A budapesti irodapiacon 2025-ben rekordalacsony szintet ért el az új spekulatív fejlesztések volumene, miközben a bérlői aktivitás továbbra is élénk maradt.
Januárban 2,6 százalékkal, azaz 201 milliárd forinttal csökkent a befektetési alapokban kezelt vagyon. Ami a tőzsdéket illeti mind a fejlett, mind a fejlődő piacokon korrekciót figyelhettünk meg, a magyar börze ezzel szemben felülteljesítő volt, emelkedéssel zárta az év első hónapját. A devizapiacon erősödni tudott a forint, mind a dollárral, mind az euróval szemben.
A befektetési alapok esetében az elmúlt hónapban a tőkeáramlások eredője mínusz 125 milliárd forintot mutat. Bár egyes kategóriáknál láthattunk tőkebeáramlást is (vegyes, részvény és árupiaci alapok), de a kiáramlások messze felülmúlták azokat. A tőkeáramlás, a hozamok és az árfolyammozgások eredőjeként a BAMOSZ tagok által kezelt befektetési alapok összvagyona 2,6%-kal csökkent az év első hónapjában. A hónap végén a tagok mindösszesen 7.650 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.
A pénzpiaci alapok esetében csaknem 2 milliárdnyi tőke távozott. A hozamok nem tudták segíteni a csökkenést, így összességében 7,8 százalékos a vagyonvesztés a legkisebb kategóriánál. Százalékban kifejezve a második legnagyobb vagyonvesztést ez a kategória szenvedte el. A kötvényalapoknál ezúttal tőkekiáramlást láthattunk 61,8 milliárdos értékben, amely a legnagyobb érték a kategóriák között. A rövid futamidejű kötvényalapok esetében 51 milliárdos kiáramlást láthattunk. A hosszú futamidejű kötvényalapoknál is tőkekiáramlást láthattunk 11 milliárd forint értékben. A szabad futamidejű kötvényalapoknál kismértékű tőkebeáramlás volt (0,2 milliárdos). A hozamokkal együtt a kötvényalapok vagyona 4,2 százalékkal csökkent.
A vegyes alapoknál 21 milliárdnyi tőkebeáramlás volt januárban, amely a legmagasabb érték a kategóriák között, ahogy azt már megszokhattuk az elmúlt hónapokban. A hozamok ezúttal nem tudtak hozzájárulni a növekedéshez, így a kategória vagyona 1,3 százalékkal csökkent a hónap során. A részvényalapoknál is tőkebeáramlást figyelhettünk meg az elmúlt hónapban. Ennek nagysága 1,4 milliárd forint. A növekedést az árfolyammozgások ezúttal nem segítették. Mindennek eredőjeként a részvényalapok vagyona 4,2 százalékkal lett kevesebb.
A tőkevédett alapok esetében ebben a hónapban 8,2 milliárdnyi tőke távozott, amely két lejáró alap számlájára írható. A vagyon ennek megfelelően jelentősen változott. A 18 százalékos csökkenés százalékban kifejezve a legnagyobb a kategóriák között. Az abszolút hozamú alapok esetében tőkekiáramlás volt (6,6 Mrd). A hozamok azonban kedvezően alakultak, így a kategória esetében 0,4 százalékos növekedést tapasztalhattunk.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A származtatott alapok esetében ebben a hónapban 2,6 milliárdnyi tőkekiáramlás volt. Bár a hozamok tompítani tudták a vagyonvesztés, a kategória nettó eszközértéke így is 1 százalékkal csökkent. Az ingatlanalapok esetében a hónap során 7,1 milliárdnyi tőke távozott. A tőkeáramlás, a hozamok és az árfolyammozgások eredőjeként a nettó eszközérték 0,6 százalékkal lett kevesebb.
Az árupiaci alapokhoz 1 milliárdnyi tőke érkezett. A hozamok ezen még jelentősen javítottak is, így a vagyonváltozás plusz 7 százalék lett a hónap folyamán. Az elsősorban intézményi befektetők vagyonát kezelő zártkörű alapok esetében az elmúlt hónapban jelentős tőkekiáramlás volt tapasztalható 61 milliárdos értékben. A hozamok ezen érdemben nem tudtak változtatni, így a vagyon 7,2 százalékkal csökkent a hónap során.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







