Coronavirus And Financial Stock Market Crisis With Blurred Index In Falling3d rendering, Europe - Usa. Photorealistic globe with lots of details. (3D city lights)Source maps are courtesy of NASA Earth Observatory Blue Marble project, for geographical boundaries

Gyülekeznek a viharfelhők a gazdaság felett: óvatosságra intik a befektetőket

2021. december 17. 11:34

Gyülekeznek a viharfelhők a világgazdaság felett, és ez az USA-t sem kerülheti el. Nagyon úgy fest ugyanis, hogy a Fed már nagyon korán, 2022 elején kamatot emelhet. A félelem viszont nagy, az elmúlt időszakban elsősorban a koronavírus új, omikron variánsával kapcsolatos félelmek uralták a piacot. Ha pedig újra lezárások jönnek, akkor a gazdaság ismét leáll. Éppen ezért jó nagy adag óvatosságra van szüksége a befektetőknek ezekben az időkben.

Már novembertől csökkenti havi 120 milliárd dolláros eszközvásárlását az amerikai Fed, mely nem sokkal a fokozatos visszavonulás (tapering) bejelentése után máris annak felgyorsításáról beszélt - emlékeztetett a Pénzcentrumnak írt elemzésében az Aegon Alapkezelő. Mint írják, "hónapokig arra vártunk, hogy egyáltalán eldördüljön a startpisztoly, és bejelentsék, hogy az eddigi havi 80 milliárd dollárnyi kötvény és 40 milliárdnyi jelzáloglevél vásárlását lassítják. Ez ugyanis az első szigorító lépést jelenti a jegybank részéről."

Emlékeztetnek, november elején meg is történt a bejelentés, Jerome Powell, a Fed elnöke azt mondta, hogy 2022 közepére teljesen le is zárnák az eszközvásárlásokat. A korábban megvett értékpapírokat persze nem adja el a jegybank, és a lejáró összeget is újra befekteti, csak nem növeli tovább a pénzmennyiséget ezzel az eszközzel.

Még egy hónap sem telt el, és Powell váratlanul már arról beszélt november végén, hogy a következő ülésen döntenek a tapering felgyorsításáról. A Fed elnöke szerint ugyanis a jelenlegi infláció és az erőteljes gazdasági növekedés mellett indokolt lehet a tervezettnél néhány hónappal hamarabb elérni a folyamat végére.

Elsősorban az infláció készteti lépésre a Fedet, akárcsak a világ többi jegybankját. Októberben 6,2 százalékkal emelkedtek az árak a tengerentúlon, ami több mint harmincéves csúcsot jelentett. Közben a munkaerőpiac is egyre erősebb, ami korábban sokáig visszatartotta a jegybankot a szigorítástól

- tette hozzá az Aegon Alapkezelő.

Jövőre indulhatnak a kamatemelések

Már az eszközvásárlások leállításának bejelentésekor az volt a piac vélekedése, hogy a jövő év közepén befejeződő program után belátható időn belül elindulhat a kamatemelés is a tengerentúlon. Eddig a többség úgy számolt, hogy 2022 második felében kétszer emelhet kamatot a Fed, azonban, ha decemberben valóban felgyorsítják a folyamatot, akkor ezek a várakozások is erősödhetnek.

Persze még mindig vannak kockázatok, azt a jegybank is elismeri, az elmúlt időszakban elsősorban a koronavírus új, omikron variánsával kapcsolatos félelmek uralták a piacot. A befektetők ugyanis attól tartanak, hogy amennyiben a korábbinál erősebben terjedő variáns tömegesen kezd megjelenni, akkor ismét korlátozásokra, lezárásokra lehet szükség a gazdaságban, ami visszavetné az aktivitást.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Powell legutóbb arról beszélt, hogy egyelőre nagyon sok a kérdés az új variánssal kapcsolatban, melyek egy részére remélhetőleg a következő hetekben válaszokat kapnak. Ennek függvényében pedig még változhat a jegybank elköteleződése is a szigorítással kapcsolatban.

Nagyobb óvatosság kell a befektetőktől

Ilyenkor persze joggal merül fel a kérdés, mibe és hogyan érdemes befektetni az emelkedő kamatok időszakában. Nos, az Aegon Alapkezelő szerint ez a helyzet a befektetőket is új kihívások elé állítja, elsősorban az elmúlt éveknél nagyobb körültekintést és aktívabb befektetési politikát igényel tőlük.

A kötvénypiacon a magasabb infláció és kamatok emelkedő hozamot, az árfolyamok esését jelentik. Ugyanígy a részvények esetében az olcsó pénz korszakának vége bizonyos cégeknél a pénzügyi mutatók romlását okozza, elsősorban azoknál, melyek jobban rá vannak szorulva a piaci finanszírozásra, hitelre.

Mindkét piacon lehet ettől még jó vételi lehetőségeket találni, csak nagyobb körültekintésre van szükség, mint azt az elmúlt években megszokhattuk. Emellett vannak hagyományosan jól teljesítő eszközosztályok az emelkedő infláció idején, ilyen például a nyersanyagszektor

vallják az Aegon Alapkezelő befektetési szakemberei.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
MEDIA1  |  2026. március 17. 13:50
Nemzetközi szintre emelkedett a csákberényi incidens: a New York-i székhelyű Committee to Protect Jo...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?