-3 °C Budapest
Szárnyal a Richter: elképesztő nyereséggel zárták a 2021-es évet, de háborúra nem számítottak

Szárnyal a Richter: elképesztő nyereséggel zárták a 2021-es évet, de háborúra nem számítottak

2022. február 28. 20:00

A Richter Gedeon Nyrt. 2021-ben 141,180 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 33,1 százalékkal nagyobb az előző évinél - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.

A társaság éves árbevétele 630,595 milliárd forint volt, 11,3 százalékkal haladta meg az előző évit a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált gyorsjelentés szerint. A jelentés idézi Orbán Gábor vezérigazgatót, aki elmondta: tavaly a forgalom kétszámjegyű mértékben bővült elsősorban a specializált portfólió robusztus növekedése miatt. "Büszkék vagyunk arra, hogy a 2021-ben ismét rekord pénzügyi teljesítményt értünk el" - tette hozzá. Közölte: a megrendelések kiszámíthatatlanul alakultak az év során, és a szállítási lánc akadozásai is növekvő mértékben éreztették hatásukat, mivel a járvány korábbi várakozásokkal ellentétben hosszabb ideig maradt része az életnek. A költségoldali szükséges változtatásokat végrehajtották, míg a jövő portfóliójának kiépítéséhez elengedhetetlen kutatás-fejlesztési (k+f) tevékenységeket tovább folytatták. Rekordszámú k+f és törzskönyvezési sikert könyvelhettek el tavaly, ami lehetővé teszi, hogy a következő időszakban fenntartsák a forgalom növelésére irányuló törekvést - jelezte.

Tavaly a negyedik negyedévben a vállalat árbevétele 17,2 százalékkal 176,274 milliárd forintra nőtt, adózott nyeresége pedig több mint a duplájára, 116,4 százalékkal 47,059 milliárd forintra. Ezzel a Portfolio elemzői konszenzusát minden szinten felülteljesítette a gyógyszergyártó, az adózott eredmény a legoptimistább elemzői várakozást is meghaladta: a Portfolio.hu által készített elemzői konszenzus mediánja a Richter negyedik negyedévi árbevételét 165,8 milliárd forintra, adózott eredményét 36 milliárd forintra várta.

KÖVESD A LEGFRISSEBB ADATOKAT A RICHTER ÁRFOLYAMÁRÓL A PÉNZCENTRUMON!

A jelentés szerint a gyógyszergyártási szegmens árbevétele tavaly Magyarországon 43,6 milliárd forint lett, ami forintban 6,1 százalékos éves növekedés. Magyarországon a teljes gyógyszerpiac növekedése 7,3 százalékos volt, a Richter termékek kiskereskedelmi forgalma 2,4 százalékkal emelkedett a rendelkezésre álló adatok alapján. A Richter a magyarországi piaci szereplők rangsorában 4,4 százalékos részesedéssel a negyedik helyen áll. A vényköteles patikai piacot tekintve a Richter 7,3 százalékos piaci részesedéssel a második legnagyobb forgalmazó.

Szintén a gyógyszergyártást tekintve az EU-ban, a magyarországi piac nélkül, a társaság árbevétele 423 millió eurót tett ki, ami 8,5 százalékos éves növekedés. A tavalyi 170,074 milliárd forint nőgyógyászati árbevétel 12,2 százalékkal haladta meg a bázisidőszakban elért értéket. A Nyugat-Európában, Latin-Amerikában, Kelet-Közép-Európában, az egyéb országok legtöbb piacán, valamint Kínában elért növekedést részben mérsékelte az Egyesült Államokban és Oroszországban bekövetkezett forgalomcsökkenés - írták.

A Richter részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. Az elmúlt évben a legmagasabb árfolyama 9320 forint, a legalacsonyabb 6890 forint volt.

Az adatokat Orbán Gábor vezérigazgató is kommentálta egy hosszabb háttérbeszélgetésben, mindt mondta, "tavalyihoz hasonló árbevételt vár euróban számolva a Richter Gedeon Nyrt., feltéve, hogy az orosz és az ukrán piacok nem omlanak össze teljesen." Hozzátette, hogy az idén kétszámjegyű növekedésre lett volna lehetőség a termékportfólió és a húzótermékek hatására, ugyanakkor a háború kitörésével nem számoltak.

