Itt az elemzők jóslata: ez vár a magyar gazdaságra a következő 2,5 évben

2020. augusztus 14. 13:35

A magyar gazdaság teljesítménye az idei visszaesést követően jövőre felpattanhat - mondják a mai GDP-adatokra reagálva makrogazdasági elemzők. Meglátásuk szerint a 2021-es növekedés mértéke 3-5 százalék között alakulhat.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett első becslése szerint Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 13,6 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 13,5 százalékkal csökkent a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva. A koronavírus okozta járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet hatására a legtöbb nemzetgazdasági ág termelése visszaesett.

Molnár Dániel, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági elemzője elemzésében kifejtette, hogy a gazdasági teljesítmény 2020-ban 3-4 százalék közötti ütemben eshet vissza, ezt jövőre 5 százalék körüli felpattanás követheti. Hozzátette: negatív meglepetést okozott a GDP-adat, az elemzők kisebb második negyedévi visszaesésre számítottak. Ugyan a részletes adatokra a hónap végéig várni kell, azonban az már látható, hogy a koronavírus-járvány, a bevezetett korlátozásokon keresztül a gazdaság egészét érintette - írta.

Hangsúlyozta: a harmadik negyedéves adat a gazdaság szempontjából több információval szolgál majd, abból lehet következtetéseket levonni a kilábalás várható alakjáról. A bizonytalanság viszont jelentős, a növekedési kilátásokat nagyban befolyásolja, hogy lesz-e a járványnak második hulláma, illetve hogy a külső kereslet milyen gyorsan áll helyre - jelezte Molnár Dániel.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője kiemelte: az idei GDP-előrejelzést lefelé módosítva 5,5-7,5 százalék közé várják a csökkenés mértékét. Jövőre, a koronavírus fejlemények függvényében valahol 3-5 százalék között lehet majd a gazdasági növekedés az ING Bank szerint. Az éves és a negyedéves összevetésű adat egyaránt negatív rekordot jelent, messze túlmutatva az eddig látott bármilyen recesszión - írta, hozzátéve: ez egyben azt is jelenti, hogy immáron hivatalosan is technikai recesszióba süllyedt a magyar gazdaság.

Kiemelte: jelenleg arra számítanak, hogy a következő negyedévekben a GDP ismét bővülhet negyedéves összevetésben. A legfrissebb adatok alapján júliusban már zajlott a kilábalás, az enyhülő járványvédelmi intézkedések okán.

Hátra dőlni ugyanakkor még nem szabad, írta, mivel az elmúlt napokban jelentősen nőtt az új fertőzöttek száma. Ez az elemző szerint előrevetíti azt is, hogy előbb-utóbb ismét eljöhet a részleges lezárások időszaka. Ennek ugyanakkor a gazdasági hatása meg sem közelíti majd a második negyedévben látottakat.

Az ING Bank szerint a legjobb forgatókönyv is azt mutatja, hogy 2022 végére érheti el a magyar GDP a válság előtti szintet.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője a Pénzcentrumnak küldött kommentárjában szintén arra mutatott rá, hogy a várakozásoknál jobban zuhant a gazdasági teljesítmény, ami így megközelítően a 2016 második negyedév szintjére eshetett vissza. Hozzátette: a korlátozások fokozatos, és egyelőre részleges feloldásával, valamint az autógyártás újraindulásával már a negyedév közepétől éles felpattanást mutatott a gazdaság, ami a 3. negyedéves adatokban látványosan meg fog jelenni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Takarékbank az idei GDP-visszaesés mértékét jelentősen 3,9 százalékra rontotta a korábbi 3,2 százalékos várakozásához képest. Az alacsonyabb bázis miatt a jövő évi növekedést pedig érdemben, 7,2 százalékra javítja a korábbi 6,3 százalékról. Az idei alacsony bázis miatt a jövő évi második negyedévben a GDP növekedése elérheti a 18 százalékot is Suppan Gergely szerint. Megjegyezte: a járvány esetleges súlyosabb második hulláma lassíthatja a kilábalást.

Az elemző kitért arra is, hogy az idei harmadik negyedév elejére a gazdaság visszaesése 3-4 százalékra mérséklődött, augusztusban pedig tovább javulhatott, amit alátámaszt az áramfogyasztás megugrása is. Így a harmadik negyedévben már érdemi felpattanásra számít, a GDP visszaesése 3 százalék közelébe enyhülhet, majd a kilábalás lassabban, de folytatódhat, döntően a járvány második hullámának erősségétől függően - közölte.

Nyeste Orsolya, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint a gazdaság állapotáról elérhető indikátorok viszonylag gyors kilábalást mutatnak a tavaszi mélypontok után. Hozzátette: az utóbbi időszakban kifejezetten biztató adatok érkeztek az ipar, az építőipar, illetve a kiskereskedelem területéről is. A szolgáltató szektorban viszont vélhetően lassabb lesz az újjáépülés. Számos szektor helyzetét még mindig korlátozások nehezítik, emellett a keresleti oldal helyreállása is bizonytalanabb ezeken a területeken - jelezte.

Az Erste Bank nem számol nagyon súlyos, újabb korlátozásokkal az év hátralévő részében. Az elemző negyedéves szinten így pozitív növekedési rátákat vár az év harmadik és negyedik negyedévére. A felpattanás azonban vélhetően nem lesz annyira gyors, hogy az éves növekedési indexek is pozitív tartományba kerüljenek. Az idei, éves GDP-előrejelzésükben 4,6 százalékos visszaeséssel számolnak, azonban a vártnál mélyebb második negyedéves recesszió nyomán a lefelé mutató kockázatok érdemben erősödtek - közölte Nyeste Orsolya.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 15. 16:11
Egri Viktor után Lőrincz Dorothy riporter-műsorvezetőtől, a Hazahúzó című turisztikai magazin képern...
Holdblog  |  2026. március 15. 12:20
Mit okoskodik ez mesterséges intelligenciáról? Egy mosógépet sem tud beprogramozni! Hadd kezdjem egy...
Bankmonitor  |  2026. március 14. 08:46
Az MNB értékelése szerint már 18,8 százalékos volt a hazai lakások túlárazottsága, amelyre még ráteh...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 14. 06:00
Március másodikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?