A Kreml nyitva hagyta a béke lehetőségét, de nem árulta el, mit vár Kijevtől – nyugati elemzők szerint a feltételek sokkolóak lehetnek.
Mutatjuk a szerda éjjel legfontosabb híreit az orosz-ukrán háború kapcsán. Tovább folytatódtak az élénk harcok az esti órákban is. Közben kiderülhetett, kit ültetne Putyin Ukrajna élére. A béketárgyalások második fordulóját ugyan megtartják, de nem a Szovjetunió megszűnésének helyszínén. Eközben A Világbank és a nagy hitelminősítők is büntetik Oroszországot. A WHO is vizsgálódik az orosz agresszió miatt.
Szerda éjszaka újabb várost, a Szumi régióban található Trostyanecet kerítették be az orosz katonák. A hírt a Telegram-csatornáján jelentette be a szumi regionális államigazgatás vezetője, Dmitro Zsivickij. Elmondása szerint az ellenséges haderő a város lakóházai között helyezett el veszélyes fegyvereket. Tegnap, március 1-jén pedig kifosztották a belváros összes üzletét, harckocsijukkal betörték a Round Yard nevű történelmi épület kapuját, lerombolták a művészeti galériát, használt autókat raboltak ki, és civil ruhába öltöztek – írta meg az Unian ukrán hírportál.
Máshol lesznek a béketárgyalások
Nem a Belavezsszkaja Puscsa nemzeti parkban folytatódnak az orosz–ukrán béketárgyalások – közölte David Arahamija, a Nép Szolgája párt frakcióvezetője. Közösségi oldalán megosztott bejegyzésében azt írta: A tárgyalások tényleg meg lesznek tartva, de más helyszínen. Minden másról később. Korábban az orosz média azt írta, hogy a tárgyalások a legyel–belarusz határ közelében található Breszt közelében lesznek, abban a parkban, ahol hivatalosan is felbomlott a Szovjetunió.
Az ukrán hírszerzés szerint tudni véli, kit ültetne Putyin Ukrajna élére.
Az ukrán hírszerszerzés szerint "különlegess műveletre készítik fel Viktor Janukovicsott. A korábbi ukrán elnök jelenleg Minszkben tartózkodik. Az Ukrajinszka Pravda forrása szerint Janukovicsot szánják Ukrajna elnökének. A Kreml állítólag már előkészítette Janukovics Ukrajnába történő visszatérését.
Viktor Janukovics 2010 és 2014 között töltötte be az elnöki posztot Ukrajnában, bukását az okozta, hogy 2013 novemberében nem írta alá az Európai Unió társulási szerződését. Az ukrán parlament 2014-ben a felmentette őt az elnöki tisztségéből, de Janukovics államcsínynek nevezte a történteket, és nem ismerte el az elmozdítását az elnöki székből.
A Világbank bejelentette , hogy azonnali hatállyal felfüggesztette minden oroszországi és fehéroroszországi programját
A 189 tagországból álló fejlesztési bank hangsúlyozta, hogy már 2014-ben, a Krím annektálásának évében felhagyott Oroszország hitelezésével és az orosz gazdaságba való befektetéssel. Fehéroroszországnak 2020 augusztusa óta nem adott új hitelt, mert akkor elnökválasztás volt a országban, amelynek az eredményét a nemzetközi közösség vádja szerint Aljakszandr Lukasenka hivatalban lévő elnök rendszere meghamisította - írta a Világbank indoklásában.
Az előző nap a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetői közös nyilatkozatban ítélték el az ukrajnai háborút. Megállapították, hogy a háború más országokra is jelentős hatással lesz. Hangsúlyozták viszont, hogy az IMF megvizsgálja Ukrajna sürgősségi finanszírozás iránti kérelmét - a gyorsfinanszírozási eszközön keresztül -, amelyet az igazgatótanács már a jövő héten meg fog tárgyalni. Emellett az IMF továbbra is dolgozik Ukrajna készenléti hitelkeret-megállapodásának programján, amelynek keretében június végéig további 2,2 milliárd dollár áll rendelkezésre.
