7 °C Budapest
money

Rezeg a léc a budapesti tőzsdén: vajon meddig tart még ki az OTP szárnyalása?

2021. december 1. 17:05

Globálisan bizonytalan a tőkepiac, ami a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is éreztette hatását novemberben. A BUX index az előző hónaphoz képest 5 százalékkal csökkent, majd 51 468 ponton zárt. A mérséklődő tendencia a forgalmat tekintve is megmutatkozott, mivel a részvénypiac teljes forgalma 333,9 milliárd forint volt, amely napi 15,9 milliárd forintot jelent. A vezető részvények közül a legnagyobb forgalmat az OTP Bank érte el, míg a brókercégek rangsorában a Wood végzett első helyen. A hónap jelentős mérföldköve az AutoWallis nyilvános részvénykibocsátása volt amely összesen 10 milliárd forintot tett ki.

A koronavírus-járvány, az új variánsok, valamint a különböző korlátozások és inflációs aggodalmak rányomták bélyegüket a kereskedésre a világ vezető tőzsdéin, többek között Magyarországon is. Jelentős esés volt tapasztalható a tengerentúlon és Kínában is november utolsó napjaiban, közölte a BÉT.

Bár a globális mérséklődés a BUX index alakulásán is látható volt, a BÉT első számú indexe a felülteljesítők közé tartozott az európai tőzsdeindexek között. A hónapot végül 51 465 ponton zárta az index, amely 5 százalékos csökkenést jelent októberhez képest.

Az azonnali részvénypiac összforgalmát tekintve a november az év eddigi egyik legmagasabb értékét hozta – összesen 333,9 milliárd forintot tett ki, amely egy napra vetítve 15,9 milliárd forintot jelent.

A legnagyobb forgalmat novemberben is az OTP bonyolította, az összforgalom 59,2 százalékát adta a papír, amelyet 20,3 százalékkal a MOL követett. A dobogó harmadik fokát a Richter foglalta el, 15,3 százalékkal részesedve az összforgalomból, míg a hatodik helyen a hónap egyik főszereplőjének bizonyuló AutoWallis végzett, összesen 1,7 milliárdos forgalommal.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az áruszekció az októberihez hasonlóan szintén erős hónapot tudhat maga mögött, az előző hónaphoz hasonlóan összforgalma ismét megközelítette a 2 milliárd forintot, végül 1 932,5 millió forinton zárt. A határidős gabona forgalmának 100 százalékát a takarmánykukorica tette ki.

A brókercégek forgalmi rangsorában a Wood végzett az első helyen összesen 175,2 milliárd forinttal, míg a második helyen az Erste 161,9 milliárddal, a harmadikon pedig a Concorde 149,5 milliárdos forgalommal következett.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
MEDIA1  |  2026. március 17. 13:50
Nemzetközi szintre emelkedett a csákberényi incidens: a New York-i székhelyű Committee to Protect Jo...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 17. 17:28