3 °C Budapest
Investigator hands showing a package containing illegal drugs

Elképesztő rekordokat döntöttek meg a magyar zsaruk: hihetetlen fogásokról számoltak be

MTI
2022. március 18. 22:01

Jelentősen nőtt a magyarországi kábítószer-kínálat, de a rendőrség sikeresen vette fel a kábítószer-kereskedelem elleni harcot és drogfogási rekordok dőltek meg - közölték az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) munkatársai az első negyedév eredményeit ismertetve pénteki sajtótájékoztatójukon.

Csákó Ibolya, az ORFK bűnügyi főosztályának kiemelt főreferense úgy összegezte: 21. századi módszerek jelentek meg a bűnözésben, de a bűnüldözésben is. Példaként említette, hogy a koronavírus rászoktatta az embereket az online vásárlásra, de az online kereskedelem az illegális térben is virágzik. Ezért a rendőrség is nagy hangsúlyt fektet a kábítószerek, az új pszichoaktív anyagok és a hamis gyógyszerek online kereskedelmének felderítésére.

Az alezredes kiemelte: tavaly az év első két hónapjában a lefoglalt kábítószerek 8 százaléka származott a nemzetközi postaforgalomból, idén már 20 százalék ez az arány. Kitért az úgynevezett ANOM-ügyre is; ez egy titkosított, az FBI által tervezett platformot takar, amelyről azt terjesztették, hogy a rendőrök biztosan nem férnek hozzá. Valójában azonban az FBI és az Europol együttműködésében egy magyar bűnszervezetet is sikerült leleplezniük.

Csákó Ibolya felidézte: tavaly nyáron 11 embert fogtak el, majd a júniusi elfogások után júliusban is elfogtak három embert, akiktől 50 kilogramm marihuánát, 4 kilogramm kokaint és 40 liter amfetaminolajat foglaltak le. Az ügyhöz kapcsolódóan idén februárban is elfogtak két embert, akiktől 36 millió forintot, nagy értékű órákat, ékszereket, valamint 3 ezer ecstasy tablettát foglaltak le. Szintén az ügyhöz kapcsolódóan fogtak el egy férfit, aki az internetről rendelt 7000 ecstasy tablettát és 4 kilogramm amfetamint. Akkor mentek érte a rendőrök, amikor épp újabb 15 ezer tablettát rendelt az internetről - folytatta az alezredes, aki hihetetlennek nevezte ezt a kábítószer-mennyiséget és úgy fogalmazott: ők is megdöbbentek, hogy milyen nagy mennyiségű kábítószer van Magyarországon. A lefoglalással 100 millió forint értékű drog utcára kerülését akadályozta meg a rendőrség - tette hozzá.

Egy másik ügyről szólva azt mondta: egy Bács-Kiskun megyei településen egy kétszintes, 180 négyzetméteres könnyűszerkezetes csarnoképületben egy olyan fejlett infrastruktúrát találtak, amely termesztőtálcákban 1300 kannabisz termesztésére volt alkalmas egyidejűleg. A csarnok távvezérelhető infralámpával, hőmérséklet- és páramérő eszközökkel volt felszerelve, amelyek egy internetes felhőbe konfigurált fiókba közvetítették az adatokat, vagyis a termesztők a távolból is látták azokat. Ezeket az eszközöket külföldről vásárolták - mondta az alezredes, hozzátéve: nem csak kannabiszt, hanem 6 kilogramm kokaint is lefoglaltak a helyszínen. Ebben az ügyben két bűnszervezet ellen folyik eljárás és öt ember ellen adtak ki körözést.Csákó Ibolya arról is beszélt, hogy több esetben "családi biznisz" a kábítószer-kereskedelem. Példaként említette azt az apát és fiát, akik azzal váltak gyanússá egy borsodi településen, hogy hirtelen meggazdagodtak. A rendőrségnek a terjesztőjüket is sikerült elfognia, az ügyben pedig több mint 100 kilogramm új pszichoaktív anyag utcára kerülését akadályozták meg. A félmillió adagnak megfelelő kábítószer mennyiségének érzékeltetésére az alezredes azt mondta: az elmúlt 5 évben nem foglaltak le ennyi új pszichoaktív anyagot összesen.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Egy másik ügyben Nógrád megyében egy 52 éves apa és 19 éves fia bukott le, tőlük 44 kilogramm kannabiszt, 8 kilogramm kokaint és 2,8 kilogramm ketamint foglaltak le. Utóbbi azért érdekes, mert Magyarországon nem jellemző ez a fajta drog, és Magyarországon ilyen nagy mennyiséget egy eljárásban még sosem foglaltak le a rendőrök - mondta. A kokain mennyiségét érzékeltetve közölte: tavaly 13 kilogramm kokaint foglaltak le az év során. Korosodnak a kábítószer-kereskedelem elkövetői - folytatta az alezredes, példaként említve, hogy idén Budapest XIII. kerületében egy 61 éves nő, míg Salgótarjánban egy 68 éves férfi ellen indítottak eljárást.

Évente egy-két olyan eset van, amikor emberek a testüregükben próbálnak Magyarországra kábítószert csempészni, idén már volt egy ilyen elfogás: februárban egy nigériai férfi próbált Belgiumból Budapestre csempészni 30 kokain kapszulát a gyomrában - mondta.Oláh-Paulon László, az ORFK bűnmegelőzési osztályának vezetője arról beszélt, hogy a több száz kilogramm a lefoglalt kábítószer mennyisége, a sikeres elfogások mind arra mutatnak, hogy több tízezren lehetnek veszélyben. Ezért különösen fontos a megelőzés és az, hogy a kínálati oldal visszaszorítása mellett a keresleti oldalon is eredményeket érjenek el.Hozzátette: mindent megtesznek azért, hogy felhívják a figyelmet az internetes bűncselekményekre, emellett a középiskolásokat célzó iskolai bűnmegelőzési tanácsadó hálózaton keresztül 89 kollégája 92 település 214 iskolájában 100 ezer diákot ér el.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 4. 20:06
Már több mint 48 órája szünetel az AM-Mikro és a Hello Digital tévészolgáltatás.
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Holdblog  |  2026. február 4. 09:24
Nemrég a HOLDBLOG-on értekeztünk arról, hogy a holland nyugdíjrendszer reformja mekkora hatással leh...
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?