A Világbank 3 milliárd dolláros támogatási csomagot készít elő az elkövetkező hónapokra, kezdve egy legalább 350 millió dolláros, gyorsan folyósítható költségvetés-támogatási művelettel, amelyet ezen a héten terjeszt az igazgatótanács elé jóváhagyásra. Ezt követi majd egy 200 millió dolláros, gyorsan folyósítható támogatás az egészségügy és az oktatás számára. Ez a csomag magában foglalja a Világbank számos fejlesztési partnere finanszírozási keretének mobilizálását is.
Megvonta Oroszországtól a befektetési ajánlású államadós-besorolást csütörtököna Moody's Investors Service és a Fitch Ratings.
A Moody's az eddigi "Baa3"-ról "B3"-ra rontotta a devizában és hazai valutában fennálló hosszú futamú orosz államadósság-kötelezettségek osztályzatát, és az új besorolást is további leminősítés lehetőségére utaló felülvizsgálat alatt tartja - írja az MTI
A Moody's módszertanában a "Baa3" minősítés a befektetési ajánlású kategória alsó határa, az Oroszországnak most megadott "B3" osztályzat már mélyen a spekulatív sávban van. Nem sokkal a Moody's csütörtöki bejelentése után a Fitch Ratings is a befektetési ajánlású szint alá, az eddigi "BBB"-ről - a Moody's-hoz hasonlóan szintén egyszerre hat fokozattal - "B"-re minősítette vissza az orosz államadós-osztályzatot, és az új besorolást is negatív minősítési figyelőlistára helyezte.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A múlt héten a harmadik globális hitelminősítő, az S&P Global Ratings is megvonta Oroszországtól a befektetési ajánlású osztályzatot, "BBB mínusz/A-3"-ról egy fokozattal "BB plusz/B"-re - ugyancsak befektetésre már nem ajánlott szintre - rontva az orosz szuverén devizaadósság-kötelezettségek besorolását. A Moody's és a Fitch által csaknem egyszerre bejelentett két csütörtöki leminősítés azt is jelenti, hogy Oroszország a nemzetközi intézményi befektetők körében már nem számít befektetésre ajánlott szuverén adósnak. A nemzetközi gyakorlat alapján ugyanis legalább két hitelminősítőnek befektetési ajánlású besorolást kell érvényben tartania az adott szuverén vagy kereskedelmi adósokra ahhoz, hogy a befektetési társaságok a szóban forgó ország vagy vállalat adósságeszközeit befektetésre ajánlottnak tekintsék.
A Moody's a csütörtök hajnalban Londonban bejelentett leminősítés indoklásában kiemelte: az ukrajnai háború miatt érvényesített súlyos és összehangolt nyugati szankciók növelték annak a kockázatát, hogy fennakadások keletkeznek az orosz államadósság-kötelezettségek törlesztésében, és a szankciókat bevezető nyugati országok közötti koordináció magas szintje is súlyos lefelé ható kockázatokkal terheli Oroszország szuverén adósprofilját.
A WHO vizsgálatot indít a kórházak elleni támadások miatt
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) mély aggodalmát fejezte ki szerdán az ukrajnai egészségügyi intézmények elleni támadásokról szóló jelentések miatt. Eddig egy ilyen esetet erősítettek meg – közölte Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója.
Elmondása szerint a további támadásokról szóló jelentések ügyében folyik a vizsgálat. Az egészségügyi intézmények elleni támadások sértik a nemzetközi jogot. Oroszország az Ukrajna ellen közel egy hete indított hadműveletek kezdete óta hangoztatja, hogy nem támadnak polgári célpontokra – tette hozzá a főigazgató.
A WHO által szervezett első segélyszállítmányok a tervek szerint csütörtökön érkeznek meg Lengyelországba. Harminchat tonna elsősegély-felszerelést, gyógyszereket és 150 ezer ember számára elegendő élelmiszert tartalmaz a szállítmány –írja az MTI.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz közölte, hogy a konfliktus következtében veszélyesen alacsony az ukrajnai kórházak oxigéntartaléka, ami befolyásolja a koronavírus okozta Covid–19 betegségben szenvedők ellátását. Hozzátette, hogy a nagyobb oxigéngyárak leálltak az országban. A három legnagyobb ukrajnai oxigéngyár leállt, most keresnek utánpótlást a szomszédos országokban, illetve módokat a biztonságos eljuttatáshoz – mondta a főigazgató.
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







