11 °C Budapest
Ukrajna, 2022. március 3.Az orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata által 2022. március 3-án közreadott kép, amelyet egy orosz katonai helikopter ablakából készített videófelvételrõl rögzítettek egy meg nem nevezett ukrajnai terület felett. Vlagyimir Putyin orosz elnök február 24-én rendelte el katonai mûvelet végrehajtását Ukrajnában.MTI/AP/Orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata

Ha ez igaz, akkor Putyin nem fog leállni: a háború legrosszabb része még előttünk lehet

2022. március 3. 16:15
Frissítve: 2022. március 3. 17:09

A BBC információja szerint, Vlagyimir Putyin és Emmanuel Macron másfél órán keresztül tárgyaltak csütörtökön telefonon. A tárgyalások viszont nem hoztak megnyugtató eredményeket.

Az angol közszolgálati csatorna információi szerint az orosz és francia államfő 1,5 óráig tárgyaltak telefonon március harmadikán. Ezen a megbeszélésen ugyanakkor Putyin azt mondta Macronnak, hogy Oroszország el fogja érni a célját, demilitarizálni fogja Ukrajnát. Egyes értesülések szerint az is elhangozhatott, hogy Putyin „tántoríthatatlan” az ügyben. Macron állítólag azt is mondta a telefonba, hogy Oroszország ezzel az invázióval és a háború folytatásával el fog szigetelődni a világtól, és jó időre fogja viselne az ellene hozott szankciók terhét.

Mindezeken felül az MTI tudósítója arról számolt be, hogy Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter szerint az Oroszország által Ukrajna ellen a múlt héten elindított háború "legrosszabb része feltehetően még előttünk áll".

Az ostrom logikájától kell tartanunk, amely az oroszoktól megszokott

- mondta csütörtökön a francia diplomácia vezetője a France 2 köztelevízióban. "Emlékezzenek csak Aleppóra, Groznijra" - tette hozzá az elmúlt évtizedekben az orosz bombázások által romba döntött szíriai és csecsen városokra utalva. "A háború már több száz halottat követelt orosz oldalon is" - vélekedett a külügyminiszter, miután szerdán amerikai kollégája, Antony Blinken úgy fogalmazott, hogy "az Oroszország emberi és nemzetközi jogsértéseiről szóló jelentések óráról órára halmozódnak", s nem kizárólag katonai célpontokat támadnak az orosz erők. Vlagyimir Putyin orosz elnök "Ukrajna megszüntetését tűzte ki célul, egy demokratikus ország megszüntetését az országa határainál" - állította Jean-Yves Le Drian.

Frissítés:

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Emmanuel Macron szerint a "legrosszabb következik" az Ukrajna ellen a múlt héten elindított orosz háborúban. A francia államfő ezt azután mondta, hogy ismételten beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, aki szerinte "teljesen eltökélt az invázió folytatásában", miután az a célja, hogy ellenőrzése alá vonja a teljes országot - közölte a francia elnöki hivatal.

Az Élysée-palota tájékoztatása szerint az orosz elnök kezdeményezésére létrejött másfélórás telefonbeszélgetésben Vlagyimir Putyin megerősítette francia kollégájának, hogy az orosz hadsereg katonai hadművelete a Moszkva által eltervezettek szerint halad előre, és "súlyosbodni fog", amennyiben az ukránok nem fogadják el az oroszok feltételeit. "Macron elnök előrejelzése az, hogy a legrosszabb következik, mindarra tekintettel, amit Putyin elnök mondott neki" - jelezte az Elysée-palota. (MTI)

(Címlapkép - Orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata, MTI/MTVA)

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. március 19. 14:46
A HOLD Minutes e heti részében Kovács Szilárd, a Palomar alap kezelője mondja el, hogyan kereskednek...
MEDIA1  |  2026. március 19. 13:53
Megerősítette Majka egy internetes újságnak, hogy már összeállt az újrainduló Heti Hetes szereplőgár...
Bankmonitor  |  2026. március 19. 13:20
Életünk első lakását megvenni hatalmas mérföldkő - mégis, a boldog tervezgetés helyett sokszor a szo...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 19. 14:34