Amerikai modern hadihajó az óceánon. 3D illusztráció.

Donald Trump váratlan bejelentést tett: lefújta a katonai összefogást, majd kíméletlenül kiosztotta a szövetségeseket

2026. március 17. 18:08

Donald Trump bejelentette, hogy mégsem jön létre a Hormuzi-szoros védelmére tervezett nemzetközi katonai koalíció. Az amerikai elnök döntését azzal indokolta, hogy az Egyesült Államok a világ legerősebb országaként nem szorul mások segítségére. Egyúttal éles kritikával illette a kezdeményezéstől elzárkózó szövetségeseit.

A Truth Social platformon közzétett bejegyzésében Trump felidézte, hogy a NATO-tagállamok korábban elutasították a csatlakozást. Döntésüket azzal indokolták, hogy az Irán elleni fellépést nem tekintik a saját háborújuknak.

Az elnök ezt nehezményezve rámutatott: bár abban mindenki egyetért, hogy Teherán nem juthat atomfegyverhez, a szövetségesek a gyakorlatban mégsem nyújtanak támogatást. Egyoldalúnak nevezte a NATO-t, és hangsúlyozta, hogy a katonai szövetség erejét túlnyomórészt Amerika biztosítja. Bár ígéretet tett a tagállamok megvédésére, hozzátette, hogy ők cserébe semmit sem tesznek az Egyesült Államokért, még akkor sem, amikor ez elvárható lenne.

Ugyanakkor az elnök leszögezte, hogy a jelenlegi helyzetben valójában nincs is szükségük külső támogatásra. Megítélése szerint ugyanis az iráni haderő és a teheráni vezetés már megsemmisült.

A bírálat nem korlátozódott a NATO-ra. Trump Japánt, Ausztráliát és Dél-Koreát is kritizálta a távolmaradásért. Érdekesség, hogy Kínát ezúttal nem említette a kimaradók között, pedig korábban Pekinget is meghívta a koalícióba, mint az iráni kőolaj legnagyobb vásárlóját. Üzenetét azzal a gondolattal zárta, hogy a világ legerősebb országának vezetőjeként határozottan kijelentheti: Amerikának senki segítségére nincs szüksége.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?