen, vagy kisebb csoportjaikkal milyen tananyagon, milyen célok eléréséért, milyen követelményeknek megfelelően zajlik a tanulás-tanítás. Az értékelési folyamatot teljes egészében újra kell gondolni, mind funkciójában, mind a céljait tekintve, mind módszereiben.

El kellene terjeszteni azt a gazdag tanulásirányítási módszeregyüttest, ami ma már több mint 100 éve a rendelkezésünkre áll és amelyek alkalmazása már sok országban sikeresen megvalósult, a projektekkel, a csoportos tevékenységekkel, a valós tétre menő tevékenységekkel, a vitákkal (nem sorolva tovább a példák nagyon hosszú sorát).

Újra kell gondolni a hagyományos kereteket, egyáltalán nem biztos, hogy ragaszkodnunk kell a tanórákhoz, az osztályokhoz, a tantermekhez, a tantárgyakhoz és még jó néhány hagyományos formához.

Milyen konkrét hiányosságai vannak a magyar közoktatásnak a kritikai gondolkodás, a problémaalapú és a projektalapú oktatás terén?

Kritikai gondolkodásra azok a pedagógusok nevelnek, akik ezt fontosnak tartják, személyes pedagógiai krédójuk része, és teszik, ameddig tehetik. Minden tantárgyban a szakmódszertani ismeretek között megtaláljuk azokat az elemeket, amelyek a kritikus gondolkodás fejlesztését szolgálják, ezek azonban a hagyományos pedagógiai elképzelések és gyakorlat számára idegenek. Csak modern, progresszív pedagógiai működés keretei között képzelhető el eredményes kritikus gondolkodásra nevelés.

A problémaalapú oktatás talán jelszószerűen ismert a magyar pedagógiában, azonban sem széles körű elfogadottsága, sem a gyakorlata nem jellemző. Ennek ismét az az oka, hogy a hagyományos „ismeretátadás” központú, a tanulást csakis induktív folyamatként elképzelni tudó oktatástól idegen az inkább az átfogó problémák elemzésére, a tágabb összefüggésekből való kiindulásra és a tanulók előzetes tudásának tartalmára épülő tanulásirányítás. A projektek módszere az a korszerű, a hagyományos módszertani megolásokon túllépő metodikai elem, amely még a leginkább elfogadott a magyar oktatási rendszerben.

Ebben valószínűleg a végrehajtott projektek sikerének lehet jelentős szerepe. Ettől függetlenül Magyarország még nagyon messze van attól, ami viszonylag sok országban már megtörtént, hogy tudniillik nagyon széles körben az oktatás „projektesítése” megvalósuljon. A projektek egyelőre ritkán, de már nem szórványosan, és az iskolák nagy részében alkalmazott módszertani megoldások. A projektmódszer ezért a tanulás-tanítás alapvető megváltoztatásának, reformjának fontos eszköze lehetne.

EZ IS ÉRDEKELHET

Fájó hiánnyal indul a 2025/2026-os tanév: félresikerült a reform, ezt a szülők is érezni fogják

Tavaly áprilisban lépett életbe az a kormányrendelet, amely gyökeresen átalakította a pedagógusok teljesítményének értékelését.

Mi lenne a legfontosabb lépés ahhoz, hogy a pedagógusokat felkészítsék az AI-eszközök értelmes iskolai alkalmazására?

A legfontosabb az előző pontokban kifejtett tényezők tekintetében jelentős átalakulási folyamatok kibontakozása lenne. Az AI, minden óriási hatása ellenére is, mégiscsak egy eszköz. Ha a pedagógusok abba a helyzetbe kerülnek, hogy céljaik eléréséhez már elengedhetetlen az AI jelentős mértékű használata, ha tehát az élet mintegy kikényszeríti ezt, akkor elhárul a legfontosabb akadály. Persze ezen kívül még sok mindenre szükség van, megfelelő eszközháttérre, illetve nagyon fontosként a kollégák megfelelő felkészültségére. A felkészültséget a pedagógusképzésben és a továbbképzésben kell megszerezni. Ezek reformja is alapvető igény, az AI témától függetlenül is.