A FÁK-területeken a veszteség elkerülhetetlen, annak mértéke még kérdéses, ugyanakkor ezt számításaik szerint a specializált termékek nyugat-európai eladásának idei várható növekménye ellensúlyozhatja - mondta a vezérigazgató, jelezve: a Richter csaknem 20 éve folyamatosan csökkentette a kitettségét az orosz piactól.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az idei terveket elsősorban az árfolyam veszélyezteti, másodsorban a volumen, mivel jelenleg nem lehet szállítani a FÁK piacaira. Már az utolsó, múlt heti kamiont sem tudták elvámolni - közölte Orbán Gábor, hozzátéve, hogy Oroszországban a fizetőképesség is erősen kérdéses. Ugyanakkor optimista a vezérigazgató, mert szerinte a pénzforgalom feltételei egyelőre adottak. Azt még nem lehet tudni, hogy a SWIFT-kizárásnak mi lesz a következménye, ha ugyanis a rubel konvertibilitása sérül, az a nemzetközi kereskedelmet gátolja - mondta. Az elszámolás az orosz partnerekkel a jövő héten tisztázódhat - jelezte.

Az orosz piac forgalmának 60 százaléka jelenleg szabadáras, 40 százaléka pedig fixáras - mondta Bogsch Erik, az igazgatóság elnöke.  A vezérigazgató kérdésre közölte: a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. (MEHIB) mintegy 100 millió eurónyi orosz vevői kintlévőségre biztosítékot nyújt, ebben szerinte a háború miatt  változás várható. Az oroszországi üzemük államosításának veszélyére vonatkozó felvetésre azt mondta: ez egyszeri sokkot okozhatna, viszont ha a termékjogok tulajdonában nem lenne változás, "akkor nem vennének el sokat".

Orbán Gábor értékelése szerint komoly pénzügyi és szakmai eredményeket értek el 2021-ben, kétszámjegyű, 11,3 százalékos növekedést értek el az árbevételben, döntően a kiemelt magas hozzáadott értéket jelentő készítmények értékesítésének hatására. Az adózott nyereség még az üzemi eredményhányadnál is jobban, több mint 33 százalékkal nőtt. A gyógyszergyártás a konszolidált árbevétel 80 százalékát adta, ez a cég profitabilitásának az alapja. A devizaárfolyam változások kedvezően hatottak, a hatás a konszolidált árbevételre 663 millió forint volt. A kiemelt készítmények között a Vraylar árbevétele jelentősen nőtt tavaly: az amerikai forgalom után elért royalty árbevétel 28,7 százalékkal 101,569 milliárd forintra nőtt (dollárban 30,2 százalékkal). A Terrosa és a Bemfola forgalma is kétszámjegyű növekedést mutatott, előbbi 51,3 százalékkal 13,1 milliárd forintra, utóbbi 17,6 százalékkal közel 20 milliárd forintra nőtt. Minden régióban nőtt az árbevétel 2021-ben, kivéve az orosz piacot - összegezte. 

A k+f költések enyhén nőttek, elérték a 61 milliárd forintot tavaly, arányuk az árbevétel 9,7 százalékára emelkedett, az előző évi 9,5-ről. Bogsch Erik rámutatott arra, hogy a cég két orosz válságot is túlélt már, a rubel árfolyama 1995-ig számos alkalommal többszörösére gyengült a dollárhoz képest, jelenleg teljesen kiszámíthatatlan. Az orosz piac aránya az árbevételben 2013-óta csökken, tavaly 17 százalék volt. Az orosz-ukrán piac súlya együttesen nagyjából 20 százalék. Egyik oldalról aggodalomra ad okot a helyzet, ugyanakkor a piacok diverzifikálásával sikerült csökkenteni a kitettséget - mutatott rá.

A vállalat a BÉT-honlapján közzétett jelentése szerint 2021-ben 141,180 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 33,1 százalékkal nagyobb az előző évinél. A társaság éves árbevétele 630,595 milliárd forint volt, 11,3 százalékkal haladta meg az előző évit a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált gyorsjelentés szerint. A Richter részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. Az elmúlt évben a legmagasabb árfolyama 9320 forint, a legalacsonyabb 6890 forint volt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 2. 18:10
A tehetség útja címmel közös rádióműsort indított a Nemzeti Tehetség Programot működtető, állami tul...
iO Charts  |  2026. február 2. 13:48
Több mint egy évszázada a közlekedési ipar a fosszilis tüzelőanyagokra épül. Az autók, a buszok, de...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 31. 16:44
Két cég osztalékemelésére is számítottam az év elején, mindkettő bejelentette a már a következő negy...
Holdblog  |  2026. január 31. 10:20
A HOLD Minutes e heti részében Szőcs Gábor senior portfóliókezelő mutatja be az energiapiacok alakul...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 2. 20:29