A Kreml nyitva hagyta a béke lehetőségét, de nem árulta el, mit vár Kijevtől – nyugati elemzők szerint a feltételek sokkolóak lehetnek.
Tovább folytatódik az orosz-ukrán háború, az unió már az ötödik szankciós csomagra készül, miközben egyre több áldozata van a bombázásoknak.
Több millió menekült érkezik Lengyelországba, Magyarországra is ezrek menekülnek a háború elől. Miközben a tárgyalások folynak, az unió már az ötödik szankciós csomagot készül összeállítani Oroszországgal szemben.
A SkyNews helyi tudósítója a péntek reggeli rakétatámadásokat követően beszélt Kijev polgármesterével, Vitalij Klicsko elmondása szerint a támadásokban hat épület, köztük egy óvoda, rongálódott meg. Hozzátette, hogy a támadás lakott területet célzott, nincs a környéken katonai bázis. Azzal kapcsolatban, mi történhet a közeljövőben az ukrán fővárosban, Klicsko úgy vélekedett, hogy hasonló támadásokra lehet számítani, mint amit korábban Mariupolban és Harkivban láttunk. Emlékeztetőül: a két várost teljesen körbevették az orosz erők és folyamatosan bombázzák. Mariupolban különösen rossz a helyzet, itt élelmiszerhez és vízhez is csak korlátozottan férnek hozzá a lakosok.
Tartanak a tárgyalások
Putyin szerint Ukrajna igyekszik elhúzni a tárgyalásokat, és irreális új javaslatokat terjeszt elő, de az orosz fél kész arra, hogy „elvi megközelítése szellemében továbbra is keresse a megoldást”, jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Olaf Scholz német kancellárnak. Ezt a Kreml sajtószolgálata közölte a két vezető politikus telefonbeszélgetését ismertetve, írta az MTI. Mint írták: a beszélgetést a német fél kezdeményezte. Putyin felhívta Scholz figyelmét a Donyeck és Makejevka lakónegyedei ellen elkövetett, sok áldozattal járó ukrán rakétatámadásokra, amelyekről szerinte Nyugaton nem akarnak tudomást venni.
Mindeközben készül az ötödik uniós szankciós csomag Oroszországgal szemben. Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter Twitteren számolt be arról, hogy tárgyalt Josep Borrell uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselővel az ötödik EU-s szankciós csomag előkészítéséről Oroszországgal szemben, írta a CNN. Kuleba közölte, hogy a tárgyaláson szó esett az ukrajnai menekültek védelméről, megsegítéséről is.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Egyre több a civil áldozat
Legalább 816 civil áldozattal járt eddig a február 24-án, Ukrajna ellen indított orosz megszállás, ezt közölte az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosi Hivatala (OHCHR). Ebbe pedig még nem számolták bele azokat, akik a most éppen ostromlott városokban, például Mariupolban estek áldozatul, az ENSZ megfigyelői ugyanis még nem tudták összegezni és hitelesíteni az adatokat. A hivatal szerint a harcokban, bombázásokban eddig legalább 1333 civil sérült meg, tájékoztatott a Reuters.
Ezen kívül már Lvivet is eléri a háború szele.Több rakéta csapódott be péntek reggel egy repülőgép-javító üzembe a nyugat-ukrajnai Lviv (Lemberg) repülőtere mellett, lerombolva az épületet - közölte Andrij Szadovij, a város polgármestere a Telegram közösségi hálózaton. Az üzem működését korábban már leállították, a csapásnak nem voltak áldozatai - tette hozzá a polgármester. Szadovij felszólította a fővárosi lakosságot, hogy készüljenek fel légvédelmi riadókra, és ne terjesszenek fotókat a becsapódás helyszínéről. Lviv mintegy 80 kilométerre van a NATO-tag Lengyelországgal közös ukrán határtól. Oroszország Ukrajna elleni, már 23. napja tartó háborújában a harcok eddig csak kismértékben érintették a várost, amely tele van belső menekültekkel. Ukrán közlés szerint legkevesebb 35 ember meghalt, és 134 megsebesült a Lviv közelében fekvő javorivi gyakorlótér elleni orosz támadásban vasárnap.
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







