10 °C Budapest
Saint Basils Cathedral, is a church in Red Square in Moscow, Russia and is regarded as a symbol of the country.

Ezek az országok lehetnek az ukrajnai háború nagy vesztesei: nem csak Oroszország kerülhet bajba

MTI
2022. március 29. 19:03

Az S&P Global Rating nemzetközi hitelminősítő szerint a szigorú nemzetközi szankciók és a nyugati vállalkozásokkal kialakított kapcsolatok megszakadása az orosz gazdaság mély recessziójához vezet az idén. Az S&P előrejelzése szerint Oroszország GDP-je 2022-ben 8,5 százalékkal csökken, 2023-ban pedig stagnál. Az orosz GDP tavaly 4,7 százalékkal nőtt nem végleges számítások szerint.

Az ügynökség elemzői ugyanakkor a nagy bizonytalanságra figyelmeztettek az új előrejelzésükkel kapcsolatban. Két héttel korábban kisebb, 6,2 százalékos visszaesést jósoltak idénre és 0,3 százalékos emelkedést jövőre.

Az S&P azt is megjegyezte, hogy az EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) fejlődő országainak kilátásai az Ukrajna elleni orosz háború következtében jelentősen megváltoztak, az európai országok pedig a konfliktusövezethez való földrajzi és gazdasági közelségük miatt jobban ki vannak téve a kockázatoknak, mint mások.

Az S&P hétfőn 4,4 százalékról 3,3 százalékra rontotta az euróövezet idei GDP-növekedésével kapcsolatos előrejelzését. A hitelminősítő rámutatott arra, hogy a térség ugyan elkerüli a recessziót, de a gazdasági növekedést visszafogja, hogy az Ukrajna elleni orosz intervenció miatt megugrott a földgáz és a kőolaj ára, ami miatt viszont visszaesik a lakossági kiadás. Az euróövezet gazdasága tavaly 5,3 százalékkal nőtt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. február 6. 14:44
Mi lenne, ha a bankszámládon parkoló pénz nem csak várakozna, hanem minden egyes nap kamatot termeln...
MEDIA1  |  2026. február 6. 13:17
Tragikus hirtelenséggel elhunyt az állami tévé nemrég távozó műsorvezetője. Édesanyja szavai szerint...
ChikansPlanet  |  2026. február 6. 08:00
Kutatók egy olyan napenergia hasznosító eszközt fejlesztettek ki, amely a fotoszintézist imitálva ho...
KonyhaKontrolling  |  2026. február 6. 07:45
Ha a nulláról tervezhetnék egy nyugdíjrendszert, akkor fix lenne a hozzájárulás összege (évente inde...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 6. péntek
Dorottya, Dóra
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?