Mennyire reális elvárás, hogy a jelenlegi tanárállomány rövid távon képes lesz beépíteni az AI-használatot a tanórákba?

Ezt nagyon nehéz megmondani. Jelenleg is sok olyan pedagógus van, aki még a számítógéptől is fél. Bár az elmúlt 2-3 évtizedben jelentős fejlődés volt e téren, de nagy különbségek vannak a pedagógusok között. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a pedagógusok, túl a képzésen és a továbbképzéseken is, jelentős gyakorlati segítséget kapjanak. Ez megnyilvánulhat oktatási programok, alkalmazási lehetőségek közrebocsátásában, állandó bővítésében és megújításában, a jó gyakorlatok terjesztésében, annak lehetővé tételében, hogy bekapcsolódhassanak olyan foglalkozásokba, amit az AI-t okosan használó pedagógusok tartanak, okos, jól szerkesztett, a pedagógusok által jól használható kiadványok rendelkezésre bocsátásában, TV-műsorok gyártásában, az elektronikus médiában jó alkalmazási lehetőségekről, tanulásirányítási ötletekről szóló videók közzétételében stb.

A tanulásra, kipróbálásra, megfigyelésre, részvételre időt kell kapniuk: óraszámcsökkentést, beszámítást a továbbképzési kötelezettségbe. Általában is elmondhatjuk, hogy bármilyen újszerű módszer alkalmazása csak akkor várható el a pedagógusoktól, ha csökkennek a központi előírások, érték lesz az önálló kezdeményezés.

EZ IS ÉRDEKELHET

Örökre vége lehet a 8 általánosos sulirendszernek itthon: mindenki jól járna – mégis mire várnak?

Az iskola ma nem képes felkészíteni a diákokat arra, hogy feltalálók, vállalkozók vagy akár csak tudatos állampolgárok legyenek, mert kizárólag munkaerőként tekint rájuk.

Hogyan lehetne összhangba hozni a mesterséges intelligenciára vonatkozó stratégia céljait és a Nemzeti alaptanterv jelenlegi struktúráját?

Ez annyiban problematikus kérdés, hogy az oktatás szempontjából az AI stratégia rendkívül egyszerű, nem jelent nagy kihívást a NAT-ba a stratégia főbb céljainak, megoldásának fejlesztési feladatként való megjelenítése. Semmiképpen nem ajánlott a stratégiában szereplő vagy abból levezethető nagyon konkrét tartalmaknak tananyagként való megjelenítése sem a NAT-ban, sem a kerettantervekben, az AI stratégia oktatási implementációja ne fokozza tovább a tanulók túlterhelését. Hagyjuk a pedagógusokra a feladatot, hogy differenciált módon, osztályokra, kisebb csoportokra és egyes tanulókra lebontva határozhassák meg a tanulás-tanítás részletes tartalmát, a differenciálás pedagógiai elve ezt követeli tőlünk. Viszont az előző pontban leírt eszközökkel (és továbbiakkal) segítsük a pedagógusok munkáját.

Reálisnak tartják-e a kormány elképzelését, hogy öt éven belül magyar Nobel-díjas lehet a mesterséges intelligencia területén?

A Nobel-díjra vonatkozó célkitűzés – hadd legyünk visszafogottak – mosolyt fakaszt. Az AI tudományterületi beosztása nem tisztázott, de ha már valahová be kell sorolni, akkor az a matematika, és matematikából nincs Nobel-díj. Egyébként is, a Nobel-díjra érdemes felfedezések megszületése egyáltalán nem prognosztizálható, valójában teljesen a véletlen által „irányított” folyamat. Még az is lehet, hogy bejön, de célként való megfogalmazása teljesen indokolatlan.